Bukhat vagy marad Erdoğan? – előrehozott választás jön Törökországban

Alaposan megkavarta a török belpolitika kártyáit, hogy Recep Tayyip Erdoğan elnök a múlt hét végétől egyre határozottabban kezdett arra utalgatni, hogy érdemes lenne korábban megtartani az eredetileg június 18-ra tervezett parlamenti és elnökválasztást. Törökország köztársasági elnöke arról beszélt, hogy júniusnak ebben az időszakában már iskolaszünet van, illetve kevés van hátra a muszlimok hagyományos zarándoklatáig, a hadzsig, ezért szerinte szerencsésebb lenne, ha a választást egy hónappal hamarabbra hoznák.

Bár kétségtelenül nagyon kedves Erdoğantól, hogy gondol a diákokra – először éppen egy ifjúsági rendezvényen kezdte el pedzegetni az előre hozott választás lehetőségét –,

A választás előrehozatala egyszer már bevált neki: Törökországban legutóbb 2018-ban választottak új nemzetgyűlést és elnököt, pedig azt a választást eredetileg majdnem másfél évvel később, 2019 végén kellett volna megtartani.

Erdoğan akkor megnyerte az elnökválasztást, de pártja, az Igazság és Fejlődés (AKP) számottevő veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni a 2015-ös eredményéhez képest.

Megosztott a török ellenzék

A májusi választás lehetőségének játékba hozatalával Erdoğan minden bizonnyal az ellenzék felkészületlenségére apellál – mondja lapunknak Dudlák Tamás Törökország-szakértő, az ELTE Orientalisztikai Intézetének kutatója. A honihoz hasonlóan

ám az ő erőfeszítéseiket az elmúlt években jelentősebb sikerek is koronázták. A legnagyobb ellenzéki összefogás, a Nemzet Szövetsége, amely eredetileg az Atatürk alapította Köztársasági Néppárt (CHP) és a Jó Párt (IYI) együttműködése mentén jött létre, Isztambulban, Ankarában, Izmirben és Adanában – Törökország legnagyobb városaiban – is megnyerte a főpolgármester-választást, emellett pedig stabil szavazóbázissal rendelkezik Anatólia nyugati partvidékén, a főváros környékén és az európai területeken is.

Egy dolog azonban nincs az azóta kibővült szövetség zsebében: elnökjelölt. Azt csak a jövő hónap végén akartak állítani. Most majd kapkodni kell, miközben az AKP részéről várhatóan maga Erdoğan száll majd ringbe, noha ennek lehetnek alkotmányos akadályai.

Erdoğan a saját szempontjából tehát egy viszonylag jó pillanatban pendítette meg az előre hozott választás lehetőségét. De csak viszonylag, mert az elmúlt évek katasztrofális gazdasági visszaesése, a nemzetközi szövetségesekkel szüntelen folytatott csörték és az erdoğani kormányzás mind tekintélyelvűbbé válása – ami a török közbeszédben sem maradt észrevétlen – miatt

A közvélemény-kutatások a tavalyi év vége felé viszont aránylag kedvezően alakultak az Igazság és Fejlődés (és a vele kormányzó Nemzeti Mozgalom Pártja – MHP) számára, miközben a fontosabb ellenzéki pártok népszerűsége csökkenő tendenciát mutatott.

Erdoğan, a világpolitikai szereplő 

A köztársasági elnök – magyarázza Dudlák Tamás – hatékony épít politikai tőkét az orosz–ukrán háborúban betöltött brókerszerepéből, így a választók egy része szemében kifejezetten kompetens, a török nemzeti érdeket szem előtt tartó politikusként tűnhet fel.

Recep Tayyip Erdoğan szerepe valóban nehezen megkerülhető a konfliktusban: a háború korai szakaszában nagy nemzetközi hírnévre tettek szert például azok a Bayraktar drónok, amelyeket a török hadiipar szállított az ukrán haderőnek, de az elnök ügyesen helyezkedett a tavaly nyári gabonamegállapodás kapcsán is. Eközben Erdoğannak Oroszországgal is sikerült megtartania az aránylag jó kapcsolatát, ami létfontosságú, hiszen – húzza alá Dudlák – Törökország energiaügyekben szinte teljesen Oroszországra van utalva.

