Még mindig nem tudni, mikor lesz képviselő Hadházy Ákos

2022. június 30. 11:11

Hadházy nem tett esküt időben, de azóta meggondolta magát.

2022. június 30. 11:11
null

Már a Tisztelt Ház előtt van az a törvényjavaslat, amely szigorúbb keretek közé szorítaná azon országgyűlési képviselők jogait, akik az alakuló üléskor nem tesznek esküt. Bár az április 3-i választások után több, mandátumot nyert ellenzéki honatyánál felmerült, hogy nem tesz esküt az Alaptörvényre, így Jámbor Andrásnál, valamint a Házba újonnan beülő momentumos politikusoknál. Végül csupán Hadházy Ákos „független” képviselő tett így, ezért a módosítás csakis kizárólag őt érinti.

A sajtóban Lex Hadházynak nevezett törvényjavaslat annyival egészítené ki a jelenleg is érvényben lévő szabályozást

– amely szerint a képviselők, ha nem tesznek esküt, nem vehetnek részt az Országgyűlés és a parlamenti bizottságok ülésein; tanácskozási és szavazati jogaikat nem gyakorolhatják; indítványokat nem nyújthatnak be; az Országgyűlés tisztségeire, illetve parlamenti bizottságba nem választhatóak meg; nem alakíthatnak frakciót és nem kaphatnak illetményt sem –,

hogy nem lehetne kérni tájékoztatást állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem lehetne hozzáférni.

Először Jakabék is támogatták a javaslatot

A módosítási javaslat június 28-i általános vitájában Brenner Koloman jobbikos vezérszónok arról beszélt, hogy pártja egyetért azzal, hogy retorziója legyen annak, ha valaki szándékosan, „politikai célzattal bojkottálja” a képviselői eskütételt.

Hadházy azt válaszolta közösségi oldalán, hogy az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága egy nappal korábban az utolsó pillanatban levette a napirendről az eskütétele időpontjáról szóló állásfoglalást. „Persze önmagukat is szembeköpik ezzel. De így Kövér Lászlónak segítenek abban, hogy legalább szeptemberig szabotálhassa a felesketésemet” – fogalmazott.

A jobbikos vezérszónoknak pedig azt üzente: Brenner korábban két éven át a parlament alelnökeként, most a külügyi bizottság alelnökeként, a törvényalkotási bizottság tagjaként és frakcióvezető-helyettesként vesz fel az alapfizetésén felül még körülbelül 700 ezer forintot.

Pár órával később viszont már visszakozott a Jobbik. Mint közleményükben fogalmaztak: Brenner azt mondta, nincs törvényileg szabályozva, hogy ilyen esetekben mi történjen. „A Fidesz ezt a helyzetet kihasználva gördít akadályt a neki nem tetsző megválasztott képviselő eskütétele elé, amivel nem csak egy ellenzéki képviselőt, de az őt megválasztó nem fideszes szavazók demokratikus jogait is csorbítja” – írta a párt, hozzátéve, hogy mivel a Jobbik „egy demokratikus párt,

ezért nem támogat semmilyen féldiktatórikus lépést, ezért nem fogja megszavazni a törvényjavaslatot”.

Baloldali sikerrecept: az adománygyűjtés

Emlékezetes, Hadházy június hetedikén jelezte közösségi oldalán, hogy miután nem vehet részt a plenáris üléseken és javadalmazást sem kap – mert nem szeretné „legitimálni a tisztességtelen választás eredményét és meghallgatni a beszámolókat, hogy minden a legnagyobb rendben volt” –, illetve állítása szerint Kövér László házelnök is blokkolja az eskütételét, adománygyűjtésbe kezd, hogy folytathassa munkáját.

Az ellenzéki honatyának alig két nap alatt sikerült összegyűjtenie a célként kitűzött összeget: 6 millió forintot; ennek köszönhetően folytatni tudja a „népbutító propaganda elleni küzdelmet”; és bevallása szerint bizonyítani tudja, hogy „valóban független a NER-től”.

Nyitókép: Facebook

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jaja
2022. július 10. 02:08
,,Még mindig nem tudni, mikor lesz képviselő Hadházy Ákos” Mondjuk, nem is nagyon érdekel!
zoli1
2022. július 03. 15:13
Ha Kövér László (ház elnök) lehetőségét ad ennek az IDIOTÁNAK,2026 március előtt, akkor sajnos de a Fidesz-KDNP pártszövetség nagyon nagy mértékű szavazó bázisát elveszíti itt a mi körzetünkben. Remélem olvassák ezt a bejegyzést az illetékesek is!!!!
Jaja
2022. július 01. 05:13
És még vannak olyanok /nem akarom minősíteni őket/ akik pénzel támogatják. Az ember esze megáll.
rókabácsi
2022. június 30. 20:34
ha tőlem függne!? SOHA!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!