„A magyar dolgos, civilizált, összetartó nép” – magyarbarát román történész a Mandinernek

Interjú: Sólyom István (Kolozsvár)

Ön Galacon született, a jelentős multikulturális múlttal rendelkező, délkelet-romániai, Duna-parti kereskedő és gazdasági központban. Hogyan mutatná be röviden a szülővárosát egy magyarországi látogatónak?

Az egykori kozmopolita városban a számbeli többségben lévő románság mellett zsidók, görögök, bolgárok és lipovánok is éltek. A 19. században az Európai Duna-bizottság székhelye volt, jelentős hajógyárral. 1989 előtt Kelet-Európa egyik legjelentősebb acélműve működött a városban. Napjainkban a város az új történelmi-gazdasági kontextusban próbálja újraértelmezni önmagát, miközben drámai népességcsökkenéssel küzd, amely jelenség a lakosság elöregedéséhez vezet.

A Jászvásári Egyetem történelem karán végzett, a történettudomány doktora, 2017-től pedig a galaci Al-Dunai Egyetem történelem, filozófia és teológia karának habilitált egyetemi docense. Jól ismeri az egykori Moldova és Havasalföld, a Regát társadalmát. Mi az első reakciója egy jászvásári vagy galaci állampolgárnak, ha az erdélyi magyarokról hall?

Úgy vélem, hogy a regáti emberek reakciói különbözőek, de

amely szereti a saját történelmét, nyelvét és hagyományait. Ezek lennének a magyarokkal kapcsolatos pozitív észrevételek. A negatív vélekedések Erdély problematikájához kapcsolódnak abban az értelemben, hogy létezik egy sokszor kezdetleges magyarellenes diskurzus, amely azon a gondolaton alapszik, hogy a magyarok és Magyarország vissza akarják szerezni Erdélyt, elszakítani a területet Romániától. 

Aktív tevékenységet folytat a Facebookon, ahol a romániai magyar közösség mindennapi életének történéseit kommentálja. Miként került szorosabb kapcsolatba a magyar kultúrával, irodalommal, történelemmel?  

Azt hiszem, hogy ez egy belülről fakadó szenvedély. Nem tudnék pontosan válaszolni, de körülbelül 2014 óta egyre inkább elkezdett foglalkoztatni a magyarok történelme és kultúrája, Erdély és a román-magyar kapcsolatok.

Remélem nem hangzik nevetségesen, de fokozatosan fedeztem fel néhány hasonlóságot, amit én rendkívül tág és nyilvánvalóan szubjektív módon a magyar lelki alkatnak nevezek. A homályos szomorúsággal járó energikusság, a beletörődés, ami azzal a vággyal párosul, hogy leküzdjék az élet kihívásait. A paradigmatikusan keresztény értelemben vett organikus, örökérvényű hagyományok iránt tanúsított szeretet.

Több helyen szóvá tette, hogy a romániai történelem tankönyvek évtizedeken át hamis képet festettek Erdély történetéről, sokszor a propagandisztikus célokat tartva szem előtt. Ön szerint mivel lehetne csökkenteni az ebből keletkező károkat, amelyek számos generáció gondolkodására befolyással voltak? 

Erdélyt megfosztották egy olyan objektív, kiegyensúlyozott történettudománytól, amely nemcsak a nyilvánvalóan nem hiányzó etnikumközi konfliktusok aspektusait mutatná be, hanem az összes itt élő népcsoport kulturális és civilizációs hozzájárulását is. Ha már az erdélyi magyarságról beszélünk fontos lenne kiemelni ezekben a tankönyvekben, hogy milyen figyelemre méltó módon járultak hozzá egy rendkívül érdekes erdélyi civilizáció létrejöttéhez, különösen szellemi-urbánus értelemben. Ez minden hivatásos tankönyvszerző, minden történész kötelessége. Ellenkező esetben fennáll a veszélye annak, hogy meghamisítjuk a múltat, és olyan módon mutatjuk be, amely konzervál mindenféle klisét és előítéletet, veszélybe sodorva ezzel az interetnikus viszonyokat, az emberek közötti kapcsolatokat.

A nacionálkommunista történetírás nem tűnt el a rendszerváltással, ma is vannak forgalomban olyan tankönyvek, amelyek – tekintélyes szakemberek szerint – alkalmatlanok az iskolai oktatásra. Ön mit gyomlálna ki ezekből a tankönyvekből?

Azt hiszem, sok epizódot árnyalnék. Például 1848-1849-et, az 1918-1920-as, 1940-1944-es vagy 1940-1945-ös eseményeket. De visszamennék a történelmi kezdetek időszakához is, Erdély és a román-magyar primátus régi vitájához, ahol még mindig sok az ismeretlen.

inkább a dilemmatikus reflexiók művelésére törekednék. Erdély történelmi fejlődését a másik szemszögéből is próbálnám megérteni, figyelembe venni az ő bizonyítékat, érveit is. Nem túl gyakran törekszünk párbeszédet folytatni magyarországi történészekkel, továbbra is axiómának, szinte szentnek tekintjük “igazságainkat". Sajnálom, hogy nem beszélek folyékonyan magyarul. Igyekszem megtanulni, legalább annyira, hogy egy szakszöveggel el tudjak boldogulni. Nagyon fontos lenne, ha minél több erdélyi kérdésekkel foglalkozó román történész tudna magyarul.

Tehát az ilyen tankönyveknek inkább a civilizációs elemeket, az Erdélyben élő népcsoportok egymásra gyakorolt időbeni hatását kellene hangsúlyozniuk, azt a tényt kellene kiemelniük, hogy a látszat ellenére számos kölcsönhatás volt e tekintetben. Például a 19. századi erdélyi román emancipációs mozgalom közvetve ugyan, de profitált a dualista rendszer politikai és infrastrukturális sajátosságaiból, és így egyre erőteljesebben ki tudta fejezni önmagát. A dualizmus minden hibája ellenére parlamentáris volt, és az Osztrák-Magyar Monarchia Európa e részén olyan államot képviselt, amelynek vitathatatlan gazdasági és társadalmi eredményei voltak. Amikor a magyarosítási politika által alkotott jogszabályokról beszélünk, akkor az városépítészeti örökségről is szót kell ejtenünk, amely számos fontos erdélyi városban ma is látható. Gondolok itt vasútállomások épületeire, középületek és egyebekre. A birodalom építészei, köztük sok magyar építész is, különleges művészi érzékkel és egyben haszonelvű szemlélettel rendelkezett.

Gyakran elhangzik román és magyar környezetben, hogy a két közösség tagjai nagyon jól megértik egymást, a politika és a politikusok részéről érkező provokációk gerjesztik az indulatokat. Egyetért ezzel a közvélekedéssel? 

Többnyire egyetértek, de úgy gondolom, hogy

És az utóbbi esetben is rosszindulatú politizáláshoz jutunk.

Mit gondol, mitől léphetnének szintet a román és magyar közösség közötti kapcsolatok?  

Más típusú politikusokra volna szükség. Az utánunk következő generációknak pedig lehetőségük kellene legyen arra, hogy ismételt interakciókon keresztül minél jobban megismerhessék egymást. Továbbá pedig egy más oktatási rendszer révén, amely Erdély történetének tanulmányozásából kiindulva eleve felszámolja a nacionalista-soviniszta propaganda kliséket, az előítéleteteket. Ez a románokra és magyarokra egyaránt érvényes. 

A 2000–2004-es ciklusban a Szociáldemokrata Párt (PSD) Iași megyei parlamenti képviselője volt, majd maga mögött hagyta a politikát. Megelégelte a Dâmboviţa-parti balkáni csalárdságokat? 

Azt hiszem,

Azonban semmi ilyesmit nem ígértem magamnak. Éppen ellenkezőleg! Undorodtam a hazugságoktól, a túlzott képmutatástól, a hétköznapi emberek mély megvetésétől. Attól, hogy az egyetlen, ami számított a pártvezetőknek, az az anyagi potenciál. Minél inkább gazdagabb volt valaki, annál értékesebbnek tartották. Ez abszolút cinizmus. Ez nem lehet a társadalmi igazságosságot képviselő baloldali párt, gondoltam magamban. A tapasztalat végleg megutáltatta velem a politikai életet. Csak megfigyelő maradtam. Voltak ajánlataim más pártoktól, visszatérhettem volna, de úgy gondolom helyesen cselekedtem, nem bántam meg. 

