A románok a terület megszállása után a Tanácsköztársaság előtti politikai elitet helyezték újra hatalomra, és nem akarták a teljes közigazgatást átvenni. Igyekeztek viszont minden eshetőségre felkészülni, ezért az esetleges fegyveres ellenállás lehetőségét a legkisebbre kívánták csökkenteni. E célból elfogták az összes olyan személyt, akit a Tanácsköztársasággal összefüggésbe lehetett hozni. Ebben partner volt az 1919 őszéig még létező magyar közigazgatás és rendőrség is. 1919. májusában rendelték el a bolsevizmusban kompromittált egyének internálását. Ahogy ők nevezték: csak a „bolsevista izgatás vagy kommunizmus gyanújával terheltek” összegyűjtését hajtották végre.
De aztán a terület nem Romániához került.
Miután a románok megkezdték a kivonulást a területről, berendezkedtek a csehszlovákok. 1919. szeptember 1-jén ők vették át a bűnügyi nyomozást az ún. kommunista ügyekben. Első intézkedésük az volt, hogy 50%-kal csökkentették a korábban megnövelt magyar rendőrállomány létszámát. Ez már jelezte, hogy a csehszlovákok számára a felelősségre vonások csak másodlagosak voltak, az elsődleges és legfontosabb feladatuknak gyors pacifikálást tartották. A csehszlovákok egyébként 1919 őszéig tartották fogva a magyar közigazgatás és a románok által kommunizmus gyanúja miatt elfogott személyeket. Azonban arról semmit sem tudunk, hogy az elfogott személyeket bíróság elé állították vagy elítélték volna. Nem tudjuk azt sem, hogy mi történt az 1919 májusától a románok által elfogott és a csehszlovákok által felügyelet alatt tartott és kihallgatott kommunistákkal.
A Tanácsköztársaság helyi vezetői közül szinte senkit sem sikerült felelősségre vonni, mivel a fő működtetők, a direktóriumok vezetői elmenekültek. Főleg az agitátorok, a zsarolók, illetve a kivégzéseket végrehajtók egy része került a bíróság elé. Nagy általánosságban a kommunista agitációt végző személyek büntetése börtön volt, csakúgy, mint a hatalmukkal visszaélő kommunista hivatalnokoknak. A legsúlyosabb büntetést,
halálos ítéletet a felelősségre vonások során a kommunizmus alatt kivégzéseket végrehajtó személyek kaptak.
Hogyan felejtettük el ennyire a kommün helyi eseményeit?
Elsősorban azért, mert az 1944-ben a szovjethatalom direkt módon megmásította 1919 történetét, elfedve annak valóságát. Az 1919-es Tanácsköztársaság azért volt fontos esemény az 1944-ben Kárpátalján berendezkedő, formálódó kommunista hatalomnak, mert legitimációs célokat szolgált, minden kétséget kizáróan azt, hogy volt kommunizmus korábban is. Így 1919 negyven napja a kommunista hatalom egyfajta kontinuitását jelentette Kárpátalján az „újraegyesülését”. Ehhez azonban kellett egy hamis, csúsztatásokkal, máskor elhallgatásokkal teli narratíva, amelyre a „dicső” szovjethatalom büszke lehet és amelyre „büszkén” hivatkozhat 1944-ben. Ebben a sajátságos szovjet múltértelmezésbe nem fért bele a beregszászi direktórium szégyenletes, engedély nélküli elmenekülése a románok elől, az ellenforradalom győzelme Munkácson, a rekvirálás, az akasztófák, a megfélemlítés, a túszszedés, a kivégzések és az önkényes forradalmi törvényszéki eljárások.
Másrészt pedig 1944 után a „tettesek” ellentmondás nem tűrő módon írták elő a hallgatást, ami miatt 1919 kibeszélésre a megfelelő légkör nem létezett.
Nyitófotó: Munkács 1919-ben (Forrás)