Beszédének végén a Guardian tudósítása szerint III. Károly a királynőről beszélt, megköszönte a szeretetet és az odaadást, amelyben őket részesítette, miközben a nemzetet szolgálta.
A királynő temetésével kapcsolatban úgy szólt, alig több mint egy hét múlva nemzetként gyűlnek majd össze, hogy szeretett édesanyját végső nyugalomra helyezzék.
Gyászunkban emlékezzünk és merítsünk erőt példájának fényéből. Családom nevében csak a legőszintébb köszönetet mondhatom részvétükért és támogatásukért”
– szólt népéhez a király, aki szerint ezek többet jelentenek neki, mint amit valaha is ki tudna fejezni.
Kijelentette, II. Erzsébet királynő most indul utolsó nagy útjára, hogy csatlakozzon néhai Fülöp herceghez, aki tavaly tavasszal hunyt el.