Két éve ünnepelte Románia a centenáriumot, Erdély és Románia egyesülésének századik évfordulóját. Mennyire sikertörténet ez a száz év? 

Jugoszlávia véres háborúk következtében esett szét. Egy bársonyos válás után már Csehszlovákia sem létezik. Románia 1918-tól megőrizte területi integritását, kivéve Besszarábiát, Észak-Bukovinát és Dél-Dobrudzsát vagy más néven Kvadrilátert. A román államiság szempontjából nézve pozitívum, hogy Romániának sikerült megtartania ezt a régiót, határain belül. Erdély Románia része, de úgy gondolom, hogy a román állam adós egy olyan intelligens, hatékony, pragmatikus, a régióhoz igazodó politikával, amely képes lenne úgy motiválni Erdély minden egyes lakosát, hogy azok otthon érezhessék magukat. Az a statisztikai mutató, mely szerint a románok globálisan a második helyen állnak a kivándorlást tekintve, nem sok büszkeséggel tölthet el bennünket. 

Végül, de nem utolsósorban a román államnak az erdélyi magyarok felzárkóztatási irányvonalait kellene megteremtenie.

Egy valódi, őszinte, kölcsönös tiszteleten alapuló, pragmatikus párbeszédnek kellene léteznie a román állam és a magyar közösség között. Nem szeretném, ha az erdélyi és általában a romániai magyarság a szászok/németek, egy szinte megszűnt közösség sorsára jutna. Hogy csodáljuk Erdélyt, ahhoz a magyarság hozzájárulása is szükségeltetett. Egy magyar költő azt írta valamikor, hogy egy napon eltűnhet az erdélyi magyarság, és csak a sírhelyeiken, szobraikon keresztül fogják ismerni őket. Ez tragédia lenne, erre gondolni sem akarok. A román államnak és a román többségnek kellene az erdélyi magyarok után nyúlni. A labda a mi térfelünkön pattog. Bármennyire büszkék és előítéletesek is legyünk.

Idén látott napvilágot legújabb kötete, O istorie a secuilor (A székelyek egy története) címmel. A kötetet a kovásznai városi kulturális központban mutatták be, nagy érdeklődés mellett. A könyvet még nem volt alkalmam elolvasni, de a címválasztás azt sugallja, hogy a székely nép egy lehetséges történetét írta meg. Milyen források alapján dolgozott? Mit kell tudni a könyvről, annak keletkezési körülményeiről?

Román, angol és magyar nyelvű szakirodalmat használtam. Saját magam fordítottam a magyar szövegeket, ami egyáltalán nem volt könnyű. Azért használtam az a névelőt a címben, mert minden történész szubjektív és megvan a maga víziója az általa vizsgált kérdéskörről. Ez függ az érzékenységtől, a szerkesztői tehetségtől, amivel rendelkezel vagy sem, a források felkutatásától stb. Ismételten köszönöm Kovászna város önkormányzatának és a helyi kulturális fórumoknak, és különösen köszönöm Gyerő József polgármester úrnak, akire igaz barátként tekintek. A kultúrára rendkívül nyitott, intelligens, nagylelkű ember. A könyvet a székelyföldi embereknek és elsősorban a székely-magyaroknak ajánlom. Mesésnek találom őket mindenben, amit képviselnek: történelemben, pszichológiában, szolidaritásban a történelem kihívásaival szemben.

De ne hazudj nekik, ne beszélj kettős nyelvet velük szemben.

Egy olyan világból származónak látom őket, amely ma folyamatos támadás alatt áll. A világ, ahonnan érkeztek, nem volt tökéletes, de osztom néhány értékét: a hagyománytiszteletet, a család kultuszát, a keresztény eszmék védelmét. Olyan világot élünk, ahol ezek az értékek szörnyű agresszióknak vannak kitéve. A politikai korrektség, a globalizmus negatív aspektusai, az agresszív posztmodernizmus hamis értékmodelleket akar ránk erőltetni. Úgy a székelyek, mint az általánosságban vett magyarok nagy többsége ellenáll ezeknek a törekvéseknek. Nem tudom milyen mennyire lesznek sikeresek, de az ahogyan részt vesznek ebben a küzdelemben, figyelemre méltó. 

Egyetért-e azzal, hogy Romániában, akár középületeken is kitűzzék a székely zászlót?

