Tavasszal érkezhet, és több magyar településre is ellátogathat Ferenc pápa

2022. augusztus 26. 21:03

Novák Katalin államfő csütörtöki hivatalos látogatásán hivatalos meghívólevelet adott át a pápának, aki megerősítette szándékát, hogy jövőre Magyarországra szeretne látogatni.

2022. augusztus 26. 21:03
null

Az ifjúság lehet az egyik központi lelkipásztori témája Ferenc pápa jövőre tervezett magyarországi látogatásának, amely több olyan várost és települést is érinthet, ahol korábban pápa még nem járt - nyilatkozta a bíborosi testület tanácskozására a Vatikánba érkező Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.

A pápa szokása, hogy látogatásain felkeres egy Mária-kegyhelyet”

– jelentette ki. 

 A bíboros ezzel kapcsolatban Mátraverebély-Szentkút nemzeti kegyhelyét említette, hozzátéve, hogy a nógrádi kegyhelyen végzett infrastrukturális fejlesztések méltóvá teszik a helyszínt a pápa fogadására. Hozzátette, hogy útjain Ferenc pápa keresi a kapcsolatot a társadalom peremén élő vagy valamilyen szempontból kisebbségi helyzetben levő csoportokkal, például a cigánysággal, ahogyan ezt szlovákiai látogatásán is tette.

Úgy vélte, Mátraverebély falu kiváló helyszínt kínál az ott élő cigány közösséggel való találkozóra. Erdő Péter emlékeztetett arra: Ferenc pápa maga fogalmazta meg, hogy szívesen látogatna ismét Magyarországra, amikor tavaly az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus budapesti zárómiséje és a szlovákiai látogatás után a Vatikánba tartó repülőúton az őt kísérő újságíróknak nyilatkozott.

Novák Katalin adta át a meghívólevelet 

Novák Katalin államfő csütörtöki hivatalos látogatásán hivatalos meghívólevelet adott át a pápának, aki megerősítette szándékát, hogy jövőre Magyarországra szeretne látogatni.

A tervezett program több várost, települést is figyelembe vehet, de

nyilvánvaló, hogy olyan helyszínek kerülnek leginkább előtérbe, ahol pápa még nem járt, de amelyeknek az egyház életében fontos szerepe van.

Kifejtette, hogy eredetileg a pápa látogatását a Pázmány Péter Katolikus Egyetem harminc éves alapítási évfordulójához akarták kötni, de közben keletkezett két másik is, Egerben és Szegeden.

A fiatalokkal való találkozás azonban központi lelkipásztori témája lehet a pápai látogatásnak

– jegyezte meg. A bíboros kifejtette, hogy egyelőre semmilyen hivatalos válasz nem érkezett Ferenc pápától arra hogy pontosan hova kíván ellátogatni és mennyi időt kíván Magyarországon tölteni.

Kijelentette, örülne, ha a pápa akár három napot vagy ennél is többet tölthetne Magyarországon. Figyelembe veszik a klimatikus szempontokat is, a legmegfelelőbb időszak tavasz lehet, húsvét után, amikor már szabad ég alatt is lehet nagyszabású rendezvényeket tartani.

Hivatalos látogatás esetén a pápa az állami vezetőkkel, azok székhelyén, hivatalában, rezidenciáján is megbeszélést folytat kíséretével együtt. Szokása, hogy esetleg a helyi jezsuita közösséggel találkozik és Budapesten erre is lehetőség van, hiszen ott van a jezsuita tartományfőnökség központja.

A legutolsó pápalátogatás emlékei között Erdő Péter II. János Pálnak 1996-ban a győri stadionban bemutatott szabadtéri szentmiséjét említette, amelyen vihar támadt.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szabadelvűnemzetikonzervatív
2022. augusztus 27. 17:45
Isten áldja meg minden lépését és fohászkodását!
llnnhegyi
2022. augusztus 27. 17:39
Jöjjön csak nyugodtan Feri bá' ! Várjuk szeretettel. Nyugodt lehet, liberalbolsevista városokba nem toljuk el. Budapest helyett Felcsútra megyünk.
avízazúr
2022. augusztus 27. 10:23
Novák mint egy idióta, örökké vigyorog. Az is nagyon mulatságos lehet, amit a pápa N. elé tart.
Paskai
2022. augusztus 27. 08:47
Már nem libsi a cápa?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!