Nem csak nekünk írták a dalt

Farkas Anita írása a Mandiner hetilapban

„A Nekünk írták a dalt! leginkább arról szól, hogyan engedtük ki egykor a feszültséget” – vág bele rögtön a közepébe Jávorszky Béla Szilárd. A zenei szakíró nem csupán a téma egyik, ha nem a legavatottabb ismerőjeként visz minket végig a tárlaton a Magyar Zene Háza alagsorában – zárójeles megjegyzés: a lefelé vezető terrazzo csigalépcső nagyon jól mutat, de talán kissé funkciótlan –, hanem társkurátorként is. Horn Mártonnal ketten felelősek a koncepcióért, a többéves előkészítő munkában kezdetben részt vett a Csatári Bence, Koszits Attila, Bajnai Zsolt, Vass Norbert, Rozsonits Tamás összeállítású aranycsapat is. Az eredmény magáért beszél:

amit a rengeteg, első látásra talán fel sem tűnő apró ötlet miatt érdemes többször is átélni.

Ilyen rejtett finomság – kissé előreszaladva a termeken és az időben is – például az óbudai panellakás-rengeteget mintázó makett belsejében rejtőző két apró szoba. A tévémaci, illetve a teljesen természetes módon egymás szomszédságában lévő mini Samantha Fox- és Iron Maiden-poszterek egy szemvillanás alatt repítenek vissza a nyolcvanas évekbe, amikor hittük is, meg nem is, hogy egyszer csak vége lesz a reménytelen szürkeségnek. A szürkeség persze nem akkor, hanem évtizedekkel korábban kezdődött. Hogy valahogy mégis el lehetett viselni, abban nagy szerepe volt a pop-rock zenének mint a lelki túlnyomást megakadályozó szelepnek – az óriási vörös csillagból kiáramló rock and roll „gőzfelirat” ezért is olyan okos felütés már a tárlat bejáratnál. Csakúgy, mint az arra való folyamatos utalás, hogy mindeközben a falak és a rácsok túloldalán mi zajlott nyugaton.

Az Egy szál harangvirágtól a Nagyvárosi farkasig