A Ryanair azonban a 24.hu-nak küldött válaszában jelezte, hogy a július 1. után Ryanairrel utazó utasoknak kevesebb mint 3 százaléka élt azzal a lehetőséggel, hogy lemondja a jegyét az eredeti ár visszatérítése mellett. Egyúttal hozzátették, hogy a lemondott helyek most újból megvásárolhatóak lesznek a magyarok számára.
„Idióta pluszadó”
„97 százalék úgy döntött, hogy kifizeti Nagy Márton veszteséges légitársaságokra is kivetett idióta extraprofitadóját”, fogalmazott a cég válaszában. Majd leszögezték: „Nagy miniszter úrnak most bocsánatot kell kérnie azoktól a magyar családoktól,
akiknek az »idióta pluszadó« miatt magasabb árakat kell fizetni”.
A szóhasználat egyébként nem újdonság a Ryanair részéről, hiszen korábban a légitársaság vezérigazgatója egy interjúban idiótázta le a minisztert.