Az árfolyamkockázat jóval kisebb, mint 2010-ben – elemző a Mandinernek

2022. július 07. 18:25

Isépy Tamás, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletág vezetője a jegybanki döntésekről: „az MNB nem tétlenkedik és nem nézi ölbe tett kézzel a kedvezőtlen devizapiaci fejleményeket”.

2022. július 07. 18:25
null
Nagy Gábor

„A forint az elmúlt időszakban jelentősen gyengült a vezető devizákkal szemben, amelynek okai a magas energiaárak, a háborús környezet és a brüsszeli szankciók” – fogalmazott megkeresésünkre Isépy Tamás, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. makrogazdasági üzletágának vezetője.

Mint arról a Mandiner több alkalommal is beszámolt, a forint árfolyama napról napra romlik az euróéhoz és más vezető devizákhoz képest (mindeközben az európai valuta az amerikai dollárral szemben is jelentősen gyengül – a szerk.), a Magyar Nemzeti Bank (MNB) így kamatemeléssel próbálkozik.

Legutóbb csütörtökön

lépett a jegybank: 200 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot a korábbi 7,75 százalékról 9,75 százalékra.

Ezzel ugyan mérséklődött a forint gyengülése, de pozitív elmozdulás nemigen történt, csak azt követően, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette a csütörtöki Kormányinfón elhangzottakat, vagyis hogy elhárultak a szakmai akadályok az Európai Unióval (EU) való megegyezés útjából, így ősszel megállapodhatnak a helyreállítási alap kifizetéséről. (Cikkünk írásakor 400 és 405 forint között mozgott az euróárfolyam.)

A jegybank nem nézi tétlenül a forint gyengülését

Isépy a jegybanki döntésről azt mondta portálunknak: az MNB „nem tétlenkedik és nem nézi ölbe tett kézzel a kedvezőtlen devizapiaci fejleményeket”, szerinte a csütörtöki, „kiemelkedő” 200 bázispontos kamatemelés emeli az intézmény elszántságát az infláció letörésére, visszaterelésére a jegybanki inflációs célhoz, vagyis a 3 +/- 1 százalékpontos toleranciasávba.

Ugyancsak érdeklődésünkre kifejtette,

a kormány eszköztárában nincsenek közvetlen eszközök, amelyekkel hatni képes a forint/euró árfolyamára.

Azonban a kabinet egyértelműen deklarálta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy megállapodjon az EB-vel a visszatartott európai uniós források kifizetése érdekében és több területen kompromisszumra is jutott. Mint mondta, „több tekintetben is bizonytalan, turbulens devizapiacokon a forint számára is megnyugvást és kisebb volatilitást eredményezne a megállapodás”.

Nem jó, ha gyengül a forint, de alacsony az árfolyamkockázat

A Századvég szakértője hangsúlyozta, a monetáris lépések nem egyik napról a másikra fejtik ki hatásukat, hanem több negyedév távlatában. „A 200 bázispontos kamatemelés és a 9,75 százalékos alapkamat mindenképpen régiós és tágabb nemzetközi összevetésben is markánsan vonzóvá teszi a forintot” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy a portfolió-befektetők nem érzelemből és ideológia-vezérelten döntenek, amikor a befektetéseik devizanemén töprengenek, hanem a rideg tények alapján, a magasabb hozamok irányába lépnek.

A magasabb kamatok továbbá a forint elleni spekulációt is megdrágítják, mivel a rövid (short) pozíciók fenntartásához és görgetéséhez forint kölcsönzésére van szükség

 – hangsúlyozta Isépy Tamás.

A szakértő kifejtette, volatilis környezet még sokáig eltarthat, leginkább a háború befejeződése és az energiaárak moderálódása jelenthetné az enyhülést. Néhány dolgot szerinte azonban ki kell emelni a forint/euró, mint indikátor értelmezésekor. „Egyfelől nem jó, ha gyengül, különösen nem, ha tartósan gyengül a forint árfolyama. Azonban a 2010. évi szituációval ellentétben a lakosságnak jóformán nincsenek devizahitelei, míg az államadósságnak csak 20 százaléka van devizában (2010-ben 51 százalék), így az árfolyamkockázat jóval kisebb”  – fogalmazott Isépy Tamás a Mandiner kérdésére.

Nyitókép: MTI/Mónus Márton

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ahaPersze
2022. július 08. 07:46
Bírom ezeket a kormányközeli kutatóintézetek "szakértőit". Majd biztos szakmailag megalapozott véleményt mondanak, nem pedig amit a kormánynarratíva megkíván :D Mondjuk pocsék érzés lehet elvégezni valamit, aztán nem hasznosítani a tudást, hanem félretenni, és mondani, amit kiadtak.
LancelotDuLac
2022. július 08. 05:02
xDDDDDDDDDDDDD ezek a hülye fideszgenyák minden szart bezabálnak xDDDDDDDDD
Namond
2022. július 07. 22:32
Isépy Tamás szerint; - a kamatemelés javítja az árfolyamot? - az infláció és az árfolyam romlás nem drágítja kb 30%-al külföldi deviza adósságot? - az infláció és az árfolyam romlás nem növeli a külföldi deviza adósságok kamatterheit? - a kamatemelés nem hat a forintban kihelyezett kincstári kötvényekre? Bezzeg az orosz nemzeti bank egy bankelnöki rendelettel - UNORTODOX módon - megállította a rubel árfolyam esését és mára a rubel keresett valuta lett. A FED és leányvállalata az IMF pedig köpni-nyelni nem tud, a spekulánsok pedig megszívták. A spekulánsok megszívnák akkor is, ha az MNB közölné, hogy a forint 300 Ft/eur, 280 Ft/dollár.
ptrfarkas43
2022. július 07. 20:07
A 2010 szintről majdnem sikerült a duplájára emelni az eurót, 2 év / 100 forint romlás árfolyam kockázat nélkül, mi lenne árfolyam kockázattal?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!