Szkíták nyomában a Kárpát-medencében – Szabó Gábor a Mandinernek

Nyitókép: Szkíta viseletbe öltözött követség a perzsa uralkodó Kr.e. 5. századi perszepoliszi palotájának egy domborművén

Szabó Gábor (1969) régész, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének tanszékvezető docense.

***

Kik azok a szkíták? Hatalmas érdeklődés övezi őket hazánkban, mégis sok tévhit él velük kapcsolatban.

Elöljáróban tisztában kell lennünk azzal, hogy a szkíta elnevezés az ókorban egy gyűjtőnév volt, amellyel az írásbeliséggel rendelkező birodalmak és államalakulatok nevezték meg a Fekete-tengertől északra eső területeken élő vagy onnan származó,

A szkíta népnév különböző formái a Kr.e. 8. század végén, a 7. század elején jelentek meg a görög és a közel-keleti írásos forrásokban. A görög szkíta és az asszírok által használt iškuza eredetileg egy, az iráni nyelvű törzs vagy törzsszövetség, esetleg egy vezető klán önelnevezése lehetett.

Az asszír birodalom kezdetben nehezen boldogul a territóriumaikat feldúló, jól szervezett lovas harcosok folyamatos támadásaival, idővel azonban diplomácia módszerekkel sikerül szövetségi viszonyt is kialakítani egyes csoportjaikkal. A görög és asszír források tanúbizonysága szerint a szkíta támadások a 7. század folyamán folyamatos nyomás alatt tartották az egész Közel-Keletet, feldúlták a régió erős királyságait. A Kisázsiát érő támadásaik által kialakult krízishelyzet még

Jeremiás próféta könyvében (I. 14-15) a szkítákat az éjszaka népeinek nevezik, akiknek „lovai gyorsabbak a sasoknál”.

Hérodotosz is említi őket...

A görög világ látóterében a Kr.e. 8. századtól jelentek meg a szkíták. Valóban, első említésük az Iliászból ismert, ott a távoli északon élő lófejő, kancafejő népként említik őket. A Kr.e. 7. századtól kezdődően azután megszaporodnak róluk az információk: ekkortól az egyre erőteljesebb görög kolonizáció egyik fontos célterületévé vált territóriumaik pereme, a Fekete-tenger északi partvidéke. A sztyeppét uraló népekről a leghíresebb és a legrészletesebb görög forrás az említett Hérodotosz görög-perzsa háborúkról írott nagy munkájának 4. könyve, amely Dareiosz perzsa uralkodó Kr.e. 515-514-es, szkíták elleni hadjárata kapcsán leírja határaikat,

és a szomszédságukban élő csoportokról is.

Íját ajzó szkíta harcos az ukrajnai kul-obai sír egyik arany edényén (Kr.e. 4. század)

Kr.e. 8. századi tömegsír a pusztataskonyi kora vaskori településről

Megerősítik a régészeti források a Hérodotosz által leírtakat?

Igen, sok ponton megerősítik: ezekből a leletekből azt láthatjuk, hogy a Kr.e. 9.-4. században a sztyeppi és az erdős sztyeppei régióban zömében óiráni nyelveket beszélő csoportok vezetése alatt hasonló anyagi kultúrával rendelkező világok formálódnak ki. Ezekben egyaránt jelen vannak lovasnomád és gabonatermelésre specializálódott, illetve a két gazdálkodási mód, sajátos, hibrid változatait kialakító közösségek, de

Maga a szkítákkal kapcsolatba hozható kultúra nem korlátozódik a Fekete-tenger környékére, hanem magába foglalja a Kárpát-medencétől a Belső-Ázsiai térségig húzódó, hatalmas sztyeppi folyósót. A Kr.e. 9-8. századtól a kínai Csou-dinasztia területét fenyegető lótenyésztő népek, vagy a közép-ázsiai perzsa tartományokat támadó lovasíjászok közös kulturális gyökerekkel bírnak és egyaránt a szkíta gyűjtőfogalomba vonhatók.

