Schmidt Mária: A nemzetellenes haladók az ukrán nacionalizmusnak drukkolnak

Sokféleképp lehet valaki bármilyen felfogású, például konzervatív, de a kultúránk alapja a bölcsesség szeretete – a filozófia –, és a teológia. Hallgatólagosan minden politikai képződmény a társadalmi szerződés gondolatából indul ki – mondta a csütörtök délelőtti, budapesti előadásában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Molnár Tamás Kutatóintézet közös, Magyar konzervatívok sikeres 30 év után című konferenciáján Lánczi András filozófus professzor, a Corvinus volt rektora. Hozzátette: emiatt ma már valóban minden politikai, mivel mindenki része a társadalmi szerződésnek, és mindenki egyenlő. A modernség előtt ezt nem lehetett elmondani, mivel az akkori ember vallási fogalmakban gondolkodott, az élet dolgait pedig nem politikai eszközökkel akarta orvosolni. 

Ma mindent politikai eszközzel akarunk megoldani, sőt elvárás, hogy mindent a politika oldjon meg,

A felvilágosodás előtt Lánczi szerint jogi forradalom zajlott: a sokféle jóról és igazról alkotott vélemény közt nem lehet igazságot tenni, legyen hát kompromisszum. Megszakadt a természetjogi gondolkodás, kitették Istent a képletből. A metafizika vált problematikussá. Amikor a metafizika eltűnik, akkor az igazságról mondunk le. A premodern időkben az igazságkeresés magától értetődő célja volt a szellemi tevékenységnek. Ha az előző száz évben valaki metafizikáról beszélt, fasisztának bélyegezték. A dolgok kulcsa az antik filozófia.

Bogárdi Szabó László volt református püspök szerint a liberalizmus elveszíti, a konzervativizmus megőrzi a szabadságot, épp azért, mert nem isteníti. A kereszténység is megőrzi, a szekularizmus pedig szintén elveszíti. A szabadság kérdése örök probléma a konzervativizmus számára, már ha fontos neki a vallás. Hozzátette, hogy a háború is mutatja: az ember sárkányfogvetemény. Bizony nem mindenhol virágzott ki a szabadság fája, akármennyire is öntözték azt a demokráciaexportáló háborúk formájában. 

Ma az ember nem az értelmet szolgáltatja ki a hatalomnak, hanem a hatalmat szolgáltatja ki az értelmiség képzelgéseinek – jelentette ki. Mint mondta: amíg a transzvilág nem lesz adottság, addig törvényhozással kell efelé segíteni a világot: amit ma megengedsz, az holnap törvény lesz. Nemcsak szabad lesz mindenki, hanem lesznek szabadabbak?

Székely János katolikus püspök feltette a kérdést: mi a köze a konzervativizmusnak a kereszténységhez? Kifejtette: a modern világnak az a baja, hogy elszakadt az igazságtól és a valóságtól, az élet forrásától. Igazi szabadság a valóság harmóniája mentén lehetséges, nem attól elszakadva. Isten törvénye objektív, bele van teremtve a világba – Isten tíz igével, tíz kijelentéssel alkotta meg a világot. Azaz eme szimbolika szerint a teremtés igéje és a tízparancsolat igéje ugyanaz – a Biblia nem esetleges kulturális melléktermék, nem megkérdőjelezhető vélemény. Az isteni rend benne van a molekulákban, a galaxisokban. Az isteni rendből kiolvasható az erkölcs rend, ami objektív, nem pedig szubjektív, még ha a hozzá elvezető út rögös is. 

A felvilágosodás óta felébredt a kétely, hogy egyáltalán megismerhető-e az örök isteni törvény, van-e oka és célja a világnak. Az erkölcs nem pusztán közmegegyezés kérdése. Kant azt mondja, nem csak befogadunk, hanem kivetítünk érzeteket – minden ismeretünkben benne vagyunk mi is, ezért az ismeret szubjektív, azaz relatív, a dologig magáig nem tudunk eljutni, csak addig, amilyennek az számunkra tűnik, vagyis a jelenségig, a fenoménig. Ebből az következik, hogy csak vélemények vannak, igazság nincs, vagyis mindent tolerálni kell. 

Kantnak van igazsága, rádöbbent valamire, de egy részigazságot abszolutizált. Igaz, hozzáteszünk a dologhoz a megismerés folyamán, de ennek abszolutizálásával torz gondolkodás született meg.

Mindent tolerálni kell, kivéve egyet: ha azt mondja valaki, hogy igazság létezik, és az megismerhető. Aki ilyet mond, azt lesöprik a színpadról, kijelentve, hogy ódivatú, fanatikus, fundamentalista – fejtette ki a püspök. Egy példát is mondott: ha egy férfi és egy nő szeretik egymást, az természetes, ebből élet fakad. Ha azonos neműek próbálják szeretni egymást, az nem természetes, abból nem fakad élet. 

A vallás és filozófia kiszorul a társadalmi terekből, a sekrestyében lehet vallásosnak lenni, de komoly helyeken, ahol az emberiség jövőjét döntik el, nincs helye a vallásnak.