A még a honi mércével is elképesztő infláció komoly megélhetési gondokat jelent Törökország-szerte gyakorlatilag mindenkinek, s ezt nagyon nehéz azzal kiegyensúlyozni, hogy Erdoğan és pártja első, húsz évvel ezelőtti hatalomra kerülését követően a török gazdaság és a lakosság jóléte szinte exponenciálisan nőtt hosszú évekig. Az elnök és a párt kommunikációjában a jelenlegi helyzet csak átmeneti nehézségként jelenik meg, amit a kormány a különböző nyugati szereplők Törökország elleni állítólag összeesküvésére vezet vissza.

Az Igazság és Fejlődés és Erdoğan elnök az előre hozott választás belengetése után gyakorlatilag egyből kampányüzemmódba kapcsolt, s

amit az ország fentebb vázolt, elkeserítő gazdasági helyzete egyáltalán nem indokol. Erdoğan hétfőn bejelentette, hogy kétezer líráig mindenkinek elengedik az adóhátralékait és közigazgatási bírságait, sőt, arról is szó van, hogy visszaadnak tízezer bevont vezetői engedélyt is a korábban szabálytalankodó sofőröknek.

De kire szavaznak a kurdok?

A valóban érdekes kérdés azonban nem is az, hogy mi lesz ezt követően a török utakon, hanem az, hogy mi történik majd a kurdokkal. A török választási kampányok állandó attrakciói a hatalmon lévő kormány elhivatottságát és cselekvőképességét demonstrálandó elindított kurdellenes hadjáratok Törökország keleti határvidékein.

– a török kormány emiatt nem akarja jóváhagyni Svédország és Finnország felvételét a NATO-ba. Ha sikerülne elérni, hogy Stockholm kiadjon egy sor terroristagyanús kurd aktivistát Ankarának – s ezzel ismét bizonyítani, hogy a török–kurd ellentét nemzetközi relevanciájú probléma –, az hatalmas győzelem lenne Erdoğan számára; az ellenzéknek eközben arra kell választ találnia, hogy hogyan szólítsa meg a kurd szavazókat.

Dudlák Tamás azt hangsúlyozza, hogy a törökországi kurd közösség politikailag nagyon megosztott. A legjelentősebb kurd párt, a HDP nem része az ellenzéki együttműködésnek, vagyis a rá adott szavazatok nem feltétlenül segítik elő a jelenlegi kormány és elnök leváltását – viszont az ellenzék legpotensebb szereplői, a CHP és az IYI maguk sem kifejezetten kurdbarátok.

Vagyis: Erdoğan a hétfői bejelentéssel mindenképpen biztosított magának némi lépéselőnyt, ami egy ideig biztosan ki is fog tartani neki. Bár hivatalos döntés még nincsen a választások tényleges előrehozataláról – ehhez vagy a nemzetgyűlés háromötödös többsége kell, vagy egy elnöki határozat, méghozzá ebben az időbeli sorrendben –, azzal, hogy az elnök és az AKP már most veszettül kampányolni kezdett, óriási nyomást helyeznek az ellenzékre.

a kiválasztási folyamat pedig konfliktusokat generálhat a formáció sorain belül, s akár egy-egy hibás lépésbe is belekényszerítheti a szövetség tagjait, ami a legjobban természetesen Erdoğannak kedvezne. A kérdés, hogy húsz év erdoğanizmus – és gazdasági szempontból két-három kifejezetten nehéz esztendő – után a törökországi választók mekkora hajlandósággal fizetnek majd be még öt (négy? három?) év Recep Tayyip Erdoğanra.

A nyitóképen: a török elnök irodájában, Atatürk portréja előtt. Fotó: MURAT KULA / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP