Békés Márton: Sikeres a magyar jobboldali törzsszövetség rendszere

2022. június 02. 12:18

A magyar konzervativizmus végre a maga útját járja, a jobboldali politika pedig egymás után szállítja a földcsuszamlásszerű győzelmeket, fogalmazott az NKE és a Molnár Tamás Kutatóintézet konferenciáján Békés Márton. Tudósításunk első része.

2022. június 02. 12:18
null
Vágvölgyi Gergely
Vágvölgyi Gergely

A magyar jobboldali politika érti a mai jelenségeket, fogalmazott Békés Márton a Magyar konzervatívok sikeres 30 év után című konferencián csütörtökön Budapesten. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Molnár Tamás Kutatóintézet által szervezett eseményen a XXI. Század Intézet igazgatója hangsúlyozta, a konzervativizmusnak mára vannak felkent hősei, kanonizált művei, intellektuális erőtere, amelyeket konszenzus övez. 

A magyar konzervativizmus végre a maga útját járja, mondta, leszögezve, „nagy vízgyűjtőterülettel rendelkező kulturális erőről” van szó. A ’90-es években megkezdett konzervatív gondolkodás mára jelentős eredményeket hozott Magyarországon. A marxizmus hosszú árnyékot vetett maga után, ezért e gondolkodási folyamatban szükség volt gondolatimportra is, mások mellett Roger Scruton műveinek megismerésére és megismertetésére. Hasonlóképpen szükség volt történetpolitikai áttörésre is, amelynek kiemelkedő intézményévé a Terror Háza Múzeum vált. Bethlent idézve ugyanakkor azt is hangsúlyozta, a konzervativizmus nem pártprogram, hanem világnézet.

Jobboldali reneszánsztól konzervatív korszakig című előadásában Békés Márton arra figyelmeztetett,

a kulturális hatalom erősebb, mint a politikai hatalom, így eshetett meg, hogy 1990 és 2010 között a jobboldal – ahogy arra Kövér László is több alkalommal utalt – kétszer lehetett kormányon, hatalmon azonban egyszer sem. 

A 2002-es jobboldali választási vereség után azonban a magyar jobboldal politikai értelemben is újjászervezte magát. Ekkor történt a Fidesz néppártosodása, történelmi szövetségkötése a Kereszténydemokrata Néppárttal, majd a szociális népszavazáson aratott győzelem, sorolta Békés, majd emlékeztetett: a hazai jobboldali politika „azóta pedig egymás után szállítja a földcsuszamlásszerű választási győzelmeket”

Előadásában Békés Márton a mai magyar viszonylatot értelmezve létező jobboldali törzsszövetségről beszélt, amelyben minden jobboldali „törzs” megőrizheti saját identitását és világképét, a cél azonban közös, aminek elérése érdekében

sikeres együttműködés jellemzi e „törzsszövetség” tagjait. 

A magyar konzervativizmus már akkor nemzeti volt, amikor az Egyesült Államok a mai határai között még nem is létezett, figyelmeztetett, hozzátéve, a friss, nemzeti-konzervatív amerikai irányultság üdvözlendő, de nincs szükségünk arra, hogy átvegyük, mivel az már régen a miénk. Fontosnak nevezte ugyanakkor, hogy minden nemzet a saját képére formálja a konzervativizmust. 

A Kommentár folyóirat főszerkesztője visszatekintve felidézte, a magyar nemzeti konzervatív erők mindig a külsőleg irányított progresszióval kényszerültek felvenni a harcot, olyan külső erőkre utalva, amelyek uralni akarták hazánkat. „A talajcsere árán is megvalósított progresszióval szemben a célunk az, hogy Magyarország Magyarországról kormányzott magyar ország maradjon”, zárta gondolatait Békés Márton. 

Nyitókép: Mandiner

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
OberEnnsinnen
2022. június 02. 14:47
1. Az, hogy kétmillió ember a nemzet ellen szavazott, súlyos tény. 2. Az, hogy a nemzeti kultúrának nincs közönségmágnes, nívós szórakoztatóipara, súlyos tény. 3. Az, hogy a nemzeti oldalnak nincs ifjúságpolitikája, nincs összefüggő, meghatározó narratívája, súlyos tény. 4. Az, hogy a fiatalság "nevelését" a botránymédia, a pornó tablet végzi, súlyos tény. 5. De leginkább súlyos tény, hogy egyetlen egyház, társadalmi szervezet, civil szervezet nem veszi a bátorságot, hogy orientációs pontokat adjon a felnövekvő ifjúságnak, a gyerekeinknek. Az, hogy megvédjük az iskoláinkat a genderizmustól, súlyos tény, de csak a feladat egyik fele, a fontosabb, hogy a fiataljaink pozitív lehetőségeket kaphassanak a társadalomtól, hiányzik. Így neveli őket a "világ", amit tudjuk kik irányítanak.
nempolitizálok
2022. június 02. 14:22
Egyszerű. Ha a nép gyarapodik, nem marad el a siker. Ennyi a titok. Orbánék titka, a választást kell megnyerni nem pedig Soros (CIA) és az EU csinovnyikjait. Ezért pattannak vissza a ballibsik szinte bármilyen témában. Nagyon nem mindegy, hogy a politikus közelít európához (ráadásul épp a legszervilisebbek, legostobbábbak), vagy a jövedelmed.
Íjász
2022. június 02. 13:23
Magyarországon a jobboldalnak nincs alternatívája. De ez nem azért van, mert a jobboldal annyira jó, hanem azért, mert a baloldali ellenzék annyira fenyegetően rossz. Nem érdemes azt gondolni, hogy valamiféle jobboldali, kormányt támogató konszenzus uralkodik Magyarországon, mert nem. Az ellenzék félelmet ébresztett az emberekben, ami erősebb volt, mint a Fidesszel szembeni ellenszenv. Ettől még nagyon sok minden problémásan működik, és ebben nem segít az, ha a kormányoldal azt gondolja, hogy amúgy minden rendben.
Akitlosz
2022. június 02. 13:01
Milyen magyar jobboldali törzsszövetség? Miről beszél? Ha ébren van, akkor ne álmodjon!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!