A december végén tragikus balesetben elhunyt Móricz-Sabján Simon négy gyermek édesapja volt. Kollégái a február 27-én este hatkor nyíló és március 4-éig látogatható kiállítással nem csupán a kiváló, sokszorosan díjazott fotóriporter, dokumentarista fotográfus emlékét szeretnék őrizni, de segíteni is szeretnének a családjának egy-egy fontos képük felajánlásával, amelyeket bárki megvásárolhat.
Móricz-Sabján Simon 1980-ban született Kiskunhalason. 2003-tól a lap bezárásáig a Népszabadság munkatársa, 2016 végétől a Manager Magazin és a Világgazdaság fotográfusa volt. Emellett
sorra készítette elsősorban az emberre és környezetére koncentráló sorozatait,
mások mellett a falusi fociról, az Y házakról, a 2015-ös menekültválságról, egy nyolctagú Csongrád megyei család mindennapjairól, a Covid időszakáról, a vidéki Magyarországról. Hihetetlen munkabírásába és végtelen energiájába belefért a közösségteremtés is: Szabó Bernadett-tel és Bácsi Róberttel együtt létrehozta Pictorial Collective csoportot, amelynek „létrejöttét az motiválta, hogy olyan fotográfiai közösség alakuljon, amelyben a tagok egymástól függetlenül, de egymást inspirálva dolgozhatnak”.
Gazdag pályafutása során számtalan szakmai elismerésben részesült, 43 alkalommal nyert a Magyar Sajtófotó Pályázaton, ebből háromszor a MÚOSZ Nagydíját, hatszor Munkácsi Márton-díjat a legjobb kollekcióért, három alkalommal a 30 év alatti, legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter díját és háromszor a legjobb hírképért járó Escher Károly-díjat. Fotográfiái számos egyéni és csoportos kiállításon szerepeltek, köztük három önálló kiállításon a Magyar Fotográfusok Házában, csoportos tárlatokon a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Műcsarnokban, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, a Várkert Bazárban, illetve többek között Barcelonában, Denverben, Milánóban, Tbilisziben és Varsóban.
2022-ben neki ítélték a Capa-nagydíjat az Alföldről készített Árnyéksáv című sorozatért.
című sorozatért.Erről úgy nyilatkozott:
„Amikor elkezdtem, még nem volt tudatos, hogy az Alföld engem úgy vonz, mint egy mágnes. Az ember ahogy idősödik, elkezd visszatérni a gyökereihez, apaként pedig úgy gondolom, az, hogy valaki hol nő fel és hol tölti a gyermekkorát, egy életre meghatározza. Ezért is szeretek hosszú távú anyagokon dolgozni, mert mélyen szeretek foglalkozni az adott közösség változásaival, miközben mint alkotó ember én magam is változom. (…) Rengeteg olyan visszajelzést kaptam, hogy az illetőre a képeimet nézve rátörtek a régi emlékek, és rengeteg gyermekkori érzés kezdett benne kavarogni. Az alkotói tevékenység lényege, hogy az érzéseinket tovább tudjuk adni, ezt viszont tényleg csak őszintén, örömből lehet csinálni.”