Máig sok laikus veti föl a szkíta-hun-magyar rokonság elméletét. Mit mondhatunk ezekről az elgondolásokról a tudomány jelen állása szerint? Valóban csak abban állna a kapcsolat, hogy mindegyik népcsoport sztyeppei lovasnomád életmódot folytatott?

A késő antik kor és a kora középkori bizánci és nyugat-európai szerzők a keletről érkező, az ő nézőpontjukból egyforma, lovasnomád kultúrkörből érkező harcoscsoportokat hagyományosan az egykori szkíták lakhelyéről Szkítiából származtatták. Az így megnevezett a térség a Dontól a Duna torkolatig terjedő sztyeppei és részben erdős sztyeppei régiót foglalta magába, tulajdonképpen azt a területet, amely a Kr.e. 1. évezred elejétől a Kr.u. 1200-as évekig a különböző lovasnomád népek szállásterülete volt.

Hérodotosz szkítákat is bemutató műve és annak különböző görög majd latin nyelvű átiratai a középkor idején is közismert és népszerű források voltak, így

Ez a megfeleltetés a nyugati világban már korábban is általános volt, ahogyan erre Regino prümi apát 906. körül lezárt Világtörténete is bizonyít: a 889. évhez tartozó leírásban a magyarok ekkoriban feltűnő „kegyetlen” népét a szkíták földjéről származtatja.

Eredeti vagy mesterséges hagyomány a magyarság szkíta leszármazástudata?

Nos, a középkori magyar nemesség körében élő szkíta leszármazástudat első nyoma Anonymus munkájából ismert, aki szerint Szkítia első királyának az ivadékaiból sarjadt Attila király majd a későbbi Magyarország vezérei és uralkodói is. Valójában semmilyen adat nem utal arra, hogy a magyar uralkodó elitnek, vagy az etnogenezisben részt vevő népeknek lett volna bármilyen a szkítákhoz kötődő eredethagyománya: feltehetőleg nem is autentikus hagyományként került be a Gestába sem, hanem

Mindenesetre akár volt ősi monda, akár nem, az udvari krónikaírók által megfogalmazott szkíta származás hátterében egy vállalható, a nyugati és keleti uralkodói udvarok számára is ismert dicsőséges nép került az ősök közé, akik a perzsa nagy királyt és magát Nagy Sándort is legyőzték.

Szkíta harcos rekonstrukciója

Szabó Gábor

De valamilyen kapcsolat mégis logikusnak tűnhet, tekintve, hogy őseink abból az „irányból” és területről érkeztek, nem?

Kétségtelen, hogy a vaskor során a Kr.e. 8. és 4. század közt a sztyeppén élt szkíta kultúrájú közösségek rendkívüli

akik biztosan számos tárgyi és kulturális elemet átvettek az időszak meghatározó lovasnomád kultúrköréből. A szkítákkal való rokonságunk felemlegetése során időről időre előkerülnek olyan ősi ikonográfiai elemek – pl. szarvas ábrázolás, ragadozó madarak – amelyek valójában az eurázsiai sztyeppén, a Kr.e. 10-9. századtól a középkorig általánosan jelen voltak.

Ám ahogyan erre Patrick J. Geary is felhívta a figyelmet: a különböző nomád népek – így a honfoglaló magyarok és a szkíták – közti rokonság keresésekor tisztában kell lennünk azzal a ténnyel, hogy az őskori és ókori barbár társadalmak és identitás közösségek nagyon heterogének voltak, és ahogyan erre a szkíták is jó példát mutatnak egy-egy elnevezés alatt kulturálisan, nyelvileg sokféle csoport bújik meg. Ezek ellentétben a mai nemzetállami közösségekkel állandóan változó, újrarendeződő politikai képződmények és ami összeköti őket az elsősorban a lovasnomád harcmodor alkalmazása.

Annyi biztos, hogy a szkíták fölbukkantak a Kárpát-medencében a vaskorban és alapvető változások előmozdítói lehettek. Mit tudunk erről?

