Beindult az ökoterrorizmus – meddig mennek el a radikális környezetvédők?

Kísértet járja be Európát: az ökoterrorizmus kísértete. Aki az elmúlt hetekben akár csak rápillantott a külföldi hírekre – természetesen az orosz-ukrán háború borzalmai és kellemetlen globális következményein túl – észrevehette, hogy igencsak megszaporodtak a szélsőséges klímavédők különféle akciói Nyugat-Európában.

Lássuk sorban:

• Paradicsomlevessel rongálták meg Van Gogh festményét környezetvédő aktivisták Londonban,
• Burgonyapürével öntötték le Monet legdrágább festményét egy múzeumban,
• Fekáliával öntötték le egy százéves brit veterán katona emlékművét, aki korábban az egészségügyi rendszernek gyűjtött pénzt

• Autókiállításhoz ragasztották magukat klímaaktivisták,

• Egy napra rá ugyanezt megismételték Párizsban.

Jól látható, hogy alapvetően két irányban igyekeztek provokálni az aktivisták: a klímavédelemhez lazán sem kötődő műalkotások megrongálásával, valamint a klímaváltozásért szerintük felelős autógyárak működésének akadályozásával.

Az erőszakos performanszok ilyen hirtelen elszaporodása mindenképpen jelzésértékű. Kitta Gergely, az MCC Klímapolitikai Intézetének stratégiai és kommunikációs vezetője szerint a helyzet viszonylag egyértelmű: a háború és a válság elvitte a fókuszt Nyugat-Európában is a klímaproblémákról, ezért küzdenek mindenáron a figyelemért az aktivisták.

Aggódáspiaci rés

Az úgynevezett „finite pool of worries” elmélete szerint az ember egyszerre egy időben csak bizonyos számú dolog miatt tud aggódni, és általában azért aggódik jobban, amely időben és térben hozzá közelebb áll, amely közvetlenül, személyesen érinti – fejtegeti a szakértő.

„A közelgő tél és az energiaválság, a háborús infláció, a háború kiterjedésének veszélye, a közelgő gazdasági recesszió réme sokkal inkább foglalkoztatja most az embereket, mint a klímaváltozás, ami kevésbé húsbavágó, kézzelfogható és közeli” – teszi hozzá: „a »mit eszem?«, »miből vásárolok?«, »és mivel fűtök?« kérdése sokkal nyomasztóbb”. Ezt jól illusztrálja, hogy az Eurobarométer szerin 2021-ben még a klímaváltozás most a megélhetés, energiahiány és a nemzetközi helyzet került középpontba, ezért

a szakértő szerint, aki úgy véli, ez a tendencia a jövőben csak fokozódni fog.

Ennek eszköze a szimbolikus erőszak. „Olyan kommunikációs aktust akarnak indítani a zöldek, ami bántó, értelmetlen, megmagyarázhatatlan, túllő minden határon, és ezzel képesek magukra irányítani a figyelmet”, amit manapság nem könnyű, hiszen ugyanezek a csoportok versengenek érte egyre radikálisabb eszközökkel – mutat rá Kitta.

Egyébként bármennyire is újnak hat a jelenség, nem új keletű: mint Kitta felhívja rá a figyelmet, a célzott károkozás szándéka, mint legfőbb jellemző a zöld anarchia ideológiájához és az úgynevezett ökoterrorizmus eszközeihez kapcsolódik, ami a nyugati világban az 1980-2000-es éveket jellemezte. „Ezek alatt olyan eseményeket értek, amelyek veszélyt, kockázatot jelentenek az emberi tulajdonra, egészségre vagy életre nézve, és amelyek nem pusztán szimbolikusak” – mutat rá a szakértő, sorolva a mára kikopott neveket: Earth First!, Animal Liberation Front, Sea Shepherd.

Nekik a gyárakra, hajókra, üzletekre való rátámadás, rongálás, gyújtogatás, mérgezési kísérlet és robbantás is az eszköztár részét képezte, mondhatnánk,

„Az ezredforduló után ezek elmaradoztak, a radikalizmus inkább a kommunikációban maradt meg” – fogalmaz Kitta, aki a művészeti alkotások elleni támadásokat visszafordulásként értelmezi az ökoterrorizmus irányába.

Mint a tálibok

Kitta a radikális zöldmozgalmakat a vallási és politikai fundamentalizmushoz hasonlítja, mely merész kijelentést konkrét példákkal támasztja alá: az afganisztáni tálibok mindennapokat átható erkölcsi tiltásaira, amelyek éppúgy csökkentik a szabadságunkat, mint a radikális zöldek, akik azt mondják, bűnös dolog húst enni, ne vállaljunk gyereket, ne használjunk autót. „A különbség a vallási és zöld fundamentalizmus között annyi, hogy nálunk nem csonkolnak vagy köveznek az ítélkezők, de

Ugyanakkor izgalmas, hogy a zöldek mindig a nyugati világban tiltakoznak. Mint a szakértő kifejti, Európa a zöld transzformáció motorja és zászlóshajója, noha az üvegházhatású gázok kibocsátása folyamatosan csökken. „Kontinensünk a 2020-ra kitűzött üvegházhatású gázcélokat elérte, 2050-re karbonsemleges lesz”, húzza alá a szakértő.

Az európai politikával éppen az a baj, hogy sokszor a környezeti érdeket a társadalmi és gazdasági érdek elé helyezi, noha a világ üvegházhatású gázkibocsátásának mindössze 7-8 százalékját adja,

Ezzel szemben, hozza fel, Ázsiában elképzelhetetlen, hogy például amellett kampányoljanak, hogy „ne szülessenek gyermekek, mert csak pusztítják a Földet”, ők minden egyes megszületett emberben esélyt látnak a jövőre nézve, nem pedig bűnt vagy áldozatot.

Ezekre a térségekre éppen ezért nem jellemző a zöld radikalizmus, miközben a zöld átmenetet ott is fontosnak gondolják. Ott nincs szélsőségesség, világvégevárás, önostorozás. Az ázsiaiak úgy gondolkodnak, hogy az ember okozza a klímaváltozás problémáját, de egyedül ő is lesz képes megoldani azt, többek között a technológiai fejlődésnek köszönhetően.

...és még kontraproduktív is

Kitta úgy véli, a félelemkeltés, károkozás és negatív kommunikáció nem tesz jót a környezetvédelem ügyének, mert figyelmet ugyan hozhat, de

Szerinte „ezek az akciók inkább egyéni célokat, ambíciókat szolgálnak, opportunisták és nem szolgálják a környezetvédelem ügyét”, mert a konzervatív klímapolitikával szemben a zöld radikalizmus „sosem jut tovább a problémafelvetésnél. Megoldást sosem kínálnak, vagy ha kínálnak is, azt teljesen ésszerűtlen, megvalósíthatatlan”.

S ebbe a sorba illeszkedik a műtárgyak elleni erőszak is.