Benedek pápa szerint a nyugati ember a felvilágosodással nem elvont filozófiai felismerésre jutott, hanem mély erkölcsi döntést hozott. A modern ember nem annyira megismerni akarja az igazságot, akkor ugyanis rádöbbennénk, hogy a világot nem mi alkottuk, annak más szabott törvényt, és ahhoz igazodnom kell, bele kell simulnom. A modern ember lázad ez ellen, ő akar a létezés csúcsán lenni, le akarja rázni a tekintélyt, nem ismerni akarja a valóságot, hanem használni.

A modern filozófia túljutott Kanton, Heidegger felhívta rá a figyelmet, hogy az igazság nem a tárgy és alany megegyezése. Az alany, a szubjektum is része az objektív létnek, az objektív lét a szubjektumban szólal meg. 

Ami a leghitelesebben szubjektív, az egyben a legobjektívebb. Az univerzum lényegét nem a kémikusok írják le, hanem inkább Mozart Requiemje. A keresztények számára a történelem szubjektumokban, Mózesben, a prófétákban, Jézusban tárta fel önmagát. Az ember a lelke mélyén meg van győződve arról, hogy létezik igazság, az a mondat, hogy „objektív igazság nem létezik”, hazug, magát cáfolja, a nyelvünk is igazságorientált. Mindenki fejében ott a gondolat, hogy fair módon kell viselkedni, van objektív isteni rend, erkölcsi parancs.

A hit segít a tudásnak, hogy lássa az egészet. A tudomány a teremtett világból olvassa ki a valóságot. 

Mindenki ugyanazt az életet éli, megszületik, felnő, dolgozik, követ tör, pénzt keres, megöregszik, meghal. De vannak, akik máshogy élnek: tudják, hogy katedrálist építenek – zárta előadását Székely János.

Schmidt Mária történész professzor, a Terror Háza főigazgatója kifejtette: az élet, a történelem nem az igazságról szól, a jó embereket ugyanúgy érheti tragédia, mint a rosszakat. Az élet nem fair – erre jutott akkor is, amikor február 24-én Oroszország megtámadta Ukrajnát, és visszatért a történelem – ami valójában el sem ment. 

A 21. század első felét eluralta a szellemi igénytelenség, az intellektuális lustaság. A politikailag korrekt kánon felmutatja a jövőbe vezető utat, és aki nem megy ebbe az irányba, az erkölcstelen. Posztipari, posztmodern, posztnacionalista, határok nélküli globális világot akartak, turistamentalitással, azt követelve követőiktől, hogy sehol ne eresszenek gyökeret, álljanak tovább, ha nem érzik jól magukat.

Most ráébredtek, hogy van nemzetállam, nemzeti érdek, nemzeti határok. Zelenszkijből azért csináltak hőst, ami miatt Orbánból gonoszt. Mindezt csak az ukránoknak szabad. Az oroszok kollektív elítélését és származás alapú kirekesztését is politikai szintre emelték. 

A nyugati elit arra biztatja a fiatalokat, hogy ne vállaljanak gyereket, mert nagy lesz az ökológiai lábnyomuk. Nem véletlen, hogy az előző évek amerikai filmjeinek egyik leggyakoribb mondata: „nem a te hibád”. Hanem a szüleid, a párod, a főnököd, a fehér-heteró pasid hibája, neked maximum a klímahelyzet miatt kell aggódnod.  A ma haladói az ukrán háborúban a vietnami háború 2.0-ás verzióját látják, nekik is jár egy nagy ügy. Az ukránok az új vietkongok, az oroszok az imperialisták. 

A nyugati elit az EU-t és az USA-t kísérleti tereppé akarta alakítani. Kötelezővé tette a kultúra és a magánélet átalakítását is. 
Obamáék szerint a hadsereg, a haza védelme csak a fehér, heteró maszkulinitás hülyesége, az igazán fontos a biológia meghaladása, az LMBTQ, a metoo, illetve újabban a transzjogok. Az európaiak is azt hitték, hogy 1945 után nem lesz háború. 
Kína és Oroszország továbbra is befolyási övezetekkel, kikötőkkel, hadihajókkal foglalkozik, akárcsak Amerika. Az érdek és az erő továbbra is része a politikának, ahogy az a tétel is érvényes, hogy annak van külpolitikája, akinek van hadserege. Európa eddig kiszolgáltatta magát Amerikának. 

Lett ukrán és orosz nemzet, bebizonyosodott, hogy a nacionalizmus még mindig meghatározó tényező, bár a háborút a birodalmi álmokat kergető oroszok kezdték.

– zárta előadását a történész professzor.

Csejtei Dezső Nicolás Gómez Dávila kolumbiai gondolkodóról beszélt. Mint mondta: Gómez Davilánál a reakciós nem politikai jelenség, jellemző rá a cselekvés-idegenség, nem programközpontú, nem irracionalista, jellemző rá egyfajta Cassandra-szerűség, nem zárja ki az átjárhatóságot a baloldallal, egyenlő távolságot tart jobbtól és baltól, nem idealizálja a jövőt; egyszerűen patologista. 

