Mi köze volt a keleti blokknak az '56-os szuezi válsághoz?

Találó anekdotával indítja az 1956-os szuezi válságról szóló könyvét Krajcsír Lukács történész: e szerint Mahmúd Fauzi egyiptomi külügyminiszter 1964 végén arról beszélt csehszlovák kollégájának, hogy „gyermekkoromban úgy ismertem meg Csehszlovákiát, hogy ott szép játékokat készítenek. Mint felnőtt, más játékokkal is megismerkedhettem, amelyek ugyancsak Csehszlovákiában készülnek, amelyek ugyan nem valók gyermek kezébe, viszont nagyon alkalmasak arra, hogy a népek függetlenségét és szabadságát oltalmazzák".

Krajcsír könyve szerint, mely a Válságból válságba címet viseli, s mely az Antall József Tudásközpont gondozásában jelent meg, a fenti mondatok az 1955. szeptember 11-én aláírt csehszlovák-egyiptomi fegyvervásárlási szerződésre utaltak, mely megállapodás értelmében a keleti blokk 921 millió korona értékben szállított vadászgépeket, bombázókat, páncélozott csapatszállítókat, harckocsikat, tüzérségi és légvédelmi ágyúkat, kézifegyvereket, aknákat, lőszereket és radarokat az arab országnak. 

Amikor Gamel Abden Nasszer egyiptomi vezető bejelentette a fegyvervásárlás tényét, az akkori nemzetközi közösség felrobbant: a nyugati országokat a düh, Izraelt a háborús készülődés, az arab országokat a büszkeség, a keleti blokkot pedig a káröröm jellemezte.

John Lewis Gaddis történész szerint ez volt az első valódi nagy közel-keleti válság, melyet persze aztán még megannyi követett. Az állítás olyan értelemben igaz, hogy ez volt az első olyan esemény, mely bevonta a nagy- és szuperhatalmakat, hiszen a fegyverüzlettel geopolitikai érdekek tucatjai sérültek vagy erősödtek. Az alku egyszerre jelentette a nyugat-európai gyarmattartók döntő befolyása korszakának végét, a második világháború utáni amerikai tervek kudarcát, valamint egy új korszak beköszöntét, amikor az arab nacionalisták erősödtek, miközben az államközi konfliktusok száma nőtt – érvel a szerző.

Krajcsír egyik legprovokatívabb tétele kétségkívül az, hogy a csehszlovák-egyiptomi fegyverüzlet

azaz hogy: ha a Szuezi-csatorna Társaság államosítása volt az utolsó csepp a pohárban, akkor a poharat a csehszlovák-egyiptomi fegyverüzlet töltötte fel.

Ez volt az a pont, amikor már nem lehetett tagadni, hogy a Közel-Kelet vált a hidegháború következő frontvonalává, ahol a túlfegyverkezésen kívül már a két tábor katonáinak felbukkanása és potenciális összecsapása fenyegetett.

Krajcsír könye nem csak a már megjelent hazai szakirodalomhoz (például magyarul a Marinovich Endre szerkesztésében megjelent A szuezi válság és Magyarország, 1956 című tanulmánykötethez), továbbá a nemzetközi szakirodalomhoz és forrásgyűjteményekhez nyúl, de bátran használja az egyébként negligált cseh(szlovák) levéltári forrásokat is, melyek azért is fontosak, mert Csehszlovákia aktív politikát folytatott a Közel-Keleten, gyakran pontos és naprakész információkat gyűjtve be a régióról. 

Csehszlovákia megnőtt szerepét mi sem illusztrálja jobban, mint a Balak-hadművelet: ez egy csempészakció volt Izrael 1948-as megalapítása idején, amikor is fegyvereket vásároltak Európában, hogy elkerüljék a különféle embargókat és bojkottokat, amelyek ekkor sújtották a palesztinai zsidó közösséget. A legfontosabb a 23 csehszlovák gyártású Avia S-199 vadászgép volt, ezeknek szerepe döntőnek bizonyult az 1948-as arab-izraeli háború végkimenetelében. A háborúból persze nem csak azt a konzekvenciát lehetett levonni, hogy Izrael csodával határos módon verte vissza az arab erőket. Az egyiptomi hadsereg ugyan nagy létszámmal (86 ezer fő, nem számolva a rendőri erőket) rendelkezett, ám fegyverei elavultak voltak, első világháborús Mauser puskákkal, leselejtezett brit harckocsikkal, illetve kevés lőszerrel rendelkeztek. Pilótáik képzetlenek voltak, és légelhárítással olyannyira nem rendelkeztek, hogy 1948. július 14-én

Ezért – a később forradalmak által átalakított – egyiptomi kormány 1949-ben 52 millió fontot szánt a legütőképesebb közel-keleti hadsereg kialakítására. Bár 1952 nyara és 1955 februárja között bonyolult időszak köszöntött be az egyiptomi-izraeli viszonyban – David Ben-Gurion izraeli államalapító például a Kneszetben köszöntötte az egyiptomi forradalmat –, illetve 1954-ben négypontos megállapodást is kötött a két ország a határvillongások megakadályozására és a tengeri kereskedelem elősegítésére, Izrael az akadozó nyugati fegyverszállítmányok és az erősödő egyiptomi hadsereg láttán vakmerő titkosszolgálati akciókba kezdett (Lávon-botrány, 1954 júliusa), melyek megrontották a kapcsolatot a két ország között.

A két felet a Churchill-kabinet és az Eisenhower-adminisztráció kísérelte meg békíteni, főleg az izraeliektől akartak területi koncessziókat, de az izraeli álláspont ekkor még konzekvensebb és bátrabb volt a mainál: mint Ben-Gurion mondta, ha valaki Izrael földjét akarja, akkor meg kell érte küzdenie.

Krajcsír Lukács könyvéből összességében kiderül, hogyan forgatta fel a Közel-Keletet és a világpolitikát a Csehszlovákiával kötött fegyvervásárlási megállapodás, hogyan generált a regionális vezetői babérokra törő Egyiptom és a keleti blokk aktív politikája hosszan tartó válságot, majd rövidesen egy újabb arab-izraeli háborút, s végül, hogy miért nem csak a Szuezi-csatorna Társaság államosítása vezetett az 1956-os forradalomról a figyelmet (is) elterelő brit-francia invázióhoz. Krajcsír könyve gazdag forrásbázison nyugvó, olvasmányos könyv, mely a nemzetközi politikatörténet, a Közel-Kelet és az 1956-os forradalom története iránt érdeklődők számára is fontos olvasmány lehet.

Fotó: United States Army Heritage and Education Center