Totális háború: mire menne a Monarchiával Putyin?

Veczán Zoltán és Nagy Gábor írása

Korábbi írásainkban megvizsgáltuk, mi történne, ha a V4-eket, mint katonai egységet támadná meg Oroszország, illetve milyen forgatókönyvek valószínűsíthetőek akkor, ha valamilyen isteni csoda folytán egykori, 1914-es határaival helyreállna vagy megmaradt volna a köznyelvben Nagy-Magyarországnak hívott  Magyar Királyság területi épsége, és annak kellene feltartóztatnia Vlagyimir Putyin elnök hadseregét. Most folytatjuk anakronisztikus kalandozásunkat, ezúttal az Osztrák-Magyar Monarchia egykori határai szerinti mai fiktív államalakulat esélyeit latolgatjuk egy orosz támadással szemben.

Fontos leszögeznünk: ez egyáltalán nem egy professzionális elemzés, csupán egy gondolatjáték, igaz, szakértővel. A lehetséges forgatókönyvek felvázolásában segítségünkre Bakodi Péter politológus, biztonságpolitikai szakértő lesz, aki néhány évvel ezelőtt még az Azonnali.hu hasábjain, hasonló gondolatkísérlet keretében értekezett arról, mely szomszédos állam támadása esetén milyen esélyekkel szállna szembe a Magyar Honvédség.

Az Osztrák-Magyar Monarchia – minden haderőreform-bojkott ellenére – korának valódi nagyhatalma volt: Oroszország után a kontinens második legnagyobb területű állama, gazdasági nagyhatalom, brutális fejlődési potenciállal. Nem tudjuk, mi lett volna, ha sikerül egyben tartani a világháborús vereség után, most viszonyt kénytelenek vagyunk a mai viszonyokból kiindulni.

Hogy az összehasonlíthatóság megmaradjon, éppenséggel itt kellett a legtöbb egyszerűsítést elvégezni, mindenesetre a Nagy–Magyarország-epizódhoz hasonlóan a jelenlegi államok haderejéből „osztottunk vissza” a Monarchiának a katonákat és eszközöket annak arányában, hogy az elszakított terület lakossága hogyan aránylik a mostani államokéhoz. (Az adatok forrása legfőképp a The military Balance – The Annual Assessment of Global Military Capabilities and Defence Economics idei kiadása).

Lássuk azokat a számokat!

Ahogy első két példánk esetében, most sem történt nagy arányeltolódás: Oroszország még mindig 17 millió négyzetkilométeren terül el, 144 millió lakossal, a Monarchia feltámasztva valamivel nagyobb és kicsit népesebb a visegrádi négyeknél, 621 ezer négyzetkilométeres államalakulat, 66 millió lakossal, szűk feleannyival, mint az oroszok. Védelmi költségvetése szerényebb a V4-ekénél (az a fránya haderőreform!), 19,3 milliárd dollár; ez az oroszokénak a 42 százaléka, vagyis lakosságarányosan kevesebb a költés a hadseregre, mint amennyit Moszkva erre a célra szán.

Ami meglepő, pontosabban meglepően jó az előző két elemzéshez képest, az a katonai élőerő: 217 ezer aktív katonára majdnem ugyanennyi, 197 ezer tartalékos jut, vagyis a Monarchia több mint 400 ezer főt tud kiállítani a 900 ezer orosszal szemben (2 millió önkéntesüket a határon túl való bevetés lehetőségének korlátozottsága miatt nem számoltuk ide). Minden másban a Monarchia jóval gyengébben muzsikál a V4-eknél; ami egyszerre mutatja fájdalmasan azt, hogy mennyivel előrébb járhatna a térség, ha nem bomlasztják fel az államalakulatot az első világháborút követően, valamint azt, hogy a visegrádiak között nem véletlenül nevezték a lengyelt a vezérhajónak.

No de számszerűleg mit is jelent ez: jelent 755 harckocsit (MBT – Main Battle Tank), amiből az oroszoknak még mindig 3400 van, azaz a bő négyszerese. Jelent páncélozott gyalogsági harcjárművet (IFV), ebből a Monarchia 1394-et, az oroszok 6570-et birtokolnak; kellemetlenebb a páncélozott szállító harcjárművek (APC) aránya, 1338 darabbal az oroszok mennyiségének 18 százalékát sikerült hozni, ellenben tüzérség terén kevésbé gyászos a helyzet valamivel, 1671 monarchiás tüzérségi eszköz tudna elméletileg visszalőni 5900 orosznak.

Annál rosszabb a Monarchia légierejének helyzete: noha százegynéhány éve saját repülőgépgyárunk ontotta Aradon a jó öreg duplafedelűeket, a helyzet most úgy áll, hogy vadászgépekből csaknem tízszeres az orosz fölény – a K. und K. állományában alig 128 ilyen leledzik, szemben az oroszok 1170-es számával –; helikopterek terén (ATK, MRH) a Monarchiában 200-nál kevesebb forgószárnyas támogatja a szárazföldi csapatokat, az oroszoknál ez 400 fölött van. Csapatszállító-kapacitás terén repülőgépek kapcsán hatszoros, helikoptereknél két és félszeres az orosz fölény; emellett – továbbra is fájó a stratégiai bombázók hiánya, mert az oroszoknak még ilyenjük is van.