A konzervativizmusnak a kolumbiai szerző a saját világnézetében nem tulajdonított nagy jelentőséget, 150 széljegyzet foglalkozik a reakcióssal, tucatnyi a konzervatívval. A két fogalom jelentős átfedésben van, de a konzervatív túl pragmatista.

A konzervatív álláspont nem elég időfeletti. Az eredendő bűn elfeledése a konzervatívot arra indítja, hogy bűntetteket védjen, a haladárt pedig arra, hogy bűnöket kövessen el. A radikális konzervativizmus ugyanúgy utópista, mint a radikális haladár. A konzervatív álláspont gyakran behódol a liberalizmussal szemben. A liberális gyakran szalad a konzervatívhoz, hogy mentse meg a liberális eszméket. A konzervatív pedig van olyan ostoba, hogy ezt gyakran meg is teszi. 

Minden kor konzervativizmusa a hajó egyensúlyát igyekszik fenntartani, ha a másik oldalra csúszik a rakomány, az ellenkező oldalra rohan. Ebben közös a reakciós és a konzervatív. De a konzervatív csak ellensúly, azaz hiányzik belőle a definitív pontosság. Ellensúly, de nem tőkesúlyos, így aztán fogja marad a politikai szintnek. 

A reakciós álláspontja hangsúlyosan metapolitikai. Davila értékelméleti módon lebecsüli a konzervatívot. Nem horizontális értelemben van különbség nála a reakciós és konzervatív között, hanem hierarchikus: a reakciós a konzervatívtól nem radikálisabb, hanem felette áll. 

Molnár Attila Károly eszmetörténész, a rendező kutatóintézet vezetője arról beszélt: a felvilágosodás politikai modelljének egyik alapgondolata, hogy lehetséges a biztos tudás, és a magunk urai lehetünk („a tudás hatalom”): tudjuk uralni a természeti környezetet és az ember környezetét. A másik jellemzője a felszabadulás, megszabadulás képzete: az ember megszabadulhat azoktól a kényszerektől, korlátozásoktól, amelyeket nem maga alkotott, amelyekbe nem egyezett bele. A politikai modern sajátossága, hogy csak magunk alkotta, általunk elfogadott korlátok lehetnek. Ez a kettő magyarázza a politikai modernitás kétszáz évének mozgósítási sikerét. 

A felvilágosult ember menekülni akar a sorsa elől. Szent Ágoston szerint a libido dominandi, az uralomvágy korlátozandó, a modernben viszont hatalomra jut, és ez nem probléma, ha a felszabadítás a célja.

Az emberi állapot lényeges része a korlátozás – a nem beleegyezésen alapuló, hanem eleve adott korlátok. A Burke-féle konzervativizmus a kötelességet, a kényszert visszahelyezi a jogaiba. A konzervativizmus nem a tudás, hanem egy antropológia köré épül: az ember nincs kész, szüksége van intézményekre, közösségekre, nevelésre azért, hogy azzá váljon, aki. A konzervatívok nem mazochisták vagy szadisták, ők is kényszernek érzik a korlátokat, de szükségesnek gondolják őket.  

Hegel A szellem fenomenológiája című munkájának az úrra és szolgára vonatkozó részét mostanában inkább a liberálisok idézik. Az egalitárius világban az embereket leginkább a másik, vele egyenlő ember elvárásai zavarják. A korlátok alóli felszabadulás a másik ember elvárásai alól való felszabadulást jelenti. A posztmodern baloldal az interperszonális kapcsolatokat akarja megváltoztatni. Ennek a helyzetnek a klasszikus leírása Gügész meséje, amiben a gyűrű láthatatlanná teszi, majd megöli a királyt. Tolkien innen vette ezt a motívumot, és ezért a gonosz jelképe nála a gyűrű.  

A másik korlát a közélet korlátja. Szent Ágostonnál az uralomvágy erkölcsi abszurdja, hogy a rossz szándéknak van egy jó következménye, hogy a hatalomra törő politikus rendet hoz létre. A felszabadítás, a korlátok ledöntése konfliktussal jár. A bátorságra és az óvatosságra is szükség van. 

Mi van, ha a konzervatívok konfliktusokat vállalnak? – tette fel a kérdést záróelőadásában Molnár Attila Károly. Edmund Burke, a modern konzervatív gondolatkör egyik alapító atyja szerint is szükség van a bátor bölcsességre, nem kell minden elvárásnak megfelelni. Ezzel szemben a politikai mértékletesség, politikai óvatosság a gyávaság retorikai igazolása is lehet, ebbe nem szabad belemenni.

Hogy mi a helyes arány a mértékletesség és a bátorság, a két klasszikus görög erény között, arra nincs logikai megoldás, a valóságérzet adhat rá megoldást. Churchillel szólva: az a legjobb, ha helyesen és konzisztensen cselekszünk, de ha választani kell, a helyeset kell választani.

Nyitókép forrása: AFP