Mit tudott elérni az ukrajnai háborúval Moszkva – és mit nem?

Csiki Varga Tamás és Jójárt Krisztián, az NKE szakértői előző cikkünkben Putyin beszédének egyes állításait elemezték. Most interjúban kérdezzük őket az ukrajnai háború állásáról.

***

Miért maradt el bármilyen nagy bejelentés Putyin győzelem napi beszédében? Elegendő volt-e mindössze ennyit kommunikálni az ukrajnai háborúról az orosz polgároknak?

J.K.: Alapvetően egymásnak ellentmondó elemzői várakozások voltak a győzelem napjához fűződően, melyek az ukrajnai hadi helyzet azonos, ám az orosz vezetés szándékainak eltérő értékelésén alapultak. Az mindenki számára világos volt, hogy az offenzíva nem a tervek szerint halad előre. A kérdés az volt, hogy

vagy az erőfeszítések növelése a változatlan katonai-politikai célok elérése érdekében.

Ha a cél az előbbi, akkor logikusnak tűnhetett, hogy az orosz offenzívának valamilyen, legalább szimbolikus sikert kell felmutatnia május 9-éig, melyre hivatkozva Vlagyimir Putyin győzelmet hirdethet. Ha az előfeltevés az volt, hogy a Kreml nem hajlandó csökkenteni az ambíciószintet, akkor pedig az tűnt logikusnak, hogy bevezetik a hadiállapotot és elrendelik a mozgósítást annak érdekében, hogy mennyiségi fölénybe kerüljenek az ukrán erőkkel szemben.

Ez egy hamis dilemmának bizonyult, hiszen miért is kellett volna bármit bejelentenie Putyinnak éppen ezen a napon? A hadiállapotot elrendelheti akár egy hét múlva is. Ahogy bármikor győzelmet is hirdethet, majd ugyanolyan ütemben folytathatja tovább az offenzívát. Ne felejtsük el: Putyin háromszor jelentette be a szíriai művelet végét, a bejelentést még sem követte az orosz erők teljes kivonása. A közvélemény Oroszországban szinte semmilyen korláttal nem bír a Kreml politikájára. A valóságot az állami propaganda majd a hatalom döntéseihez igazítja, hiszen ez a feladata.

Ezzel együtt, azért az feltűnő volt, hogy Putyin elnök

Csernyihivben vagy Szumiban, mintha az orosz célok mindvégig csak a Donbaszra korlátozódtak volna.

Összedőlt templom Ukrajnában

A háború két hónapja alatt a nyugati elemzések és hírszerzési adatok szerint Oroszország nem tudta megvalósítani eredeti terveit, és jelenleg a B tervvel – a Donbasz elfoglalása – is nehezen halad. Milyen hadászati-katonapolitikai okai vannak ennek?

Cs.V.T.: Feltehetően az orosz politika uralta a műveleti tervezést, és a „hibrid háború” 2014-es krími – egyszeri, és mint látjuk, eddig megismételhetetlen – sikerét tekintette viszonyítási pontnak, és ez a kiinduló helyzet hibás felmérését és hamis előfeltételezéseket szült. Egy gyors, nem elsődlegesen az ellenség – Ukrajna – katonai erejének megsemmisítésén, hanem

aminek az ukrán haderő és társadalom nem áll ellen, hanem – mint a Krím esetében – kártyavárként omlik össze. A katonai vezetés pedig nem tudott – mert nem volt kellően tájékozott Putyin valós szándékairól, hiszen magát a támadás tervét is csak egy szűk kör ismerte –, vagy nem mert ellenszegülni ennek a látványos, de kockázatos tervnek. Így lagymatag felkészülés, az orosz haderő felsőbbrendűségébe vetett – mint utólag látjuk, ezúttal megalapozatlan – hit és az ukrán fél teljes lebecsülése vezetett az első fázisban a kudarchoz.

J.K.: Úgy tűnik, az orosz vezetés nemcsak az ukrán haderő képességeit becsülte jelentősen alul, de félreértette az ukrán társadalmi és politikai viszonyokat is, és figyelmen kívül hagyta a 2014 után lezajlott változásokat. Az elképzelés az lehetett, hogy ha sikerül Zelenszkijt kiiktatni, demonstratív céllal kilőnek néhány száz rakétát, és egyszerre megindul a szárazföldi offenzíva északról, délről és keletről is, az ukrán katonák majd tömegével állnak át és teszik le a fegyvert, miközben az orosz többségű területeken majd felszabadítóként fogadják a beérkező orosz katonákat. Aligha tévedhettek volna nagyobbat, miközben az orosz katonai eliten belül voltak józan hangok, melyek óva intettek attól, hogy alábecsüljék az ukránok felkészültségét.

Ha úgy tetszik, egy jóval megfontoltabb, felőrlő jellegű orosz offenzívát látunk kedvezőbb földrajzi adottságok mellett, amennyiben itt nincsenek nagyon jelentős nagyvárosok, melyek jelentős ütemben morzsolnák fel a támadó erőket. Ennek ellenére az ukrán védelem továbbra is kitart, sőt, Harkivtól keletre sikerült jelentős ellentámadást végrehajtaniuk, a várostól lőtávolon kívülre szorítva az orosz tüzérséget.

Mit tud elérni katonailag az ukrajnai háborúban Moszkva? Mi a minimumterv, és mik lehetnek a maximális eredmények, amelyek megvalósíthatóak még a Kreml számára?