Szerintem ez a normalitás gesztusa lenne, különösen Székelyföldön. Akármit is gondolnak és mondanak egyesek, Székelyföld létezik, akárcsak a rendkívül gazdag történelmi hagyományokkal rendelkező székely-magyar közösség.

Visszatérő legenda a román-magyar viszonyrendszerben, hogy a nem magyar többségű megyékben élő románok szerint nem lehet románul kenyeret vásárolni Székelyföldön. Kért már Székelyföldön románul kenyeret? Kiszolgálták? 

Természetesen kértem, és nemcsak kenyeret. Semmiféle problémám nem volt a kiszolgálással. 

A Facebookon előszeretettel oszt meg videoklipeket erdélyi magyar és magyarországi előadóktól. Felsorolna néhány előadót, akiket szívesen hallgat?

Rengeteg van belőlük, és bevallom, nemrég fedeztem fel őket. A magyar zene, legyen szó bármely műfajról, rendkívüli. Az Edda esetében a hangszerelés és az érzékenységük kiemelkedő. Tamás Gábor mélyen megérint. Tóth Gabi művészi kvalitásait kitűnő hangja és dalai hirdetik. Amikor először hallottam a Dűvő zenekart úgy éreztem, hogy egy mély, csodálatos és archaikus értelemben vett időutazáson van részem. Úgy játszottak, mint valami jó lelkek a magasságos mennyekből. A roados srácoknak modern értelemben vett fantasztikus, energikus zenéjük van, amely arra ösztönöz, hogy kérdéseket tegyünk fel önmagunkról, az életről. És lehet, hogy meglepő lesz a következő zenekar, akit említek, mivel román részről élénk kritikával illetik a nosztalgikus, revizionista dalszövegeik miatt. Úgy gondolom, hogy kitűnő zenészekről van szó és nem mindegyik daluk ilyen jellegű. Esetükben próbáltam minél lazább lenni, hagytam, hogy megérintsen a zene, a hangszerelés. Sőt az egyes, a hétköznapi emberekről szóló dalszövegeikre reflektálni is törekedtem. Vállalva annak kockázatát, hogy egyeseket megdöbbentek, fellebbentem a fátylat a zenekarról:

Van kedvenc magyar írója, költője? 

Úgy 14-15 éves koromban nagy élvezettel olvastam a Légszomj című regényt. Szilvási Lajos könyve volt az első magyar regényem. Megható szerelmi történet egy vadászpilótáról, aki szerelmes lesz a fiatal orvosnőbe. Mélyen megérintett, többször újraolvastam, imádtam. Rendkívül meleg, érzelmes képekben jelenik meg ott Budapest. Később fedeztem fel a magyar költészet két óriását: Petőfi Sándort és Ady Endrét. Wass Albert Istenszéke című regénye egy revelációval ért fel, miután nemrég olvastam. Szerintem a természetleírások mestere. Tolsztoj vonalán haladva, de nagyon erdélyi értelemben

És magyar történelmi személyisége?

Szenvedélyesen rajongok a teljes magyar történelemért. Sok figyelemre méltó személyiséget említhetnék. Kossuth Lajos, aki az íróvesszőtől indult és végül a népe függetlenségéért vívott harc élére állt. Ismét megemlíteném Petőfi Sándort, akit zseninek tartok. Teleki Pál számomra tragikus karakter, a nagy földrajztudóst nem bírta el a politikusi szerepet. Az a tény, hogy öngyilkosságot követett el nemzete becsületének megmentéséért kétségtelenül méltóságteljes cselekedet, de egyben tragédia is. Nyilván ő is sok hibát követett el, de ki mondhatja el magáról, hogy tökéletes? 

Dalszövegeket is fordít magyarról románra. Mióta tanul magyarul és hogy boldogul a magyar nyelvvel?

Az interneten gyakran használom az automata fordítót, aztán megpróbálom itt-ott stilizálni a szöveget. Néhány éve igyekszem minél több magyar szót és kifejezést megtanulni. Többször feladtam, túl nehéznek tartom a magyar nyelvet, de rendszeresen újra kezdem. Az egyszerű szövegekkel többnyire elboldogulok, és megértek egy egyszerű beszélgetést is. Sok tennivaló van még e téren, kitartó vagyok.

Noha nagyon nehéz, egyben nagyon szép is.