Kudarc volt, de még így is a középmezőnyben: az Antall—Boross-kormány gazdasági eredményei

Szakács Dániel közgazdász írása

Most, hogy végre túl vagyunk a száraz elméleten, belekezdhetünk az érdekesebb dolgokba. Ezennel útjára indul sorozatom, amelyben megvizsgáljuk a rendszerváltástól mostanáig regnáló különböző kormányok gazdasági eredményeit.

Aki politikai vagy akár csak gazdaságpolitikai elemzésre számít, az csalódni fog, mert ennek a cikksorozatnak az lesz a fő küldetése, hogy a nyers, puszta adatok alapján elemezze, értékelje Magyarország gazdasági eredményeit (vagy éppen eredménytelenségét) a különböző kormányok alatt.

Ahhoz, hogy élvezhető és jól összehasonlíthatóak legyenek az eredmények és adatok, néhány kissé önkényes szabályt lefektetek, de ez mind az objektivitás szolgálatában történik.

1. Ahol lehet, hiteles külföldi gazdasági statisztikát fogok használni (Világbank, IMF stb.), nehogy szó érje a ház elejét, hogy manipulált adatokkal dolgozom.
2. Ha egy adott időszakra vagy évre nincs megbízható vagy hiteles külföldi statisztika, akkor a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) adatait fogom használni.
3. Egy kormányzati ciklus alapvetően négy év, viszont problémát okoz a választási évek értékelése, hiszen az ilyen években két kormány is „hozzányúl” az ország gazdaságához. Azt a metodikát alkalmaztam, hogy a választási év gazdasága az mindig a régi kormányhoz kerül majd „elszámolásra”. Az okok: a választások mindig április-májusban vannak. Mire megalakul az új kormány, az még egy-két hónap (de volt már olyan is, hogy csak júliusban alakult meg egy kormány (Horn-kormány)), mire valós, érdemi gazdasági döntéseket hoz, addig újabb hónapok telnek el. Amíg ezek a gazdasági döntések elkezdik éreztetni a hatásukat, úgymond lecsapódnak, sokszor fél év vagy még több idő is eltelik.
4. Ha több miniszterelnök volt egy négy éves ciklus alatt (például Antall—Boross-kormány vagy Medgyessy—Gyurcsány-kormány), akkor is egy négy éves gazdasági egységbe kerülnek, mert a kormányváltástól és a kormánytagok cseréjétől függetlenül ugyanaz a párt, pártok „adták őket” (Magyarországon még nem volt precedens előrehozott választásokra, ahol az aktuális ellenzék átvette volna a hatalmat).
5. Fő mutatóink természetesen továbbra is a vásárlóerő-paritáson mért GDP és GDP/fő, illetve ezeknek az éves szinten történő változása lesz, de emellett más fontos gazdasági mutatókat (munkanélküliség, infláció, átlagfizetés, államadósság stb.) is vizsgálunk majd.

Akkor kezdjünk is bele az Antall—Boross-kormány gazdasági eredményeinek elemzésébe. Nézzük meg, hogy éves szinten hogyan változott a vásárlóerő-paritáson számolt GDP:

1. ábra

Természetesen itt is vásárlóerő-paritáson számoltuk a GDP-t, de ezt már csak a PPP rövidítéssel jelezzük a táblázatban, mert magától értetődő, hogy azzal számolunk. Fontos azt is megemlíteni, hogy az 1991-es évre nem találunk még Világbankos statisztikát (1992-től vezetik a magyar GDP adatokat), ezért erre az évre vonatkozóan a KSH adataival dolgoztam. A többi évnél viszont a Világbank statisztikáit használtam.

Az oszlopdiagramból jól kiolvasható, hogy

Az okokba most bővebben nem mennénk bele, mert ahogy a cikk elején már jeleztem, nem ez a célunk. Azt azonban mindenképpen meg kell jegyeznem, hogy nyilvánvalóan a szocialista gazdasági rendszerből a piacgazdaságba való áttérés sokként érte az országot és a kormányt. Megszűnt a kötelező foglalkoztatottság, így milliók vesztették el az állásukat egyik napról a másikra. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar ipar sok szegmense nagyon elavult a Nyugathoz képest, sok gyár, termelőegység fenntartása, üzemeltetése veszteséges, így ezeket bezárták, ami további elbocsátásokhoz vezetett.

A privatizáció, ami már 1988-ban megindult, a korrupció melegágya volt, milliárdos gazdasági vagyonok kerültek átjátszásra külföldi kezekbe fillérekért, illetve az akkor állami cégeknél dolgozó felsővezetők milliárdos vagyonokhoz jutottak, mindenféle érdem nélkül. A jókor volt jó helyen tipikus esete, de erről majd egy későbbi cikkünkben, később.