Kettős hazánk légvédelme is rengeteg kívánnivalót hagy maga után, rakétákkal az oroszok kapacitásának 9 százalékát érjük el, légvédelmi ágyúkkal kicsit jobb a helyzet, ötödakkora a harceszköz-ellátottságunk, mint a moszkvai agresszornak.

A Kriegsmarine, vagyis a K und K hadsereg haditengerészete már az első világháború idején sem volt kifejezetten combos, noha defenzívában szép sikereket tudtak elérni az akkor rivális olaszokkal szemben (elég csak az otrantói győzelemre gondolni, amely Horthy Miklós nimbuszát is megalapozta). Ezúttal a helyzet még kevésbé rózsás, legalábbis a számok szintjén, elvégre az orosz hadiflotta 32 elsődleges hadihajót, illetve 129 őrnaszádot számlál, ráadásul van csaknem 50 tengeralattjárójuk, amivel szemben a Monarchia flottája szinte elenyésző, nulla tengeralattjáró, arányosan kettő elsődleges hadihajó (ez is felkerekítéssel), valamint 18 őrnaszád. A földrajz azonban a Monarchia segítségére siet, lévén az orosz flották mindegyike borzasztóan távol állomásozik ahhoz, hogy valóban fenyegetést jelenthessen Ausztria-Magyarország partjaira, így inkább csak a tengeri kereskedelmi forgalom zavarása lehet Moszkva elsődleges célja, illetve nyomásgyakorlás a tengeralattjárókkal; fontos megjegyezni, az oroszoknak nem csak atomrakétákat, hanem konvencionális cirkáló és ballisztikus rakétákat célba juttató hajóik is vannak, húzza alá a szakértő.

Így állnak a számok, azonban, mint Bakodi Péter már korábban is rámutatott, a győzelem viszonylag sima kivívásához három az egyhez arányban kellene felállniuk az agresszor csapatoknak, ez pedig ebben az esetben több helyen hibádzik; illetve azt is figyelembe kell venni, hogy Moszkva nem tud mozgósítani mindenkit egy határon túli offenzívára (jelenleg Ukrajnában sem harcol több a becslések szerint 150-200 ezer katonájuknál). Így, bár a technikai fölény, az eszközök terén a brutális túlerő adott, legalább a mozgósítható katonák létszámában nem ennyire egyértelmű a helyzet.

És még itt van a földrajz is, amely már a Magyar Királyság elleni offenzíva tekintetében is meglehetősen megnehezítette az orosz túlerő érvényesítését.

Így alakulna egy esetleges konfliktus

A szakértő úgy véli, ha a Monarchia egykori szervezettségében „támadna fel”, az azt jelentené, hogy a V4-eknél technikailag valamivel gyengébb színvonalát kiegyensúlyozná a K und K hadsereg egységessége és szervezettsége. Másrészt a frontvonal ugyan szélesebb lenne, mint az Nagy-Magyarország esetén, ahol csupán a 200 kilométeres kárpátaljai vonalat kellett védeni, de ez csak eleinte lenne igaz; a Monarchia mai Ukrajna és Lengyelország területeit magába foglaló része hamar elesne, lévén sík terep, ahol jobban ki tud bontakozni az orosz fölény; ugyanakkor Lemberg és Ivano-Frankivszk városostromai és a Dnyeszteren való átkelés a mai ukrán városostromokhoz és a Dnyeper-környéki harcokhoz hasonlóan komoly orosz idő- és vérveszteségekkel járna. Ergo, ami a történelmi Magyarország esetében a szerencsés kimenetel – hogy nem tudják meglepetésszerűen áttörni a Kárpátok vonalát –, itt a távolságok miatt biztosan adott lenne, még ha Galícia miatt ki is szélesedne a front a Kárpátok karéja körül, északról is.

Bakodi úgy véli, az orosz légifölény továbbra sem kérdéses, sőt, könnyebben kivívná Moszkva, mint azt a visegrádiak esetében tették előző elemzésünk szerint; a szlovák Sz-300-as légvédelmi rendszer egy darabig kitartana, de az oroszok viszonylag hamar lekapcsolnák azt is.

Vagyis a kettős központ, Budapest és Bécs mindenképpen sűrűn meg lenne szórva bombákkal, rakétákkal, ahogy a cseh (hadi)iparvidék is – ilyen jeleneteket is láttunk eleget mostanság Kijev kapcsán, vagy még durvábbakat a II. világháború idejéből –, hogy demoralizálják a lakosságot, szétverjék az ipari termelést, és megingassák a politikai vezetést. Ugyanakkor annak kevesebb az esélye, hogy az orosz seregek eljussanak a fővárosokig; noha hosszabb a frontvonal a Kárpátok mentén, arányosan nagyobb a haderő, mint a történelmi Magyarország esetében, az áttörés még nehezebb lenne az oroszoknak. Akik hiába foglalják el a Monarchia Kárpátokon túli területeit, Lemberget, Krakkót beleértve, a kemény dióhéjat nem, vagy csak nagyon nehezen tudnák feltörni – összegzi Bakodi.