Először is szeretném megjegyezni, hogy a korai lovasnomádok Kárpát-medencei megjelenésével egyidőben a Kr.e. 10. század vége és a Kr.e. 7. század eleje közötti kétszáz év egy olyan, Európa szerte folyamatos változásokkal jellemezhető időszak, amely radikálisan alakítja át az Égeikumtól az Atlantikumig húzódó térségben élő közösségek társadalmát, gazdasági rendszereit és kapcsolataik struktúráját.

Ebben a korszakban viszonylag

a sztyeppi régióban ekkortól formálódik ki a rendkívül sikeres gazdasági és katonai modelleket létrehozó lovasnomadizmus, a perifériákon megnövekszik a nagyállattartás jelentősége, ugyanakkor Európa-szerte átalakul a földművelés technológiája és a termesztett növények spektruma. Mindezek mellett megváltozik a társadalom szerkezete is: egy a korábbiaknál sokkal látványosabban reprezentáló elit tűnik fel, új rituálékkal és új típusú presztízstárgyakkal.

A sztyeppe innovatív közösségei hatással vannak a mi térségünkre is?

Mondhatjuk. Az említett a radikális átalakulásnak a Kárpát-medence központi területein számos jele ismerhető fel. A vaskor legelején a Kr.e. 9. század folyamán kisebb keleti csoportok, tűnnek fel, akik elsősorban az Alföld és Erdély stratégiailag meghatározó útvonalai mentén, zárt tömbökben telepednek meg (preszkíták vagy Mezőcsát-kultúra). A lényeg, hogy az új jövevények feltűnésével párhuzamosan a keleti, sztyeppei lószerszámzat és fegyverzeti elemek, illetve rövid időn belül azok sajátosan újragondolt adaptációi a helyi közösségek tárgyai között is megjelennek.

Szkíta íjász ábrázolása egy Kr.e. 530 körül készült attikai görög csészén

Tehát a szkíták lovasnomadizmusa is innovációnak számított?

Igen, kétségtelen, hogy a vashasználat elterjedése vagy például a főniciai hajóépítési technológia felfutása mellett a korszakot alakító innovációk legfontosabbika és az átalakulás egyik mozgatórugója a hátasló használatának és a biztos lovaglótudásnak az elterjedése. A biztos lovaglás kialakulására a Kr.e. 10-9. századig kellett várni, amikor is valahol keleti sztyeppéken egy olyan bronzból készült zablakészletet és vele párhuzamosan egy stabil nyeregformát fejlesztettek ki a lótenyésztő népek, amelynek a segítségével a korábbinál sokkal stabilabb módon tudták uralni és irányítani hátasaikat.

A hátasló használatnak köszönhetően megváltozik az állattartás léptéke, ekkortól jóval nagyobb mennyiségű jószágot tud egy-egy közösség birtokolni.

akik ellen a korszak hadseregei évszázadokig nem találnak ellenszert. A kora vaskori sztyeppi nomádok legfontosabb hatása az, hogy mobilitásuknak és szervezettségüknek köszönhetően robbanásszerűen gyorsulnak fel a térség interakciói. Közösségeik a távoli, eltérő arculatú világok közti információcserében katalizátor szerepet kapnak: közvetítésükkel technológiák, divatok, tárgyak áramlanak és cserélődnek kelet és nyugat, valamint észak és dél között.

A Hérodotosz által leírt szkíták régészeti anyaga megjelenik a Kárpát-medencében?

A sztyeppi szkítákhoz egyértelműen kötődő leletanyag nagyobb tömegben a Kr.e 7. század végén és a 6. század elejétől terjed el

A magyarországi kutatás máig megosztott abban, hogy milyen mértékben rokoníthatók ezek a szkíta tárgytípusokat is használó közösségek a Fekete-tengertől északra eső területek szkítáival. A korszak nagy temetőinek leletanyaga arra utal, hogy a Kárpát-medence keleti részén kialakuló anyagi kultúra, noha kétségtelenül sok szkíta hatást is magába olvaszt, legalább ugyanennyi közép-európai és észak-balkáni vonást hordoz.

