Elhunyt Moldova György. Elment tehát a magyar 20. század mélyének egyik utolsó tanúja, aki benne volt a sűrűjében, aki karakter tudott lenni egy karakterek lenyesegető korban, aki egyszerre volt a rendszer bástyája és közben, fénykorában a valósághoz és annak megírásához való riporteri ragaszkodás hőse is.
Kalandos volt ifjúsága, küzdelmes a beérkezése: zsidó szülők gyermekeként a budapesti gettóban élte túl a háborút, '56-ban saját elmondása szerint a forradalmárok pártján állt, rendszerellenes magatartása miatt nem fejezhette be a főiskolát, felváltva folytatta tanulmányait és végzett közben fizikai munkát, dolgozott a komlói bányákban is.
A hatvanas években indult be már mennyiségében is tiszteletre méltó életműve igazán: régesrég olvastam valahol, nem is tudom már pontosan, hol, hogy Moldova két területen alkotott maradandót: riporterként és a szatíra műfajában. Ez így igaz:
zseniális szatírái voltak, valamint kiváló riportkönyvei és szociográfiái
– amik nagyrészt ma is megállnák a helyüket; főleg úgy, hogy ma már nem is születnek igazán olyan mélységű riportkönyvek a magyar valóságról, mint amilyeneket Moldova írt akkoriban szakmányban.
Tizenéves voltam a kilencvenes években – nem volt, nem is lehetett túl sok fogalmam a hatvanas-hetvenes évek mélykádári Magyarországáról, mégis, akkoriban nagyon jól szórakoztam és igen sok tanulságot találtam A beszélő disznó kötet szatíráiban a létező szocializmus fonákságairól. Talán érdemes is lenne újra elővennem, hogy mi az, ami tartós érvényű maradt belőle.
Akkoriban kezdtem olvasni szocio- és riportkönyveit is – Akit a mozdony füstje megcsapott... a vasutasokról; A pénz szaga. Riport a kamionsofőrökről; A jog zsoldosai. Riport az ügyvédekről... ezekre tisztán emlékszem, hogy letehetetlennek bizonyultak. Erős sztorik, anekdoták és mélyinterjúk, remek karakterek, életszag, mély merítés a valóságból –
hol is vannak a mai Moldovák, akik riportkönyvről riportkönyvre szántanák fel a kétezerhúszas évek Magyarországát?
Jól jönnének ám!
És akkor ott vannak a regényei, jobbak, rosszabbak, de mégis ott van a Negyven prédikátor, egy tisztességes történelmi regény a 17. századi magyar protestáns prédikátorok pokolra szállásáról. Moldova is a legjobb könyvének tartotta, és talán az utókor is annak fogja tartani, amivel talán egy bejegyzésnyi helyet mindig kapni fog a magyar irodalom történetében.