Vagyis a komoly vérveszteségekkel járó hegyi ostrom után – elvégre hiába a brutális orosz tüzérségi fölény, „a hegyeket nem lehet felrobbantani”, fogalmaz a szakértő, a Moszkva által elérhető maximum nyereség a fővárosok elfoglalása nélkül legfeljebb némi területgyarapodás a mai Ukrajna nyugati területéből, ennél többet ebben a helyzetben nehézkesen tudnának kikényszeríteni. De ott van a megszállt területek pacifikálása: az ellenséges lakosság ellenében a megszállás fenntartása önmagában óriási költség és energia – vagyis egy ilyen támadás éppúgy nem érné meg az oroszoknak, mint a Magyar Királyság elleni.

***

Mint látható, a modellezés során számos egyszerűsítést alkalmaztunk. Az első és legfontosabb kitétel: nem számoltunk a NATO segítő kezével, pedig kollektív biztonságunk fő alapja éppen ez az elrettentés. Érdemes talán hozzátenni, hogy – mint arra Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének munkatársa felhívta lapunknak a figyelmet –, a megtámadott tagállam először saját katonai képességeire támaszkodhat a védekezése során, ezért fontos a nemzeti katonai erő fejlesztése, modernizálása.

Az agresszió áldozata – eseteinkben hazánk, „Visegrádia”, Nagy-Magyarország és az Osztrák-Magyar Monarchia – a NATO alapító szerződésének negyedik (konzultációról szóló) és ötödik (a kollektív védelemről szóló) cikkeire hivatkozva kérhet támogatást a szövetségesektől. Amit amúgy nem kap meg automatikusan, hanem konzultációt követően dönt az Észak-atlanti Tanács (politikai lépés) a katonai segítségnyújtásról (katonai lépés) a kollektív védelem keretében. Amennyiben ez a közös döntés megszületik (akár néhány órán belül, de rossz esetben talán csak napok alatt), a NATO teljes védelmi eszköztára rendelkezésre áll.

Mi viszont abból indultunk ki, hogy egyrészt a NATO nem létezik, nem vállal konfliktust, az oroszok meg már a spájzban vannak. Másrészt a jelentős hadipotenciállal bíró államok semleges álláspontot képviselnek, vagyis nem segítenek, de területükön nem engednek át oroszokat sem.

Így marad saját erőnk, és ezen írásban államalakulat ereje, amelyeknél egyébként nem is kellett akkorát egyszerűsíteni, amikor feltételeztük a hézagmentes együttműködés képességét, hiszen NATO-tagokként (Bécs kivételével) sűrűek voltak a közös hadgyakorlatok. Ezért pusztán összeadtuk az egyes számokat: ennyi és ennyi harckocsi, annyi vadászgép, és így tovább; típusok között egyszerűen lehetetlen volt különbséget tenni. De nem vontuk le a korábbi offenzívában elszenvedett veszteségeket, sem az Ukrajnának átadott haditechnikai rendszereket (a szlovák légvédelem például pont ilyen).

Az emberállomány (itt a paramilitáris szervezetekkel együtt – a szerk.) és a tartalékosok létszáma, az adott ország katonai költségvetése; a harckocsik és egyéb harcjárművek száma, a tüzérségi eszközök, és a többi (részletesebb felsorolás fent).

Egyébként a társadalmi, gazdasági helyzetet, országok közötti történelmi ellentéteket sem vettük figyelembe. Mint ahogy a szikár számok mögé a hadimorált sem lehetett beapplikálni.

Úgy kalkuláltunk, hogy a hadviselő felek nem spórolnak az eszközökkel, egyszerre próbálják bevetni erőik jelentős részét. Kivettük a karbantartásra, hibaelhárításra vonatkozó eszközöket. Továbbá nem számoltunk logisztikai és helyreállító járművekkel, egészségüggyel, kutatómentéssel, katonai háttérinfrastruktúrával, és a nukleáris elrettentő eszközöket, rakétasilókat, páncéltörő képességeket sem vettük lajstromba részletesen.

Nem utolsó sorban kiemelendő, ugyancsak, hogy az adatbázisok sem egységesek. Más adatok szerepelnek például a sokak által használt Globalfirepower.com elnevezésű honlapon, mint az 1958-ban alapított International Institute for Strategic Studies kutatóközpont minden évben publikált The Military Balance – The Annual Assessment of Global Military Capabilities and Defence Economics című kiadványában. Mi az utóbbit vettük alapul.

Képek és illusztrációk: Mandiner.hu