Úgy tűnik, hogy hogy egy önálló arculatú, sajátosan Kárpát-medencei hibrid kultúrával állunk szemben. A keleti tárgyak nagy része ráadásul az elithez kötődő temetkezésekből ismert, ami arra utalhat, hogy az itteni közösségeket keletről érkező harcos csoportok szervezhették át vagy elitjük a katonailag és gazdaságilag is sikeres szkíta elitet tekintette példának.

Az Ártándon előkerült, a Kr.e. 7. században készült görög bronzedény

Korai szkíta (Kr.e. 7. század) típusú vasból készült lószerszámzat feltárása a dédestapolcsány-verebce-bérci erődített településen

A korszak azonban nemcsak a sztyeppei népek sikereinek a kezdete, hanem egy másik nagyon fontos átalakulással is összefonódik. Az eurázsiai világban ekkoriban jelennek meg az első vas tárgyak: kezdetben csak fegyverek, apróbb eszközök és ékszerek készülnek belőle, ám a Kr.e. 7. század második felétől a vas tömegesen kezd el terjedni. A korszakban a két meghatározó fémet,

– jellemző példa, hogy a korai szkítákkal kortárs újasszír királyság hadjáratainak jelentős részét a beszerzésükre indították.

Mi az Ön jelenlegi kutatásainak a fő célja?

A most kezdődő kutatás egyik célja az, hogy adatokat gyűjtsön arról, hogy miként zajlott le az egyik legnagyobb változásokat hozó átalakulás térségünkben, amelynek folyamán az új fém, a vas elterjed és megjelennek a keleti lovasnomádok. A másik kérdésünk a mai emberek számára is élő, aktuális problémát vizsgál: milyen módon reagálnak az őskori Kárpát-medencei közösségek különböző – háborús, gazdasági és környezeti – krízisekre, valamint hogyan képesek más térségekből érkező innovációkat adaptálni és továbbfejleszteni.

Miben áll a mostani feltárások és eredmények újdonsága?

A kutatásaink kiindulópontját egy

jelentette, ami egy pillanat alatt teljesen új perspektívába helyezte a korai lovasnomádok Kárpát-medencei megjelenését. 2011-ben egy fémkeresőműszeres kutatás során egy kora vaskori erődített településen, Dédestapolcsány-Verebce-bércen korai szkíta típusú bronz nyílhegyek százaira bukkantunk az egykori bejáratot védő sáncszakaszon. Az általunk felfedezett ostrom a Kr.e. 7. század közepére keltezhető és azóta kiderült, hogy vele egyidőben több mint egy tucatnyi hasonló jellegű erődített települést ért támadás.

Milyen történeti kép rajzolódik ki ezekből az ostromokból?

A lelőhelyek szinte „magukért beszélnek”: ugyanilyen nyílhegyek által jelzett ostromok bizonyítékai kerültek elő a Dunántúlon (például Celldömölk-Sághegy), Nyugat-Szlovákiában, de számos hasonló szituációról van tudomásunk Csehország és Dél-Lengyelország területéről is. Az egyik leglátványosabb ostromot a szlovákiai Szomolány-Molpír (Smolenice) lelőhelyen dokumentálták, ahol kiderült az is, hogy a támadók a sáncokkal övezett települést is elfoglalták és

Ezek a keletről jövő támadások már korábban is fenyegethették térségünket: az elmúlt évben két eddig ismeretlen ostrom nyomát sikerült felfedeznünk, és az itt előkerült keleti nyílhegyek a Kr.e. 8. századra, tehát a dédesi és a szomolányi ostromnál 100 évvel korábbi támadásokról tudósítanak.

Egy Kr.e. 8. századi ostrom tanúbizonysága: preszkíta típusú nyílhegy egy dél-bükki erődített településről

Korai szkíta típusú nyílhegyek a dédestapolcsány-verebce-bérci erődített település Kr.e. 7. századi ostromából

Vannak közvetett bizonyítékai is Kárpát-medencét ért vaskori támadássorozatnak?