J.K.: Jelentős eszkaláció nélkül – azaz a hadiállapot bevezetése és teljes mozgósítás elrendelése nélkül – Donyeck és Luhanszk megyék még ukrán ellenőrzés alatt álló részeinek megszerzését tekintjük a minimum tervnek. Itt gyakorlatilag nincs is mozgástér, hiszen Moszkva már a háború előtt elismerte a szakadár népköztársaságok függetlenségét az azok alkotmányaiban foglalt határaik mentén, melybe nem csak a háború előtt általuk ellenőrzött területek, de a két ukrán megye egésze beletartozik. Szintén minden bizonnyal a minimum terv részét képezi Herszon megye megszállt részeinek megtartása, ahol a Krím vízellátását biztosító csatorna található, valamint Zaporizzsja megye déli része, mely szintén szükséges a Krím és a szakadár donyecki népköztársaság közötti szárazföldi összeköttetés szempontjából.

Ez valószerűtlennek tűnik, de ha bekövetkezne, akkor az megnyitná a lehetőségét az offenzíva felújításának Odessza irányába és azon túl. Ez a maximalista forgatókönyv Ukrajna tengeri hozzáférésének teljes elvágását jelentené. Paradox módon Moszkva szempontjából a politikai célok kikényszerítése (Ukrajna demilitarizálása, a semleges státusz kikényszerítése) tűnik jelen pillanatban a legtávolabbinak. Ugyan miért menne bele ilyesmibe a kijevi vezetés, ha a megszállt területeket egyébként is így vagy úgy, de „magával viszi” Oroszország? Azaz a megszállt területek visszaadása politikai engedményekért cserébe látszólag nincs a tárgyalóasztalon, miközben igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy az orosz haderő a most zajló offenzívát követően képes volna további érdemi nyomásgyakorlást kifejteni Ukrajna irányába. Persze az orosz haderő továbbra is képes lesz rakétacsapásokat mérni az ukrán polgári infrastruktúrára, gazdaságilag fontos objektumokra Ukrajna területén, ahogy a tengeri blokádot is fenn fogja tudni tartani. Ez kellemetlen lesz, de aligha fogja tudni kikényszeríteni az eredeti politikai céljait Moszkva.

Cs.V.T. A minimum tervvel kapcsolatban is érdemes szem előtt tartani, hogy egy – a kitelepített, elmenekült – lakossága nagy részétől megfosztott, települései, infrastruktúrája tekintetében lerombolt terület marad Oroszország nyakán, aminek újjáépítési költségeire még szankciók nélkül sem lenne elegendő erőforrása. Ha visszatér a lakosság egy része, vagy az ukránok beszivárgó alakulatokkal operálnak majd, mindez intenzív „partizán”, vagy szabotázs tevékenységgel is párosulhat.

Lenin-szobor náci sisakkal, valahol Ukrajnában

Oroszország a nemzetközi jog alapján agresszor, a nemzetközi politikában és a diplomáciában nehéz helyzetbe hozta magát, a nyugati gazdasági szankciók miatt pedig kemény következményei vannak és lesznek a háborúnak az oroszok életszínvonalára, életkörülményeire, közeljövőbeli kilátásaira. Putyin háborús döntése stratégiai hiba volt?

Cs.V.T.: Ami a háború keretét adó orosz követeléseket illeti a NATO-val és az Egyesült Államokkal szemben, nem csupán kudarcot vallottak az olyan – egyébként is irreális – elvárások, mint a kelet-közép-európai térségből a NATO védelmi erőinek kivonása és az 1997 utáni bővítés „visszagörgetése”, de

A transzatlanti kapcsolat Washingtonnal és általában a NATO kohéziója erősebb, mint a háború előtt, a szövetségesek növelték védelmi erőiket a térségben és fokozták reagáló erőik készenlétét, megerősítették az elrettentést, és döntő jelentőségű politikai, gazdasági, humanitárius és katonai támogatást biztosítanak a függetlenségét és területi szuverenitását védő Ukrajna számára. Nem utolsó sorban az orosz agresszió és katonai fenyegetőzés az eddig semleges Svédország és Finnország lakosságát is meggyőzte, hogy a NATO védelmi garanciái jelentik a legjobb védelmet, és várhatóan még májusban bejelentik csatlakozási szándékukat a NATO-hoz. Erre sem került volna sor az orosz agresszió nélkül.

A háború hogyan változtatta meg Oroszország, az Egyesült Államok és Kína geopolitikai helyzetét, súlyát, ambícióit?

Cs.V.T.: Oroszország nem kalkulált azzal az egységes, határozott, gyors és kemény fellépéssel, amit az Egyesült Államok vezetésével a nyugati szövetséges államok mutattak politikai, gazdasági és katonai értelemben is. E fellépés nem csupán rövidtávon okoz politikai-gazdasági károkat, de

és bár eddig sem volt túlzottan acélos, a technológiai és társadalmi modernizáció számos csatornáját is elzárják Oroszország elől. Kína eközben óvatos megértéssel, a határozott állásfoglalás kerülésével figyel és okul: egyrészt éppen meggyengítik potenciális szövetségesét, akivel a demokratikus – autoriter blokkpolitika kialakulása esetén egy táborban köthetne ki, másrészt fontos figyelmeztetést kapott a számára kulcsfontosságú nyugati piacoktól, technológiai partnerektől, hogy a globalizáció viszonyai között milyen sebezhetőségeket használhatnak ki azok, akik komoly súlyt tudnak képzeni egy-egy szereplővel szemben. Jelenleg még sem a kínai belső piac, sem a kínai-orosz gazdasági-energetikai kapcsolat nem elég fejlett és fajsúlyos ahhoz, hogy akár összefogva ellensúlyozni tudják a nyugati fellépést.

Ugyan a poszt-amerikai világrend elkezdődött, de a nyugati államok

– az orosz-ukrán háború egyik tanulsága éppen ez lehet a rivális nagyhatalmak számára.

Nyitókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Sojgu védelmi miniszter a győzelem napi díszszemlén a moszkvai Vörös téren május 9-én (MTI)