Így tombolt a Tanácsköztársaság Kárpátalján – új könyv tárgyalja 1919 ismeretlen eseményeit

Új kötet jelent meg Kosztyó Gyula történész tollából, a Clio Intézet gondozásában, A kommunizmusság nagyobb tért nem tudott hódítani címmel, melynek témája a Tanácsköztársaság története Kárpátalján.

Interjúnk következik a történésszel!

***

Milyen eseményei voltak a vörösterrornak a területen? Értem ez alatt nem csak a gyilkosságokat, de a megfélemlítést, fosztogatást, államosítást, megveréseket is.

Az ön által felsorolt erőszak formák mindegyikére volt példa sajnos, annak ellenére, hogy mindössze negyven napig állt fenn a tanácshatalom.

tetőfokát azonban a kommunista hatalom megszűnésének stádiumában érte el. Ennek a fő oka az volt, hogy a menekülő direktóriumok – a tanácsköztársaság helyi végrehajtó szervei – féktelen erőszakkal igyekeztek palástolni a Forradalmi Kormányzótanács előtt azt a szégyenletes tényt, hogy a közeledő román hadsereg elől, engedély nélkül elhagyták szolgálati helyüket. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor az erőszak kiteljesedett. Akasztófákat állítottak forgalmas helyszíneken piacokon, tereken. Túszokat szedtek, akiket teljes pszichikai nyomás alatt tartottak, elhurcoltak, megaláztak, kivégzéssel fenyegettek. Ebben a kimúlási fázisban senki sem érezhette biztonságban magát, különösen nem az 1918 novembere előtti politikai elit, amely a fő célpontja voltak ennek az erőszaknak. 

Milyen volt helyben a tanácsköztársaság egyházpolitikája?

Tudni kell azt, hogy ez a terület egy roppant vallásos régió volt, ami hatványozott mértékben volt igaz a hegyvidéki területen élő ruszinokra. Ezt a vallásos érzületet kijelenthetjük, a Tanácsköztársaság abszolút nem vette figyelembe, már ha megnézzük az ide küldött agitátorok előadásait. Olyan témák képezték beszédjeik tárgyát – amit tolmács segítségével tartottak –, mint a „szabad szerelem”, máskor pedig az, hogy a vallást butító tannak tartották.

miközben a kommunista eszméket isteni kinyilatkozásnak hirdették. Ezen agitációs munkának a számlájára írható, hogy a lokális térben konfliktusok alakultak ki hívek és papok között. Volt példa, hogy a parasztok fellázadtak papjuk ellen, elkergették azokat és szabadulni akartak olyan kötelezettségeik alól, mint például a párbér és a napszámbér.

Kosztyó Gyula történész (fotó: Clio Intézet, Facebook)

Mit szólt a helyi ruszin lakosság a kommünhöz?

Csakúgy, mint minden más nemzetiség úgy a ruszinok sem voltak tisztában a kommunista „tanokkal”. Ha közülük néhányan eleinte éreztek is némi szimpátiát a kommunizmussal, az főleg azért volt, mert az agitációs munka az életszínvonal látványos javulását vizionálta. Vagyis, hogy mielőbb lesz földosztás, hogy az egyéni egzisztenciák javulnak. Ezt várták először a Népköztársaságtól is az itt élők, majd pedig a Tanácsköztársaságtól. Így a kommün kezdetén mindenki bízott a földosztás felgyorsulásában – már csak azért is mert az agitátorok is ezt hangoztatták. Aztán jött a nagy csalódás, amikor az 1919 első hónapjában megindult földosztási munkálatokat a kommün idején leállították. Földosztás helyett kollektív gazdálkodást hangoztattak, amivel kapcsolatban az itt élők finoman szólva is, szkeptikusan vélekedtek. A források szerint elképzelhetetlennek tartották, hogy közösen műveljenek földet, tartsanak haszonállatokat, takarítsák be és osszák szét a terményt. Elképzelhetetlennek tartották, hogy a „dologkerülőknek és ingyenélőknek is mi dolgozzunk”.

Milyen volt a helyi zsidóság viszonya a kommunizmushoz?

A helyi zsidóság csakúgy, mint az 1918 őszi erőszakos eseményeknek, úgy a Tanácsköztársaság idején is inkább az elszenvedője volt az eseményeknek, mintsem kezdeményezője. Azokat a zsidó kereskedőket, akiket nem raboltak ki, fosztottak ki 1918 novemberében, azoknak az árukészletét sok esetben a tanácshatalom foglalta le. Bár tény, hogy a tanácshatalom helyi szerveiben is voltak zsidó származásukat – esetükben érdemes elgondolkozni azon, hogy ténylegesen volt-e zsidó identitásuk – arányaiban azonban sokkal több zsidó vett részt az ellenforradalomi megmozdulásokban. Egy beszédes példát hadd említsek.

ami úgy gondolom nagyon beszédes, ha összevetjük azzal, hogy például a Bereg vármegyei direktórium vezetőinek csak egyharmada volt zsidó származású.

Milyen eseményei voltak az ellenforradalomnak Kárpátalján?

Jelenlegi egy konkrét esetről tudunk, ahol tényleg zajlott fegyveres harc a kommün ellen, ez pedig a munkácsi eset. A hatalmat megragadó „fehérek” fegyveres harc után két napig, a vörös büntetőszázad megérkezéséig felügyeletük alatt tartották a várost. Majd a vörös túlerő szemben alul maradtak, letartóztatták őket és túszként elhurcolták őket Budapestre. Az 1945 utáni szovjet történetírás szerint Beregszászban is volt ellenforradalom. E narratíva szerint az ellenforradalmi fegyveres harc miatt szűnt meg először a tanácshatalom Beregszászban. A valósában a román hadsereg közelsége volt az oka a Bereg vármegyei direktórium menekülésének, nem pedig az ellenforradalom. Bár

arról azonban végül letettek és nem került rá sor. 

