Így terjeszkedett Oroszország az idők során – Nagy Péter színrelépése

2022. május 29. 09:19

Rettegett Iván után hosszú anarchiába süllyedt Oroszország – hogy egy évszázaddal később Nagy Péter idején lépjen ki modernizált nagyhatalomként a világpolitika színpadára. Cikksorozatunkban bemutatjuk, hogyan kalapált világbirodalmat Moszkva vérrel és vassal a torzsalkodó szláv fejedelemségekből az évszázadok alatt.

2022. május 29. 09:19
null
Kovács Gergő

Nyitókép: Nagy Péter a Balti-tenger partján (Alexandre Benois festménye)

 

Az orosz történelemről, az orosz terjeszkedésről szólva korábban már körbejártuk a Kijevi Rusz kérdéskörét ukrán fókusszal, a Krím hányatott sorsát, a legutóbb pedig Moszkva felemelkedését és Szibéria bekebelezését vázoltuk, egészen Rettegett Ivánig.

Mostani cikkünkben áttekintjük, hogyan folytatódott a nehéz sorsú, ám feneketlen étvágyú birodalom növekedése és hogyan próbált Nagy Péter cár „európai ösvényre” térni.

A „zűrzavaros időktől” a Romanovokig

Rettegett Iván halála (1584) után nem sokkal Oroszországba megérkezett a nagybetűs káosz,

amit egy kibogozhatatlan bűnügyi történet és egy katasztrófafilm keverékeként jellemezhetünk

a leginkább.

Címszavakban: gyilkosságok, álhercegek, külföldi hadseregek bevonulása, éhínségek, nyári fagy, tömeges halál – mindez másfél évtized alatt.

A zűrzavaros idők elnevezés (1598–1613) Rettegett Iván fia, a Rurik-dinasztia utolsó tagja, I. Fjodor halála és a Romanov-dinasztia 1613-as megalapítása között eltelt időszakot jelöli. Mindez lényegében egy külföldi beavatkozásokkal kísért polgárháborús időszak volt Oroszországban, amely ország bizonyos források szerint

lakosságának egy jelentős részét elveszítette az 1601–1603 között tomboló éhínségben.

Csak ízelítőként: megválasztották cárnak Borisz Godunovot (1598), akit sokan a cárevics, a leendő cár meggyilkolásával vádoltak.

Jöttek a fagypont alatti nyári éjszakák (egyes feltételezések szerint egy perui vulkán 1600-as kitörése miatt), aminek a következtében parasztfelkelések robbantak ki, mert a parasztok a bojárokat tették felelőssé a szárazság és a fagyok miatti éhínségért, ami aztán elpusztította az ország munkaerejét, a parasztság jó részét is.

Egy Dmitrij nevű trónkövetelő bukkant fel, aki azt terjesztette, hogy valójában ő a legyilkolt cárevics, és lám, mégis életben van. A lengyel főurak örvendeztek a meghatározhatatlan származású Dmitrij felbukkanásán a könnyűnek ígérkező zsákmányszerzési lehetőség miatt, a következő években pedig az éppen aktuális, újabb és újabb trónkövetelők nyomában és a „szomszédok” aktuális érdekeit követve lengyel, litván, svéd, ukrán, kozák, sőt tatár seregek gázoltak az orosz földeken.

1612-ben aztán népfelkelők a moszkvai csatában leverték a lengyel megszállókat

– akik két évig Moszkvát, így magát a Kremlt is elfoglalták! –, ami utat nyitott egy új fejezetnek az állam történelmében.

1613-ban a nemzetgyűlés Mihail Romanovot választotta cárrá. Innentől számítva a Romanov-dinasztia irányította Oroszországot egészen 1917-ig. II. Gusztáv Adolf svéd király ugyan bevállalt még egy hadjáratot az orosz trón megszerzésére (1613), de, bár Karélia és Ingermanland tartományt megszerezte, cserébe visszaadta Novgorodot az oroszoknak. A zűrzavaros idők agóniáját követően újra az oroszok „jöttek”.

