„A biztató szavakon és a Fidesz-tábor kádári nosztalgiájára építő atyáskodó, gondoskodó állam ígéretén kívül nagy újdonságra (…) nem érdemes számítani” – olvashattuk a jövendölést a miniszterelnöki évértékelő előtt néhány órával, és a fordulat úgy simul bele a mondatba, hogy már szinte fel se tűnik: „a Fidesz-tábor kádári nosztalgiája”. Tehát kvázi
lehetne itt akár egy virágzó XXI. századi országot is építeni derék dobrevistákkal és jakabistákkal,
de van itt ez a hárommillió proli, aki a nejlon otthonkájában és a kinyúlt atlétatrikójában húzza vissza a hazát a múltba, rettenet.
A kérdés csak az, mit szólna a szóösszetételben rejlő állításhoz egy valamirevaló tényellenőr. Azaz: objektív adatok alapján valóban megállapítható-e, hogy a Fidesz szavazói egyetemlegesen és más szekértáborokhoz képest nagyobb intenzitással sírják vissza Kádárt? Nehogy a végén kiderüljön, hogy valaki már megint a pesti buborékjából szólja le és értelmezi félre honfitársainak tömegeit, hogy azután a következő szavazatszámláláskor újfent jöhessen a gigantikus rácsodálkozás.
Minimális keresés után rá is bukkanhatunk a vonatkozó 2020-as független-objektív hírre, hogyaszongya: „Minden harmadik fideszes Kádárt választaná Orbán helyett”. Ha a játék kedvéért egy pillanatra feltételezzük, hogy a cím korrekt, már abból is az derül ki, hogy a fideszesek kétharmada pont nem érez nosztalgiát a szocializmus iránt. Ha azonban elmélyedünk a felmérés konkrét megállapításaiban, természetesen az is kiderül, hogy egyetlen Fidesz-szavazó se állított semmit „Orbán vagy Kádár” ügyben, mivel olyan kérdés nem is volt. Ehelyett arról kellett véleményt nyilvánítani, hogy a magyarok többsége (tehát nem az adott válaszadó, hanem a nagy átlag) jobban élt-e Kádár alatt. Erre válaszolta a Fidesz szimpatizánsainak 36 százaléka, hogy inkább egyetért ezzel az állítással, mint nem; csakhogy egyidejűleg
a Momentum szavazóinak például 59 százaléka vélte úgy, hogy Kádár idején összességében jobb volt, a gyurcsányistáknak pedig egyenesen 71 százaléka.
Tovább árnyalja a képet, hogy amikor – megfordítva a dolgot – azt kellett megmondani, javult-e az életszínvonal 1990 óta, a Fidesz-szavazók kétharmada határozottan bólogatott és csupán 24 százalék rázta a fejét, ellentétben a többi párt választóival. Különösen figyelemreméltó a momentumosok véleménye: a rendszerváltáskor született liberális ifjak támogatói közül senki, de senki nem értett egyet azzal, hogy Kádár óta egyértelműen emelkedett az életszínvonal; a nagy többségük az emeszpésekhez hasonlóan nem lát javulást. Ki-ki megtippelheti, ennek vajon az lehet-e az oka, hogy az átlag momentumos kifejezetten rosszul él, vagy netán az, hogy a szocializmus idején se kerültek túlságosan távol a húsosfazéktól – mindenesetre a felmérés egy későbbi pontján találunk egy olyan kérdést is, hogy konkrétan „az Ön családjának anyagi helyzete mikor volt a legjobb”. Amiből kiderül: a momentumosok (jóllehet szűk, de) relatív többségének a Kádár-rendszer jött be a legjobban anyagilag, hasonlóan egyébként a dékásokhoz és a jobbikosokhoz.