Természetesen az akkori ellenzék se volt a kormány segítségére, ahol tudta, gátolta, szabotálta a III. Magyar Köztársaság első kormányának működését, gondoljunk csak a taxisblokádra, amit fantasztikusan sikerült felfújnia, segítenie és meglovagolnia az akkori ellenzéknek, főleg az SZDSZ-nek.

Ha ez nem lett volna elég, akkor még az óriási, Kádár-korszakból örökölt adósságállomány is nyomta a magyar gazdaság vállát.

Az viszont tény, hogy a magyar állam főleg magánhitelezők (többek között japán nagybankok) felé volt eladósodva, azok pedig nem arról híresek, hogy lemondanának a pénzükről...

De az is tény, hogy a tapasztalat és a szakértelem hiánya is nagyon érződött az Antall—Boross-kormányok működésén. Három pénzügyminisztert (Rabár Ferenc, Kupa Mihály, Szabó Iván) és három ipari és kereskedelmi minisztert (Bod Péter Ákos, Szabó Iván, Latorcai János) is elfogyasztott az MDF-kormány.

Ezek a tényezők mind-mind belejátszottak a borzasztó gazdasági teljesítménybe. Az 1991-es évben -12,1 százalékos recesszió volt, amit szintén egy erősen recessziós, -3,1 százalékos év követett. 1993-ra sikerült valamennyire konszolidálni a helyzetet, de akkor is még -0,6 százalékos visszaesés volt. 1994 volt ez első és utolsó éve az MDF kormánynak, amikor némi, 2,9 százalékos gazdasági növekedést sikerült felmutatni. De a korábbi évek óriási visszaesése után ez már nem volt nehéz (az alacsony bázis miatt) és nem túl sokat ért. A négy év alatt, éves szinten, átlagosan -3,23 százalékos visszaesésről számolhatunk be. Tehát az Antall—Boross-kormány esetén eredményesség helyett eredménytelenségről kell inkább beszélnünk.

A többi gazdasági mutató is katasztrofális képet festett: a Világbank adatai szerint a munkanélküliségi ráta 1991-ben 8,5 százalék, 1992-ben 9,9 százalék, 1993-ban 12,1 százalék (a rendszerváltás óta ez a legmagasabb munkanélküliségi ráta azóta is), 1994-ben 10,9 százalék volt.

Az infláció szintén az eget verdeste: a Világbank statisztikái szerint az inflációs ráta 1991-ben 34,8 százalék (a rendszerváltás óta ez a legmagasabb infláció azóta is), 1992-ben 23,7 százalék, 1993-ban 22,5 százalék, 1994-ben 18,9 százalék volt. Tehát,

Egyébként az rendkívül ritka, hogy a magas munkanélküliség magas inflációval párosul (erről majd szintén egy későbbi cikkemben), de az Antall—Boros-kormánynak ezt is sikerült „elérnie”, megspékelve a korábban említett, elképesztően rossz GDP mutatókkal.

Tény, hogy egyik frissen piacgazdaságra áttért volt szocialista ország első négy éve sem volt egy diadalmenet, Magyarország pedig ezek között a középmezőnyben végzett! Voltak jobban teljesítő országok, mint például a csehek (Csehszlovákia, majd 1992-től Csehország), ahol egyszer se ment 5 százalék fölé a munkanélküliség az első négy év alatt (forrás: Világbank), ahogy a GDP is „csak” -11,6 százalékkal esett vissza 1991-ben, majd -0,5 százalékkal 1992-ben, onnantól pedig már a pozitív tartományban mozgott az első négy év hátralévő két évében (forrás: Világbank). Viszont a rosszabbul teljesítő országokról se feledkezzünk meg, mint például Románia, ahol az 1991-es -12,9 százalékos gazdasági recessziót egy -8,8 százalékos követett 1992-ben (forrás: Világbank) és ahol 1991-ben, 1992-ben és 1993-ban is 200 százalék feletti (!) infláció volt (forrás: Világbank).

Összefoglalva:

Viszont a régió és a volt szocialista blokk összes országa is katasztrofális gazdasági mutatókat produkált a rendszerváltás utáni első négy évben, főként a szocialista gazdasági modellből a piacgazdaságba való áttérés miatt.

Nyilvánvaló volt, hogy ilyen nehéz szituációban, ilyen rossz gazdasági helyzetben lehetetlen lett volna 1994-ben választást nyernie az MDF-nek. Antall József ezt már a legelején, kormányának megalakítása után látta, ezért is mondta a kormánytagoknak; reméli, hogy tudják, ez egy kamikaze kormány. Igaza lett!

Jövő héten a Horn-kormánnyal folytatjuk!

Nyitókép: MTI / Honéczy Barnabás