Az USA és Oroszország között zajlik a szkander, Európa csak egy csicska – Schuster Lóránt a háborúról

CSALÁD

1949-ben született. Akkoriban ritka névnek számított a Lóránt. Miért ezt kapta?

Apai ágon erdélyi szászok a felmenőim, a származásomra utal a keresztnevem. Kezdetben volt a Roland. Ebből lett a magyarban  Lorand, aztán jött a Lorant, én pedig már Lóránt lettem. Annak idején az iskolában is furcsállta a sok Kovács meg Szabó a Schuster Lóránt nevet, állandóan azzal próbáltak csúfolni, hogy „Suszter, májszter, kaptafa, csirizes a valaga.”

Az apai ágat tisztáztuk. De honnan származik az édesanyja családja?

Három gyereke van, Lívia, Katinka és János? Mit csinálnak?

Lívia 1978-ban született. A divatsajtóban dolgozott sokáig, főszerkesztő-helyettes is volt egy lapnál, jelenleg pedig egy kereskedelmi cégnél reklámmenedzser. Katinka 1987-ben érkezett, elvégezte a színművészetit rendezői szakon, televízióknál dolgozik. A legkisebb gyermekem, Jánoska 16 éves múlt. A bencésekhez jár Pannonhalmára.

Miért választotta a bencéseket?

Katolikus általános iskolába járt, adta magát a folytatás. Nagyon jól érzi magát a bencéseknél, egészen különleges iskola. Latinul is tanul, mellette pedig évek óta csellózik.

Több helyen is mesélt már róla, hogy 2015-ben súlyos beteg lett. Hogy van most?

Akkor derült ki, hogy vastagbél-daganatom van, ami ráment a májamra is. Tizenhat kemoterápiás kezelést kaptam, és a májam egy részét is ki kellett venni. Hat és fél órás műtét volt.

Schuster Lóránt és a P. Mobil. Ötven éve együtt. Fotó: MTI-archív/Benkő Péter

De már minden rendben?

Rák nincs, legalábbis nem tudok róla. De két éve volt egy másik kemény időszakom. A koncertturné közben derült ki, hogy mellhártyagyulladásom van. Aztán még vizsgáltak egy kicsit és rájöttek az orvosok, hogy sikerült összeszednem egy mélyvénás trombózist, meg egy tüdőembóliát. De ezeken is túl vagyok.  

GYEREKKOR

Hat hónapos korától a nagymamája nevelte, miután a szülei elváltak. Nagy törés volt?

Nem, sőt, nagyon örültem neki, hogy egy olyan ember nevelt fel, aki 1898-ban született. Egy másik világban nőtt fel, egy másik világban tanulta a tisztességet. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult. Tündéri ember volt. Mindig azt mondtam neki, ha egy kicsit fiatalabb lenne, elvenném feleségül.

1956-ban hétéves volt. Mire emlékszik a forradalomból?

Mindenre, de tényleg. Sashalmon laktunk, mint most is. A szomszédos mátyásföldi reptérről vitték Romániába az oroszok Nagy Imrét. Élénken emlékszem egy jelenetre. Itt, a vonatsíneknél leselkedünk, mikor jött három orosz páncélos. Megálltak a pékségnél, ami 1945 előtt még a nagyapáméké volt, egy kocsmával együtt, de persze elvették tőlük a kommunisták.

Volt velük egy magyar férfi, aki tolmácsolt. Az emberek elkezdték dobálni a tankokat, az oroszok pedig megfordultak és elsiettek Pest felé. A tolmácsuk viszont már nem tudott felugrani az egyik tankra. Őt körbevették, s ahogy apám fogalmazott később, megkapta, ami járt neki…

A forradalomról később beszéltek a családi asztalnál?  

Az akkori gyerekekben kettős identitás alakult ki. Tudtuk, hogy mit lehet és kell mondani az iskolában, a munkahelyen és volt a valóság, amiről otthon beszélgettünk. Amikor 16 éves voltam, a fater felvitt a padlásra. Jó néhány hatalmas, pántos láda volt ott, tele könyvekkel. Mind a kommunisták által betiltott kötet volt. Történelem, tudomány, irodalom. A fater pedig azt mondta, ezeket itt fent olvasgathatom, de mindig zárjam be ládát és hozzam le neki a kulcsot. Olvasgattam, rengeteget.  

