Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

Karácsony Gergely a napokban fejtette ki, mekkora öröm számára Ferenc pápa újabb magyarországi látogatása.

„Történt ugyanis, hogy Karácsony Gergely főpolgármester a napokban fejtette ki közösségi oldalán, mekkora öröm számára Ferenc pápa újabb magyarországi látogatása. A politikus nem csak a pápa érkezését adta hírül, hanem röviden a keresztény hitről és vallásról is értekezett, amely csak azért visszás, mert tavaly ilyenkor még azt is elfogadhatónak tartotta, hogy valaki a szenteltvíztartóba vizeljen.
»Egy parkban építkezni olyan, mint belepisilni a szenteltvíztartóba egy templomban, szóval végül is belefér, csak tönkreteszi azt, amiért ott vagyunk« – mondta Karácsony Gergely.

A bejegyzés szolidaritásról, elfogadásról és befogadásról szóló része pedig azért kellemetlen, mert épp Karácsony Gergely volt az, aki politikai teljesítményként egy választások előtti interjúban a testi adottságait tudta felhozni példának:
»míg Orbán Viktor alacsony és kövér, addig ő magas és vékony«.”
Nyitókép: Kisbenedek Attila/AFP