Vannak bizony. Ezek egyike az a példátlan „várépítési hullám”, amelynek során az északkelet-magyarországi hegyvidék védett magaslatain erődített települések tucatjai épülnek ki. A korszakváltás során kialakuló krízishelyzetre utalnak azok a Kr.e. 8. századi kora vaskori településeken feltárt, gyakran több tucatnyi halottat tartalmazó tömegsírok is, amelyekből eddig öt került elő az Alföldön. A tömegsírokba dobált csontvázakon

nyomát nem ismerték fel az antropológusok, ezért elképzelhető, hogy ezek a keleti támadásokkal együtt jelentkező járványok, vagy éhínségek bizonyítékaként értékelhetők.

Milyen folyamatok indultak el a változások nyomán?

Megszaporodtak a háborús cselekmények, a korábbi politikai, gazdasági egyensúly felborult, az itt élő közösségeknek addig nem tapasztalt kihívások tömegével kellett megbirkózniuk. A krízissorozat nem a tatárjáráshoz hasonló, gyors lefolyású, egy-két éves eseménysor lehetett, hanem egy lassú szakaszos átalakulás során következett be. Ennek egyaránt része lehetett a keletről érkező harcos csoportok támadása, a különböző erőforrásokkal kapcsolatosan fellépő ellátási nehézségek, éhínségek és az ilyenkor szokásos járványok.

Mi lett a Kárpát-medencei átrendeződés vége?

Úgy tűnik a térségben élők meg tudtak küzdeni a kihívásokkal: a változássorozat végére a Kr.e. 6. század elejére egy évszázadokig fennálló

Nagy sírszámú, keleti, nyugati és balkáni elemeket egyaránt magába ötvöző, hosszú ideig használt temetők létesülnek, kialakul egy falvak és tanyák hálózatából összefűződő, gabonatermeléssel és nagyállattartással foglalkozó sikeres gazdálkodási rendszer.

Adataink arra utalnak, hogy a vaskor első évszázadaiban bekövetkező változásokat nem egy tömeges keleti bevándorlás idézte elő, hanem egy sokkal komplexebb eseménysorozat. Ennek biztosan része lehetett a mobil, keleti harcoscsoportok feltűnése is, de legalább ugyanekkora szerepe volt az átalakulásban a keleti lovaglási technikát és harcmodort eltanuló és továbbfejlesztő helyi közösségeknek.

A kora vaskori, keleti Kárpát-medence népei részesei maradtak a nyugati és déli területek információs hálózatainak is,

az észak-balkáni hatalmi centrumokon keresztül a görög és az etruszk civilizációs centrumokkal is. Utóbbi kapcsolat látványos bizonyítéka az az Ártándon előkerült pompás, spártai műhelyben a Kr.e. 7. század végén készült bronz hydria is, amely egy alföldi előkelő síregyüttes része lehetett.

Milyen eredmények érkezhetnek a témával kapcsolatban a közeljövőben? Várható egy komplex, izgalmas, de érthető narratíva a korai lovasnomádok és a szkíták feltűnéséről, valós szerepéről a nagyközönség számára?

A mi kutatócsapatunk a továbbiakban a korai ostromok által érintett települések régészeti vizsgálatára, ennek segítségével a keletről érkező csoportok és a helyi közösségek kapcsolatának módjára és a korszak eseménytörténetére szeretne koncentrálni. Sokat ígérő terület az új innovációk elterjedésnek és hasznosulási módjának vizsgálata is. Rendkívül érdekes kérdés, hogy a honnan kerül ide a korai vas megmunkálás technológiája: a fejlett kaukázusi-vidéki műhelykörzetekből, vagy az ekkortájt kibontakozó görögországi vagy etruszk ipari centrumok irányából és mit tudnak az átvett tudáshoz a helyi mesterek hozzátenni?

Projektünk fontos célja az is, hogy a szkítákkal kapcsolatos

Ebben kiemelt szerepet kapnak a korai szkíta fegyverzettel és lószerszámzattal foglalkozó kísérleti régészeti vizsgálataink és bemutatóink, amelyeket Kiss Attilával (Zengő Nyíl egyesület) és csapatával közösen tervezünk.

Rekonstruált szkíta íjjal végzett lőkísérlet a dédestapolcsányi ostrom színhelyén