Egyszer azt nyilatkozta, hogy harmadikos általános iskolás korában a március 15-én a nagymama kokárdát tett a kabátjára, az iskolába érve viszont az egyik tanár letépte önről. Hogyan élte meg?

Ráadásul a nagyanyám varrta a saját kezével, erre letépte rólam egy barom, aki aztán nem sokkal később disszidált Amerikába. Ilyenek voltak ezek. Beléptek a KISZ-be, a Munkásőrségbe, megkapták kedvezményesen a panelt, az ingyen-nyaralást, aztán amikor már minden megvolt, eladtak mindent és leléptek az országból. De visszatérve a kokárdára. Onnantól kezdve évekig a kabát belső felére tűztem ki a kokárdát.

Pincér is volt rövid ideig, de aztán a zene és a színpad lett az élete. Fotó: Mandiner/Földházi Árpád

Az érettségi után az édesapja hatására egy ideig a Budapest Szállóban volt pincér. Hogy emlékszik erre az időszakra?

A Vörös Csillagban kezdtem, aztán jött a Budapest Szálló. De mondok jobbat is. Dolgoztam a Magyar Távirati Irodánál is, fotóriporterek mellé voltam beosztva, vittem a szerelésüket. Bejártuk az egész országot.

Nézegettem az életrajzát és feltűnt, hogy csak fél évig volt katona a kettő év helyett. Miért?

Komoly mérkőzés eredménye volt. Úgy kezdődött, hogy mikor megérkeztük a laktanyába több százan, megkérdezték, ki focizott már NB III-as szintig vagy felette? Ők mehettek focizni a helyi katonacsapatba. Aztán megkérdezték, ki dolgozott a sorozás előtt autószerelőként? Rájuk azért volt szükségük, mert minden tisztnek Zaporozsec autója volt, de olyan rossz, hogy minden kocsi mellé kellett egy szerelő. Aztán kiléptették a cserépkályhásokat is, mert a katonai lakótelepen a tiszti lakásokban olyan hideg volt, hogy mindegyik cserépkályhát csináltatott magának.

A zenészeket nem szólították meg?

Nem nagyon… A maradék, vagyis mi alkottuk az őrszázadot.

De hogy lett ebből két év helyett fél?

Gondolkoztam, mit tehetnék, hogy valahogy megússzam a két évet. Kikértem a katonai szolgálati szabályzatot és abban láttam, hogy hány köbméter levegő járna a körletben egy katonának. Persze nem volt ennyi. Feladtam egy tértivevényes, panaszos levelet a Honvédelmi Minisztériumba. Kivizsgálták, igazat adtak nekem és új körletet kellett csinálni. Őrjöngtek miatta a laktanyában, de nem tehettek semmit, hiszen igazam volt. Aztán nem sokkal később kivettem a könyvtárból az összes Mao Ce-tung és Enver Hodzsa-kötetet, tele volt velük az ágyam alja.

Azokat meg miért?

Akkor már nem volt divatban egyik sem, ott szikkadtak a könyvtárban a könyveik, ahol amúgy a madár sem járt persze. Mikor megkérdezték, miért tettem, azt mondtam, azért, hogy nehogy a politikailag éretlen katonaelvtársak kezébe kerüljenek. A csúcspont pedig akkor jött el, amikor írtam egy dolgozatot a sorkötelesek szabad vallásgyakorlásáról a Magyar Néphadseregben. Ekkor kérdezték meg tőlem, Schuster elvtárs, nem fáj magának a lába? Mondtam, az nem, de a derekam néha. Megvizsgáltattak és azonnal leszereltek, fél év után mehettem haza. Persze kutya bajom sem volt.

P. MOBIL

A gyakori kérdések oldalán találtam: „Szerinted Schuster Lóránt micsoda? Mert nem zenész, nem énekes.” Hogyan határozná meg magát?

Szövegíró vagyok, a zenekar menedzsere, producer és hangulatfelelős. Mondhatni a mindenes. Egyszer kaptam egy hatalmas rugót egy rajongótól. Azt mondta, ha elfárad bennem a rugó, itt van egy másik. Még nem kellett cserélni.

Melyik színpadi performance a legemlékezetesebb?

Volt olyan akcióm, hogy a feleségem cuccaiban mentem fel a színpadra és csináltattam egy 46-os tűsarkút hozzá.

