Így élt a Napkirály udvarában az emigrációba kényszerült II. Rákóczi Ferenc

II. Rákóczi Ferenc azt remélte, hogy a korszakos uralkodó, XIV. Lajos francia király támogatásával kivívhatja Magyarország szabadságát. Azt gondolta, a Napkirály örömmel veszi, ha a spanyol örökösödési háborúban vele harcban álló Habsburgokat hátba támadják a magyarok. Rákóczi kiválóan kombinált, XIV. Lajos ugyanakkor nem nyújtott olyan hatásos segítséget, amely elhozta volna a magyar függetlenséget… Rákóczi a királynak címzett első levelében így fogalmazott 1700-ban: „Nem kell tehát Felséged elé idéznem az elnyomatásnak szomorú képeit, hogy fölkeltsem Felséged együttérzését és megnyerjem jótékony hajlandóságát: legyen atyánk, támogatónk és fölszabadítónk.”

XIV. Lajosnak valóban jól jött, hogy a kurucok sakkban tartották a bécsi udvart, de ennél többet talán a francia király sem akart. Pénzzel, tisztekkel, mérnökökkel támogatta a magyar szabadságharcot, de mindezt a színfalak mögött tette. A nyolc évig tartó magyar felkelés végül 1711-ben elbukott. Az uralkodó és Rákóczi levelezéséből kiderül, a király nagyra tartotta a művelt, több nyelven beszélő magyar fejedelmet, így az sem volt meglepő, hogy a levert szabadságharc után emigrációba kényszerülő Rákóczit meghívta udvarába és minden földi jóval ellátta. A fejedelem 1713-ban érkezett Franciaországba, ahol aztán a király két évvel később bekövetkezett haláláig élvezte az udvar vendégszeretetét.

Így írt arról, hogyan érezte magát a francia uralkodó vendégeként:

Ezek közben elnyertem az uralkodó nagy jóindulatát, és éreztem: ez az ő utolsó napjáig egyre inkább fokozódott. Azt kívánta, hogy Marlyba tett családi utazásain mindig mellette legyek, és magános sétáin és vadászatain, melyekhez ugyan saját természetes hajlamomnál fogva is vonzódtam, magának a királynak és az összes hercegeknek a számára is kedveltté váltam.”

Arra is kitért a visszaemlékezéseiben, hogyan telt egy napja a királyi udvarban. Sokszor már reggel nyolctól az uralkodóval és az udvar tekintélyes elöljáróival töltötte az időt, egészen tízóráig, mikor a királyi misét hallgatták meg együtt. Később politikai és tudományos beszélgetéseken, vitákon is részt vett, majd következett két visszatérő napirendi pont, a kártyajáték, nem kevés pénzben, no meg a „a királyi vérből származó hercegnőkhöz tett udvariassági látogatások.”

Rákóczi rendszeresen a király törvényesített fiával, Toulouse grófjával vett részt szarvasvadászatokon. Azt is megírta, hogy az idős XIV. Lajos a sétáira már kerekesszékkel ment. Az arisztokrata vendégek közül a legtöbben kártyáztak, sokan sakkoztak, mások a billiárdjátéknak hódoltak, egészen este tíz óráig, a királyi vacsoráig. Sokat beszélgetett az uralkodóval:

Az emlékirataiban a francia udvarban töltött éveket utólag már morálisan károsnak tartotta: „Ha jól meggondolom, valójában a színházi komédiások életét éltem, papok társaságában a keresztényt játszottam, katonák közt a katonát, politikusok közt a politikust alakítottam. Hazudoztam és hízelegtem a nőknek, s akik nekem tetszeni vágytak, azok tetszését hasonlóképpen igyekeztem megnyerni.”

A francia uralkodó 1715. szeptember elsején, 76 éves korában aludt el örökre. Nem váratlanul. Rákóczi szemtanúként így írt XIV. Lajos végnapjairól: „A legdicsőbb király hetvenegy évet töltött a trónon, jólétben, örömben és jórészt szerencsében, dicsőség és hízelgések közepette, és most halálos ítéletét nyugodt és erős lélekkel fogadja, lelki üdvéért aggódva gondoskodik annak szükségleteiről, magához hívatja az egész királyi családot, száraz szemmel vesz búcsút tőlük, nyugodtan rendelkezik az ország ügyeiről, végrendeletét megírja, részben kancellárjának lediktálja.”

Rákóczi megvetéssel nézte, hogy a halálra készülő király talpnyalói hogyan helyezkedtek és hogyan igyekeztek kijátszani a király rendelkezéseit.

– fogalmazott Rákóczi, aki szerdán hagyta el az udvart, XIV. Lajos pedig vasárnap hunyt el. A király halála után Rákóczi helyzete megváltozott az udvarban, ráadásul a francia politika is békülékenyebb lett a Habsburgokkal. Nem meglepő tehát, hogy II. Rákóczi Ferenc egyre kevésbé érezte jól magát és 1717-ben a törökországi Rodostóba távozott.

XIV. Lajos tisztelte Rákóczit, nagyra tartotta, de azt is reálisan látta, milyen lehetőségei vannak a magyar fejedelemnek a világpolitika asztalánál. Egy esetben, a következőt beszédes szavakat írta Rákócziról Des Alleurs márkinak, magyarországi követének:

Következik: Rákóczi és Esze Tamás.

Forrás:

II. Rákóczi Ferenc: Vallomások, emlékiratok.

Köpeczi Béla, R. Várkonyi Ágnes: II. Rákóczi Ferenc. Osiris, Budapest, 2004 (Millenniumi Magyar Történelem. Életrajzok).

Nyitókép: XIV. Lajos portréja. Forrás: Wikipedia