Milyen szerepe volt a csehszlovák és román erőknek a helyi kommün bukásában?

Lényegében ezek az utódállami hadseregek számolták fel a Tanácsköztársaságot Kárpátalján.  Főleg a román hadsereg közelsége, a tőlük való félelem sarkalta a helyi direktóriumokat menekülésre. Az itt lévő vörös katonai erők ugyanis gyengének bizonyultak ahhoz, hogy az ellenséges előretörést feltartóztassák. Ehhez hozzájárult az, hogy utánpótlást szinte egyáltalán nem kaptak, ami azt eredményezte, hogy április utolsó napjaiban a Tanácsköztársaság kénytelen volt kiüríteni ezt a területet. 

Milyen számonkérés érintette a helyi kommunistákat később?

A tanácshatalom működtetőinek felelősségre vonását a román és csehszlovák hatóságok szinte azonnal megkezdték. Miután 1919. augusztus 1-jén megszűnt a Tanácsköztársaság, ez a folyamat a – későbbi – trianoni Magyarországon is megindult. A Tanácsköztársaság helyi működtetőinek felelősségre vonásokat két nagy csoportba sorolhatjuk: a trianoni Magyarország területén – Budapesten, Sátoraljaújhelyen lezajlott bírósági ügyek –, illetve a román és csehszlovák megszállás alá eső területeken lezajlott bírósági ügyekre. 

A románok a terület megszállása után a Tanácsköztársaság előtti politikai elitet helyezték újra hatalomra, és nem akarták a teljes közigazgatást átvenni. Igyekeztek viszont minden eshetőségre felkészülni, ezért az esetleges fegyveres ellenállás lehetőségét a legkisebbre kívánták csökkenteni. E célból elfogták az összes olyan személyt, akit a Tanácsköztársasággal összefüggésbe lehetett hozni. Ebben partner volt az 1919 őszéig még létező magyar közigazgatás és rendőrség is. 1919. májusában rendelték el a bolsevizmusban kompromittált egyének internálását. Ahogy ők nevezték: csak a „bolsevista izgatás vagy kommunizmus gyanújával terheltek” összegyűjtését hajtották végre.

De aztán a terület nem Romániához került.

Miután a románok megkezdték a kivonulást a területről, berendezkedtek a csehszlovákok. 1919. szeptember 1-jén ők vették át a bűnügyi nyomozást az ún. kommunista ügyekben. Első intézkedésük az volt, hogy 50%-kal csökkentették a korábban megnövelt magyar rendőrállomány létszámát. Ez már jelezte, hogy a csehszlovákok számára a felelősségre vonások csak másodlagosak voltak, az elsődleges és legfontosabb feladatuknak gyors pacifikálást tartották. A csehszlovákok egyébként 1919 őszéig tartották fogva a magyar közigazgatás és a románok által kommunizmus gyanúja miatt elfogott személyeket. Azonban arról semmit sem tudunk, hogy az elfogott személyeket bíróság elé állították vagy elítélték volna. Nem tudjuk azt sem, hogy mi történt az 1919 májusától a románok által elfogott és a csehszlovákok által felügyelet alatt tartott és kihallgatott kommunistákkal. 

A Tanácsköztársaság helyi vezetői közül szinte senkit sem sikerült felelősségre vonni, mivel a fő működtetők, a direktóriumok vezetői elmenekültek. Főleg az agitátorok, a zsarolók, illetve a kivégzéseket végrehajtók egy része került a bíróság elé. Nagy általánosságban a kommunista agitációt végző személyek büntetése börtön volt, csakúgy, mint a hatalmukkal visszaélő kommunista hivatalnokoknak. A legsúlyosabb büntetést,

Hogyan felejtettük el ennyire a kommün helyi eseményeit?

Elsősorban azért, mert az 1944-ben a szovjethatalom direkt módon megmásította 1919 történetét, elfedve annak valóságát. Az 1919-es Tanácsköztársaság azért volt fontos esemény az 1944-ben Kárpátalján berendezkedő, formálódó kommunista hatalomnak, mert legitimációs célokat szolgált, minden kétséget kizáróan azt, hogy volt kommunizmus korábban is. Így 1919 negyven napja a kommunista hatalom egyfajta kontinuitását jelentette Kárpátalján az „újraegyesülését”. Ehhez azonban kellett egy hamis, csúsztatásokkal, máskor elhallgatásokkal teli narratíva, amelyre a „dicső” szovjethatalom büszke lehet és amelyre „büszkén” hivatkozhat 1944-ben. Ebben a sajátságos szovjet múltértelmezésbe nem fért bele a beregszászi direktórium szégyenletes, engedély nélküli elmenekülése a románok elől, az ellenforradalom győzelme Munkácson, a rekvirálás, az akasztófák, a megfélemlítés, a túszszedés, a kivégzések és az önkényes forradalmi törvényszéki eljárások. 
Másrészt pedig 1944 után a „tettesek” ellentmondás nem tűrő módon írták elő a hallgatást, ami miatt 1919 kibeszélésre a megfelelő légkör nem létezett.

Nyitófotó: Munkács 1919-ben (Forrás)