Április 30-án, a Papp László Arénában lesz a P. Mobil 50 éves jubileumát ünneplő koncert. Ott is felhúzza a tűsarkút?

Biztosan nem.

A Perpetuum mobile név tényleg rábökéssel született?

Az idegen szavak, kifejezések szótárában találtuk. A mai napig csak kevesen tudják leírni helyesen, anno is így volt, ezért döntöttünk a rövidítés mellett.

„Földalatti népszerűségük valóságos rejtély. Májustól őszig 200 koncertet adtak az országban, pedig egyetlen dalukat sem játszotta a rádió.” Melyik együttesről írták 1977-ben?

Nem kérdés, rólunk. Tíz éven keresztül több ezer koncertet csináltunk, úgy, hogy nem volt autópálya, egy rozzant Barkas-szal jártuk az országot. Ott voltak a Barkasban a hangszerek, a kaják, a piák, a pótüzemanyag. A plakátokat is mi ragasztottuk ki, mégis működött az egész.

Egy olvasói levelet idézek 1979-ből, amely a P. Mobilnak szólt. „Ti a koszosok együttese vagytok” Olvasta?

Ezt nem, de mondom, ahol csak lehetett, lejárattak minket.

Aki nem tudná, Erdősék döntöttek arról állami szinten, hogy kinek lehetett lemeze.  

A hetvenes évek, ma már legendás gitárosát, Radics Bélát jól ismerte?

Hogyne. Béla ösztönös gitáros volt és kilógott a sorból. Jó volt, amiért sok irigye akadt, mellette viszont sajnos sokat piált. Amikor a haverjaival bejöttek a belvárosba, sokszor egyérintőzve mentek haza.

Ez mit jelent?

Minden útba eső kocsmába bementek és ittak valami mást… Gondolhatja, hogy néztek ki, mire hazaértek.

Ha P. Mobil, akkor Schuster Lóránt. Fotó: MTI-archív/Friedmann Endre

A P. Mobil később a Szovjetunióban is koncertezett. Milyen volt?

Sosem felejtem el. Ahogy átléptük a szögesdrótos határt, rögtön kérdezték a határőrök, hogy hoztunk e eladni valamit? Mondtuk, hogy nem. Nem értették. Mint kiderült, a kelet-német zenekarok tagjai 17 bőrönddel jártak fejenként… Aztán Bencsik Samu eladta az egyik gitárját kint és vett belőle egy kis gyémántot. Csak utóbb derült ki, az én fogkrémes tubusomba rejtette el, ott érezte biztonságban.

Ha már Bencsik Sándort, a P. Mobil egykori zseniális gitárosát említette. Róla tudni lehet, hogy 1987-ben, a disszidálása után egy ausztriai menekülttáborban halt meg. Mi történt pontosan?

Samu világszínvonalon gitározott, de a magánélete nagyon rosszul alakult. Az élettársával és a kislányával disszidált, de már csak kint, a menekülttáborban derült ki, hogy összesen két országba mehetnének tovább. Korábban többször is volt öngyilkossági kísérlete. Belekerült egy spirálba és nem tudott kijönni belőle. Kiugrott az emeleti ablakon. Nagyon sajnálom.   

POLITIKA

Miért pont a MIÉP-be lépett be anno?

A rendszerváltás idején minden MDF-rendezvényen az én cégem csinálta a hangosítást. Oda is beléphettem volna, de én a MIÉP-ben éreztem a progressziót. Néhány évig tartott csak, mert kiderült számomra, hogy Csurka István és holdudvara mellett nem lehet tisztességes nemzeti és radikális politikát csinálni.

Ezek szerint csalódott Csurkában?

Tisztelem íróként, de politikusnak csapnivaló volt.   

Mit szól az ukrán-orosz háborúhoz?

Erről csak annyit,

Nem lett volna egyszerűbb, mint hogy most fél Ukrajna meghal?

Egyetért azokkal, akik szerint ez valójában az Egyesült Államok és Oroszország háborúja?

Ez pontosan így van, az Egyesült Államok és Oroszország között zajlik a szkander, Európa pedig csak egy csicska benne.

Mi lesz a vége a konfliktusnak?

Félő, hogy az, amit egy amerikai politikus mondott: az Egyesült Államok az utolsó ukránig harcol majd…   

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád