Megrohamozták Irakban az elnöki palotát, miután bejelentette visszavonulását Muktada asz-Szadr síita vezető

2022. augusztus 29. 17:32

A befolyásos hitszónok Twitter-üzenetében azzal indokolta távozását a politikai életből, hogy a vele rivalizáló másik siíta mozgalom, az Irán-barát Koordinációs Keret nem volt hajlandó elfogadni reformjavaslatait.

2022. augusztus 29. 17:32
null

Azt írta, döntése végleges, mert a kialakult belpolitikai helyzetet megoldhatatlannak látja. Azt nem fejtette ki bővebben hogy pártirodáját bezárja-e de jelezte, hogy mozgalma által írányított egyes vallási és kulturális intézmények nyitva maradnak. Muktada asz-Szadr júniusban visszavonta képviselőit az iraki parlamentből, miután nem sikerült számára elfogadható kormányt alakítani.

Július végétől hívei elfoglalták a parlamentet és a kormányzati épületek közelében is folyamatosan tüntetnek, akadályozva az új elnök és miniszterelnök megválasztását A két síita mozgalom között kialakult nézeteltérés eredményeként Irakot a 2021 őszén megtartott parlamenti választás óta ügyvezető miniszterelnök irányítja, mert a két mozgalomnak nem sikerült megegyezni sem az új kormányfő, sem az új államfő személyéről.

Miután a hitszónok híveinek százai rohamozták meg az iraki kormánypalotát, a hadsereg kijárási tilalmat hirdetett a város egész területére, hogy így csökkentsék az összecsapások lehetőségét. Mindeközben Al-Szadr hívei megtöltötték a palota pazar várótermeit, és a hitszónokot támogató jelszavakat skandálnak folyamatosan. Eddig legalább ketten vesztették életüket.

(MTI, Neokohn, Reuters)

Nyitókép: Asaad Niazi/AFP

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Backstab
2022. augusztus 29. 19:14
Ingyen doner volt remelem.
ZeroTadpole8073
2022. augusztus 29. 18:52
100 év múlva is itt tartanak majd és én ezt elfogadom, eltöltöttem ott egy évet. Márai írta, asszem 1975-ben: A demokrácia nem exportcikk. Nehéz megvalósítási a demokráciát olyan társadalmakban, ahol nincs demokrata. Tévedett: lehetetlen. Ha nem kell nekik, ahogy nekünk sem kell, ami az amerikaiknak kell(?), egy 4 csillagos tábornok(aki amúgy férfi) amint női ruhában, sminkkel buzul. Nézzék el nekünk. Ahogy lakatosmárkok sem kellenek, akik ferde hajlamukból élnek. Még akkor sem, ha amúgy éhen halnának, mert annyira nullák.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!