Lassan megeszi a rozsda az Eiffel-tornyot

2022. július 05. 22:21

A szakemberek szerint egy alapos tatarozásra lenne szüksége Párizs jelképének.

2022. július 05. 22:21
null

Amikor 1889-ben elkészült az Eiffel-torony, nagyjából húsz évet adtak neki, utána lebontották volna. De a torony 133 év elteltével még mindig áll a szorgalmas karbantartásnak köszönhetően – számolt be a Guardian nyomán az Index.

Mostanra azonban az emlékmű olyan rossz állapotban van, hogy rozsdásodásnak indult. A torony állítólag teljes felújításra szorul, de ehelyett csak apróbb „kozmetikázásra” készülnek a párizsi olimpia előtt – tették hozzá.

„Ha Gustave Eiffel ezt látná, szívrohamot kapna” – idézte a portál a torony egyik karbantartóját.

Huszadik alkalommal festik már át az olimpia előtt

A francia főváros jelképe 60 millió eurós átfestésen esik át a 2024-es olimpiára való felkészülés jegyében.

Ez a tatarozás már a huszadik a sorban – derült ki a cikkből.

A szakértők megjegyezték, hogy a tervezett munka csak „ráncfelvarrásnak lesz jó”, a végeredmény pedig úgy gondolják „siralmas lesz”. Azt mondták, hogy a tornyot teljesen le kell csupaszítani, majd újra festeni, ugyanis a régi festék átfestése csak tovább rontja a korróziót – hangsúlyozták.

A 324 méter magas, 7300 tonnás vastornyot az 1889-es világkiállításra építették. Megnyitása előtt négy réteg vörös ólomfestéket kapott, amelyet ma már betiltottak, de akkoriban a legjobb korróziógátlónak tartották.
Gustave Eiffel építészmérnök azt mondta, hogy a rozsda terjedésének azonosítása és megállítása jelenti a legnagyobb kihívást az építmény élettartama szempontjából, amelyet hétévente festeni kell.

Gustave Eiffel építészmérnök azt mondta, hogy a rozsda terjedésének azonosítása és megállítása jelenti a legnagyobb kihívást az építmény élettartama szempontjából, amelyet hétévente festeni kell.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
rrrrrr
2022. július 08. 18:08
le kell bontani a picsába aztán a helyén egy dzsamit meg felhúznak, felesleges körök a korrózióval jönni mikor ez van a hátsó szándékban
gonterl
2022. július 08. 11:50
Az átkristályosodás minden anyagot érint. Fel kell készülni arra is, hogy a Lánchíd nem fog örökké tartani, ahogy a legtöbb természetes, és alkotott objektum sem. A tartósságon persze el lehet vitatkozgatni. .
Vakfolt
2022. július 08. 06:00
Amikor minden kozmetikai erőlködés ellenére összedől, kurva erős kép lesz. Jobb mint a Notre-Dame.
Papalimapapa
2022. július 07. 11:37
Bízzák Karácsonyra. Majd a Láchíd után sort kerít arra is. Ja, addigra összedől?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!