Balhé a régi és az új SZFE között: Janisch Attila durván nekiment András Ferencnek

Éppen egy hete, hogy András Ferenc Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró és producer, az SZFE rendező osztályának jelenlegi tanára interjút adott az Origónak. A nemrég 80. életévét betöltő rendező egy ponton az újságíró azon kérdésére, hogy korábban, a régi színművészetin is szeretett volna-e tanítani, azt felelte:

„Fel sem merült bennem, de újságírók gyakran kérdezték tőlem.

Szavaira közösségi oldalán reagált Janisch Attila Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, érdemes művész, aki korábban húsz évig tanított az egyetemen. A reakciót teljes egészében, változtatások nélkül közöljük:

„Kedves Frici,

a 80 év nem feltétlenül jelenti az elme megroggyanását is, de amikor ilyen megalapozatlan hazugságot olvasok Tőled, akkor nehezen tudok másra gondolni, és elönt az aggodalom. Fel sem merült benned, hogy taníts az SZFE-n – mondod, de mégis rezervátumnak nevezed a korábbi intézményt, ahová az ezer évvel ezelőtti diplomázásod óta talán be sem tetted a lábad.

Honnan veszed azt a baromságot, hogy előre meg volt szabva, hogy kik taníthatnak, és hogy ajánlások alapján vettük fel a hallgatóinkat? Mi végigjártuk azokat a lépcsőfokokat, amelyek következtében félkészülhet egy leendő osztályvezető tanár erre a nagyon összetett és felelősségteljes feladatra.

A húsz év alatt, amíg én ebben a »rezervátumban« tanítottam, nem vettem észre, hogy rezervátumban lennék, Téged pedig nem láttalak soha ott felbukkanni, még a vizsgavetítéseken sem, holott puszta kíváncsiságból ezt megtehetted volna. Én megnéztem a Ti osztályaitok bemutatkozó vetítését az Urániában, és nem köpködtem, nem minősítettem a látottakat utána.

Azt nem értem, hogy miért érzitek Ti mind,

hogy köpködnötök kell a korábbi tanárokra, a korábbi hallgatókra? Miért nem teszitek a dolgotokat csendben, köpködés nélkül?Milyen morális minőség és példamutatás ez a részetekről? Aki magabiztos, az teszi a dolgát anélkül, hogy az elődeit szapulná. Ti meg nem tudtok enélkül létezni.

Akárki megszólal közületek, valamilyen hazug, ostoba, tudatlan minősítés mindig kibukik belőle. Ennyire nem vagytok magabiztosak? Ennyire féltek még mindig tőlünk? Na persze, az autonóm SZFE filmes képzésének eredményei magukért beszélnek, így érthető, hogy van bennetek némi szorongás, és bármiféle oktatói tapasztalat nélkül kiállni egy friss szellemiségű, kritikai szemléletű hallgatókból álló osztály elé, és (minimum) három éven át szakmailag és emberileg hitelesnek is maradni előttük, és ismerni ennek a fiatal generációnak a nyelvét, gondolkodását sem könnyű.

És tudod miért? – Mert övék a jövő, amit ők alakítanak maguknak, mert ez a dolguk. Nem kell senkit a nagy generáció nosztalgiájába fullasztani, átnevelni, gerincét megváltoztatni – ahogy pedig a mindent faló kis gömböc szerepébe tévedt főnököd nyilatkozta nem rég. Attól, hogy Ti nem vesztek tudomást azokról a tehetségekről, akik a Ti nagy generációnak nevezett, általunk is megbecsült önmagatokat váltották az elmúlt idestova 40 évben, még megtörtént ez a váltás. És szerencsére folyamatosan történik.

Szóval kicsit mintha sok lenne a duma és még több a köpködés. Amint lesz cannes-i díjas, berlini díjas és Student Oscart kiérdemelt hallgatótok (ez utóbbiból már a hét világ-finalista közé jutás is akceptálandó eredmény), akkor mondhatod, hogy elértétek azt, amit az autonóm SZFE hallgatói elértek a mi szerény tanári segítségünkkel.

A magatartásotok miatt erősen foszladozó régi barátsággal, Janisch Attila

p.s.: Az általánosító »mind« a poszt címében nem általában értendő az idősödőkre, hanem csakis azokra a tanárokra, akiket a politikai hatalom helyezett az erőszakkal megszállt egykor volt autonóm SZFE osztályvezető tanári pozícióiba, és akik most folyton folyt hazugságokkal rágalmazzák, gyalázzák a korábbi tanárokat és hallgatókat. – Remélem, ez nem félreérthető!”

Nyitókép: Magyar Narancs címlap és Ficsor Márton / Mandiner