Fidesz: Gyurcsányék a kórházak bezárásával büntetnék a vidéket

2022. június 01. 15:39

A nagyobbik kormánypárt szerint ez is azt mutatja, hogy a baloldal semmit nem változott.

2022. június 01. 15:39
null

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, Komáromi Zoltán, DK-s politikus arról beszélt, hogy „100-nál is kevesebb kórház elég lenne Magyarországon”. Erre reagált szerda délután a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség.

„A baloldal nem változott semmit, Gyurcsányék a kormányzásuk alatt is sorra zárták be a kórházakat és ma is ezt akarják. Miközben naponta az egészségügyről papolnak, most azzal álltak elő, hogy 60-70 kórházat be kellene zárni. Gyurcsányék a kórházak bezárásával büntetnék a vidéket” – hangsúlyozták a közleményben.

„A baloldal kormányzása alatt is tönkretette az egészségügyet: 700 milliárd forintot vettek el az egészségügytől, eladósították és bezárták a kórházakat, bevezették a kórházi napidíjat, és több ezer egészségügyi dolgozót tettek az utcára és üldöztek el az országból. A baloldal az egészségügyi dolgozóktól elvett egyhavi bért, megalázóan alacsony bérért dolgoztatták őket”

– emlékeztetett a kormánypárt.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kivűlálló
2022. június 02. 07:13
"Komáromi Zoltán, DK-s politikus arról beszélt, hogy „100-nál is kevesebb kórház elég lenne Magyarországon”. Ja.., Komáromiból meg az az egy is sok!
PPK
2022. június 01. 16:37
Szakmailag és minden egyéb módon indokolt, hogy kisebb településeken ne legyen kórház. Miért büntetés az, ha jobban felszerelt, jobb szakemberekkel ellátott kórházban gyógyítanak.
PPK
2022. június 01. 16:33
A kormánypárt ezúttal hazudik.
magyar demokrata
2022. június 01. 16:27
Az OPNI-t kellene újra nyitni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!