Kilép a Jobbikból a párt Pest megyei elnöke

2022. augusztus 13. 11:35

Zágráb Nándor azt írja, „Jakab Péter kiszorítása a Jobbikból volt az utolsó csepp a pohárban”!

2022. augusztus 13. 11:35
null

Tovább gyűrűzik a lavina, amit Jakab Péter azzal indított el, hogy bejelentette: kilép a pártból, amelynek miniszterelnök-jelöltje, elnöke és frakcióvezetője is volt. 

Facebook-közleményben tudatta Zágráb Nándor nagykőrösi önkormányzati képviselő, a Jobbik Pest megyei elnöke, hogy lemond tisztségéről és felügyelőbizottsági tagságáról, továbbá kilép a pártból. 

„A napokban megdöbbenve figyeltem, hogy az eddig Európa - pártinak tartott Jobbik, hogyan sodródik át az Európa egységét veszélyeztetők táborába. Egy most benyújtott népszavazás kezdeményezés miatt.Fel lehet tenni a kérdést, hogy Gyöngyösi Márton felkészületlensége, vagy Magyarország Európából való kiszakítása az indítvány mozgatórugója?” – írja bejegyzésében Zágráb Nándor.

Mindemellett Gyöngyösi Márton a tegnapi nap folyamán, a fidesz összes rágalmát felhasználva, a nyilvánosság előtt brutálisan hátba támadta Jakab Pétert”

– folytatja, utalva Gyöngyösi Márton nyílt levelére.  

Zágráb szerint ezzel „a Jobbik elvesztette a politikai kapcsolatot a vidék Magyarországával. Vagyis a párt jelenlegi vezetése, az európai értékek után felszámolta vidéki támogatottságát is”, ezért úgy döntött, kilép a pártból, és csatlakozik Jakab Péter mozgalmához. 

Nyitókép: Zágráb Nándor Facebook-oldala

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Azmo
2022. augusztus 13. 16:11
A utolsó kapcsolja le a villanyt!
Gèbi
2022. augusztus 13. 13:58
egy a néhány Jákob csicska közül nincs miért figyeljen rá az ember, lapozzunk
Békés
2022. augusztus 13. 13:45
A római úszó Európa-bajnokság harmadik napjának delelőtti programjában nem jutott be az esti döntőbe a világcsúcstartó Hosszú Katinka 400 méteres vegyesúszásban. Lehet hogy elfogyott a Tusup által kikevert dopping koktélja? Addig votak eredményei, amíg a férje "edzette". Kicsit sem gyanús hogy mivel.
Békés
2022. augusztus 13. 13:44
Ez kit érdekel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!