„Ilyen az ember arca, amikor 40 fokos hőségben a pécsi IC légkondija alig-alig működik, ablak viszont nincs. A kép az előző héten készült” – írta egyik legfrissebb bejegyzésében Hadházy Ákos közösségi oldalán, amelyben felsorolta észrevételeit a MÁV-val kapcsolatban is.
Majd azzal folytatta, hogy az utóbbi időben elég sokat vonatozott, „de sajnos csak ezen a héten volt az első eset, hogy se oda, se vissza nem késett a vonat és a klíma is működött mindegyik szerelvényen” – idézte fel.
Végül azt is megosztotta „pozitívumként, hogy a lezüllött technikával küszködő személyzet türelme és udvariassága többnyire imponáló”.
Nem tudni mikor teszi le képviselői esküjét
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, még mindig nem tudni, mikor lesz képviselő Hadházy Ákos. Mint ismert, a baloldali képviselő nem tett esküt időben, de azóta meggondolta magát.
Emlékezetes továbbá az is, hogy Hadházy június hetedikén jelezte közösségi oldalán, hogy miután nem vehet részt a plenáris üléseken és javadalmazást sem kap – mert nem szeretné „legitimálni a tisztességtelen választás eredményét és meghallgatni a beszámolókat, hogy minden a legnagyobb rendben volt” –, illetve állítása szerint Kövér László házelnök is blokkolja az eskütételét, adománygyűjtésbe kezd, hogy folytathassa munkáját.
Az ellenzéki honatyának alig két nap alatt sikerült összegyűjtenie a célként kitűzött összeget: 6 millió forintot; ennek köszönhetően folytatni tudja a „népbutító propaganda elleni küzdelmet”; és bevallása szerint bizonyítani tudja, hogy „valóban független a NER-től”.
Addig is, amíg nem tesz esküt köztereken találkozik választóival vagy járja az országot, és folytatja a fent említett „küzdelmét”. Feltehetően a lent látható felvétel is egy ilyen út során készült.
Javában zajlik a MÁV korszerűsítése, a vasút helyzete azonban továbbra is a politikai csatározások egyik terepe. Mennyire hitelesek a kritikák? Van-e már eredménye a fejlesztésnek? Máshol milyen problémákkal küzdenek?
A mesterséges intelligencia segítségével kifejlesztett festék akár 5–20 fokkal hűvösebbé teheti az épületeket a normál festékhez képest a legnagyobb hőség idején is.
Ordas Eszter bukása után Bujdosó Andrea lett a Tisza Párt budapesti frakcióvezetője – de az igazi döntések továbbra is Magyar Péter kezében maradnak. A pártban gyakorlatilag minden mozdulat közvetlenül az elnöktől érkezik, miközben a káderhiány és a politikai éretlenség egyre látványosabb.
Egy évtizede figyelmeztettünk: ha nem védjük meg a külső határainkat, aligha lesz visszaút.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 144 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Reszelő Aladár
2022. július 11. 15:35
Áki, nem emlékszel, mióta Budapesten klímavészhelyzet van és a város csatlakozott a brüsszeli energiaspórolási sprinhez, azóta takarékoskodni kell az energiával. A vonat lassabban jár és nem működteti a klímát. Ezt akartad ugye?