A tudás és a hülyeség autonómiája
A magyar tudományos kutatói hálózat ökoszisztémáját a HUN-REN fogja össze, amely az Országgyűlésnek benyújtott tervezet szerint sajátos jogállású intézményé válik.
Alig olvas valaki tudományos tanulmányokat, négyötödüket nem is hivatkozzák, mégis ez az egyetemi karrier non plus ultrája – írja egy lap.
Az egyetemi professzorok általában 3-6 hónapot dolgoznak egy tanulmányon, amit aztán jóval később közöl le egy tudományos szaklap. A tanulmányokat azonban átlagosan csak tíz ember olvassa – írja az Intellectual Takeout című magazin.
De a lap durvább számokat is közöl: a bölcsészettudományok területén írt szaktudományos tanulmányok 82 százalékát a megjelenést követő öt évben senki nem hivatkozza. Amelyeket hivatkozzák, azoknak csak a 20 százalékát olvassák el ténylegesen. És a tanulmányok felét senki más nem olvassa el soha, csak a szerző, a közlő folyóirat szerkesztői és a lektorok.
Mindeközben évi kétmillió közlemény jelenik meg. Ennek oka pedig a professzori, akadémiai karrierpálya és az azon előírt publikálási követelmények – írja a lap.
Ezek az adatok súlyos kérdéseket vetnek fel a „publish or perish”, azaz „publikálj vagy eltűnsz” divatos jelszavával kapcsolatban, a megjelent tanulmányok túlnyomó többsége ugyanis a gyakorlatban senkit nem ér el, miközben az akadémiai élet netovábbja az idézettségi index – ami azonban keveseknek kiváló, és náluk is néhány sikeres tanulmányra koncentrálódik.
Mindez itthon is gyakorlat, Magyarországon ugyanakkor a társadalomtudományok területén elterjedt az a felfogás, hogy az angol nyelvű, külföldi, magasan jegyzett, lektorált szakfolyóiratokban megjelent tanulmányok többet érnek egy-egy magyar nyelvű monográfiánál – holott nyilvánvalóan az utóbbinak van esélye több olvasót elérni.
Illusztráció: képernyőkép