Mi már csak egy kávét kérünk: kínos vergődésbe kezdett a Medián

Még az is kiderült, mi lehet a „nem túl reális Fidesz-Tisza versenyállások” mögött.

Az EU külügyminisztereinek találkozóján megállapodás született az Ukrajnának nyújtandó katonai segítség ötödik részletéről is.

Az Európai Unió tagállamainak külügyminiszterei újabb 500 millió eurós támogatásról állapodtak meg. Ezt az összeget Ukrajna fegyvervásárlásra tudja fordítani – írta az Index a Guardian értesüléseire hivatkozva.
– mondta Ann Linde, Svédország külügyminisztere.

„A pénznek segítenie kell az Uniót abban, hogy továbbra is közösen vásároljon felszerelést és készleteket az ukrán hadsereg számára, beleértve a halálos fegyvereket is, amelyeket a blokk szerint védelmi célokra kell használni” – írta a portál.
Nyitókép illusztráció. Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka