Szusszanásnyi szünetet tartanak Angliában a modern művészetromboló klímaaktivisták

Az elmúlt hetekben számos hír jelent meg a Just Stop Oil és a Letzte Generation aktivistáinak tevékenységéről, melynek lényege, hogy

Október 14-én a Just Stop Oil két aktivistája paradicsomkonzervvel öntötte le Vincent van Gogh Napraforgók festményének üvegkeretét a londoni National Gallery-ben. A két fiatal aktivista ellen eljárás indult az esetet követően.

Mindössze kilenc nappal később, október 23-án a Letzte Generation két aktivistája krumplipürével borította le Claude Monet Kazlak festményének vitrinjét a potsdami Barberini Múzeumban.

ezzel súlyos fennakadásokat eredményezve. November 11-én a csoport bejelentette a tüntetések felfüggesztését, ezzel bíztatva a kormányt mihamarabbi cselekvésre. Nem zárták azonban ki azt sem, hogy később újra folytatják a tiltakozást.

Az események mögött álló csoportok legfontosabb célkitűzése a klímakatasztrófa elkerülése. Azt vallják, hogy a békés tüntetések, petíciók nem visznek előre, csupán a legextrémebb tevékenységgel érhető el bármilyen változás is. E cél elérése érdekében pedig nem riadnak vissza a fent említett extrém akcióktól sem. Míg azonban az autópályán tartott protestálások könnyebben írhatók a klímaváltozás elleni harc számlájára, addig a festmények ellen elkövetett tevékenységek esetében ez már nehezebb.

Hasonló megmozdulásokra azonban már máskor is volt példa a történelemben, mégpedig a 20. század elején a szüfrazsett mozgalom által. Ők akkoriban a nők szavazati jogainak megszerzéséért küzdöttek, nem túl eltérő módszerekkel. 1914-ben a Sir John Everett Millais által készített Thomas Carlyle-portrét a National Portrait Gallery-ben egy húsvágó bárddal rongálta meg Anne Hunt (Margaret Gibb-ként is ismert). Miután Huntot hat hónap börtönbünetésre ítélték a cselekedetéért, nyilatkozatában kiemelte, a festménynek ezáltal „hozzáadott értéke és nagy történelmi jelentősége lesz, mivel egy harcos is figyelmével tisztelte meg.” 

További történetként kiemelhető az akkor a New Bond Street-i Dore Galériában található Francesco Bartolozzi festmény megrongálása. A szintén a szüfrazsett mozgalom egy tagja cselekedetét a következőképp igazolta:

„Minden más módszert kipróbáltunk. Eddig túl nőiesen viselkedtünk, most harcolni fogunk […]”. 

Ez csak pár példa a múltból, azonban, ha összevetjük a mai aktivista csoportok tevékenységeivel, több párhuzamot is találhatunk. Különbség csak abban van, mire kívánják felhívni a figyelmet. A 20. század elején a polgári jogok kiszélesítése és a nők szavazati jogának megadása; napjainkban a klímaváltozás.

Az emberek szomjaznak a művészetre, egy-egy világhírű festményt pedig mindig körülölel egyfajta titokzatosság. Míg napjainkban azonban nem az a hírérték, hogy melyik festményt hova viszik ideiglenes kiállításra, hanem hogy melyik festményt „éri támadás”. Kezdhet félni tehát Vénusz, az Arnolfini házaspár, Klimt csókolózó párja, és egy végtelen lista további alkotásai.

Az aktivisták tevékenységét több módon is magyarázzák. Ezek közül az egyik érv a következő:

Ekkor húzták fel az első gyárakat, ekkor kezdték meg működésüket a széntüzelésű erőművek, stb. Ezt a modernitást pedig előszeretettel örökítették meg a 19. század művészei, így nem csoda, hogy az aktivisták céltáblájává váltak. Ezzel kapcsolatban Scott Shapiro egy meglehetősen csípős Twitter-bejegyzést tett közzé: „Kínos vallomás: Nem tudtam, hogy az éghajlatváltozást a francia impresszionisták okozták.”

A szervezetek a figyelemfelkeltést remekül csinálják, hiszen Twitter-bejegyzések, és cikkek jelennek meg velük kapcsolatban.

Remélhetőleg egyetlen festmény sem bánja ezt, hiszen a művészet is sok esetben reakció a körülöttünk lévő világra, és esetenként maga az alkotás is egyfajta lázadás kifejeződése.

Akarjuk-e a jövő számára megmutatni e festményeket? Valószínűleg igen, de ahhoz mire van szükség: a klímaválság kezelésére, és nem utolsó sorban arra, hogy a festmények továbbra is fennmaradjanak. A végcél tehát mondhatni ugyanaz, mégis, ezúttal múzeumok és klímaaktivisták a szembenálló felek a történetben.

Az aktivisták számára az lenne a megfelelő, ha nem is kizárólagos, de sokkal nagyobb figyelem irányulna a klímaválság kezelésére, és a fosszilis tüzelőanyagok mielőbbi felszámolására. Egy német aktivista így nyilatkozott az események kapcsán, mely jól mutatja, milyen szintű az elhivatottság a „festményvandálokban”:

"Éghajlati katasztrófában élünk, és ti csak attól féltek, hogy paradicsomleves vagy krumplipüré kerül a festményekre.” 

A modern-szüfrazsettek tevékenységüket elsősorban úgy igazolhatják, hogy a „felsőbbrendű cél” érdekében cselekednek. Módszereik azonban kérdéseket vetnek fel, amennyiben pedig tevékenységüket folytatják, azzal az egyik legnagyobb kárt a múzeumokban tehetik, ahol az sem kizárható, hogy szigorítani kell a beléptetési rendszereket. Mind ez, mind pedig az esetleges károk helyreállítása a múzeumok költségeit terhelik, így ők mindenképp az események elszenvedőiként jelennek meg e történetben. 

Kép: A Just Stop Oil nevű mozgalom radikális aktivistái és Vincent Van Gogh paradicsompürével megrongált festménye a brit Nemzeti Gallériában. Handout / Just Stop Oil / AFP