Egyszer elém került a neten egy térkép, amely azt hivatott ábrázolni – zöld, sárga és talán piros színekkel – hogy ha valamiféle tragédia, természeti csapás, terrortámadás, miegymás történik, mi az úgynevezett fejlett világ reakciója. Értelemszerűen a zöld zónákba került a világ említett része, hashtages Facebook-imaláncokkal, top politikusok sajnálkozó vagy elítélő nyilatkozataival, a média maximális figyelmével, miegyébbel; a sárgába került a – mondjuk így – második világ, Kelet-Európával, de ott volt az első peremével is Dél-Afrika, Ausztrália, effélék, de már csökkent érdeklődéssel. Végül a piros zónák: Közel-Kelet, Afrika, Kelet-Ázsia és a maradék, valami olyasféle reakcióval, hogy „jah, hát igen, az élet szívás arrafelé”.
A kurdok lakta régió, és különösen Szíria és Észak-Irak érintett területei kapcsán valószínűleg még a piros sem lenne elég kifejező, valószínűleg inkább egy fekete folttal kellene jelölni. Elvégre
előbbiben tizenkettedik éve zajlik a polgárháború, utóbbi pedig 2003 óta ugyancsak nem tudott tartósan kikecmeregni a háborús állapotokból.
A helyzeten tovább rontott a korábban nem látott kegyetlenségű Iszlám Állam 2014-es felbukkanása, azonban éppen e helyzet – és a központi kormányok tovább gyengülése, valamint az Egyesült Államok pillanatnyi támogatása – miatt úgy tűnt, egy időre kedvezőbb helyzetbe kerültek a négy államban kisebbséget alkotó kurdok.
A Közel-Kelet egyik legősibb népe mintegy negyvenmillió fővel körülbelül akkora területen él, mint maga Irak, azonban tartós önálló államiságra évszázadok óta nem nyílt érdemi lehetősége. Az Oszmán Birodalom bukása és felosztása után kettő helyett négy államba – Törökország, Irán, Irak és Szíria – került kurdok sorsa némi hunyorítással leginkább talán az 1795-ben felosztott hazájú lengyelekéhez hasonló: elnyomás, nyelvhasználat korlátozása, ki- és betelepítések, erőszakos asszimiláció, erre adott, terrorista jellegű elkeseredett válasz, esetenként független Kurdisztán kikiáltása ilyen-olyan (brit, szovjet) támogatással, amit rendre visszafoglalás és megtorló akciók követnek. Ráadásul, ha számos kérdésben éles az ellentét a négy osztozkodó ország között,
abban megvan köztük az alapvető egyetértés, hogy nem szabad engedni, hogy létrejöjjön egy önálló Kurdisztán.