Borisz Godunov

Az oroszok kijutása a Csendes-óceánhoz

A 17. század elején már orosz erődök álltak sorban az Ob mentén Szibériában. A felfoghatatlan kiterjedésű keleti táj bekebelezése példátlan sebességgel folyt: 1619-ben megalapították Jenyiszejszkt, ami Moszkvától négyezer kilométerre feküdt, és ugyanekkor hírek érkeztek egy távoli birodalom eléréséről, amelyik történetesen a puskaport is ismerte – Kínáról volt szó. Az ismeretlen távolból előkerülő kínaiak megálljt parancsoltak a további előrenyomulásnak, a század végén azonban már Kamcsatkán tűntek föl az oroszok. 

Megindult tehát az orosz kolonizáció második szakasza, vagyis Kelet-Szibéria bekebelezése és spontán benépesítése. Az ismeretlen területekre felfedezők özönlöttek: így tárult fel az oroszok előtt a Léna-vidék, és 1628-ban Krasznojarszkot, 1632-ben pedig a Léna-parti Jakutszkot alapították meg a cár emberei, akik akkor már nyolcezer kilométerre jártak a fővárostól! Végül a Csendes-óceán:

Moszkvityin és Habarov expedíciója 1639-ben pillantotta meg a kontinens túloldalán a végtelen víztükröt.

Nagyjából hatvan év alatt az orosz hódítók egy hatezer kilométer hosszan elnyúló területet csatoltak a birodalomhoz, ami igazi unikum, hiszen egyik nyugati gyarmattartó ország sem volt képes ilyen mértékű területnövekedésre ennyi idő alatt. A történészek meg szokták jegyezni, hogy a rohamos növekedés ellenére a cárságot ekkoriban nem számították a nagyhatalmak közé.

A korszak legfontosabb „nemzetközi kongresszusára”, a harmincéves háborút lezáró, a páneurópai rendezést biztosítani hivatott vesztfáliai békére (1648) például meghívást sem kaptak.

A klasszikus értelemben vett munkatáborokról elmondható, hogy valójában az utolsó cárok és a Szovjetunió „teremtették meg” őket; de az igaz, hogy az első elítélteket már a 16. század végén ide száműzték, a 18. században már hadifoglyok is érkeztek,

az orosz büntetőjogba pedig belekerült „Szibéria”, mint büntetési tétel.

I. (Nagy) Péterhez fűződik a döntés, miszerint a földesurak Szibériába száműzzék az ilyen, vagy olyan okból „kegyvesztett” jobbágyaikat, elősegítve a terület benépesítését.

Nagy Péter színre lép

Szigorúan a hódításokra koncentrálva elmondhatjuk, hogy Rettegett Ivánt több Romanov cár követte a 17. században, akik alatt a birodalom értékes területeket szerzett: a Lengyel-Litván Uniótól például Kelet-Ukrajnát és Szmolenszket, illetve a bővebben részletezett Szibériát egészen a  Csendes-óceánig.

Az orosz történelem egyik legnagyobb formátumú uralkodója, Nagy Péter (1682–1725) pedig a birodalom legértékesebb részét, a balti tengeri kijáratot szerezte meg. Sokan, sokszor leírták, mi is megtesszük: Péter cár valóban ablakot nyitott Európára, minden szempontból, többek között a hódítások szempontjából is.

Ablaknyitó Péter tehát centralizált egyet, erős gazdaságot épített ki, erős hadsereget hozott létre és a művelődést is kiemelten támogatta.

A cár elhivatottságát jelezte, hogy személyesen látogatott Nyugat-Európába megtapasztalni az ottani viszonyokat,

és amit lehet, átültetni orosz földre. Az erős gazdaságból szinte logikusan következett az erős hadsereg is, amivel Péternek a lehető legkomolyabb tervei voltak: nagyhatalommá akarta tenni országát.

Ami a legfontosabb: a Balti-tenger

„A sok fordulatot hozó és mégtöbb áldozatot követelő északi háború végül totális sikerrel zárult a birodalom számára” – írja Szvák Gyula történész összefoglalójában. Az oroszok a svédeket a poltavai csatában szétverve (1709) kijutottak a Balti-tengerhez, beteljesítve ezzel a cári ábrándokat,

Oroszország pedig Svédország helyébe lépett az európai hierarchiában.

Az újdonsült európai nagyhatalom azonban továbbra sem pihent. A hódításokba belelendülve Ázsiát vették célba, a legyengült Perzsa Birodalmat: Péter uralkodásának utolsó éveiben elfoglalták Bakut és meghódították a Kaszpi-tenger nyugati partvidékét.

Medálkép a cári családról (Grigorij Szemjonovics Muszikijszkij, 1717)

 

„Pétert jobban szerette utókora, mint saját kora”

Bárhogy is nézzük, Nagy Péter uralkodása véget nem érő háborúk sorozata. A három évtized alatt mindössze egyetlen évet jegyeztek föl a krónikások, amikor az oroszok nem hadakoztak sehol. A hatalmi és gazdasági ambícióknak és a hódításoknak tehát komoly ára volt.

Szvák Gyula szavaival: „A cár nem kímélte magát, de a lakosságot sem. A háborús sikerekért ijesztő árat kellett az országnak fizetnie. Péter uralkodásának kezdetéhez képest az adók megháromszorozódtak, s nem is ez volt a legsúlyosabb teher. Az újoncozások, az uráli manufaktúrák és a nagy építkezések milliós tömeget vontak el a békés termelőmunkától, és változtattak élő ágyútöltelékké, vagy kényszermunkássá. Csupán a realitásokkal nem számoló építkezések több százezer ember életébe kerültek. Mire a cár rájött, hogy a nagy folyók csatornákkal való összekötéséről szőtt utópikus elképzelése szép álom kell maradjon (...) addigra már a rosszul élelmezett, mostoha körülmények között dolgozó, járvány tizedelte munkások jelentős része elpusztult.

Péter cár értékelése minimum ellentmondásos.

Ahogy Szvák Gyula fogalmaz: „Pétert jobban szerette utókora, mint saját kora”. Szerinte a cár sokkal inkább tragikus, mint pozitív vagy negatív történelmi személyiség. Tehetsége ugyanakkor elvitathatatlan: azt tette, amit tennie kellett, lehetett, véli a történész, aki szerint „az orosz birodalomnak minden oka megvan a dicsőítésére, az alattvalóknak pedig a megátkozására”.

Ide illik Vaszilij Kljucsevszkij orosz történész gondolata, aki szerint az orosz történelem alapellentmondása a fordított arányosság a birodalom, illetve állampolgárai szabadságának, jólétének erősödése között. Ami viszont nem lehet kétséges, az, hogy Nagy Péter cár elérte életcélját: az Orosz Birodalom belépett a nagyhatalmak sorába.

 

Folytatjuk!

 

Felhasznált irodalom:

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gordon.
2022. május 29. 23:01
Talán lehetett volna másképp. Rövid megfontolás után arra jutottam, hogy ennek a feltétele az lehetett volna, ha Jelcin nem Putyint nevezi ki utódának. Putyin a régi, átmentett KGB hálózatnak a tagja és képvidelője volt és maradt, átörökítve azt a szemléletet, hogy Oroszországot támadja az ellenséges nyugat és Oroszország történelmi hivatása, hogy világhatalom legyen és diktálhasson a világpolitikában. Ezt pedig a támadni szándékozó nyugattal szemben csak fegyverkezéssel, érdekkszférákkal, fenyegetéssel, stb. lehet elérni. A KGB-hálózat hatalomba kerülése volt a fordulópont! Segíthetett volna talán a nyugati világ a padlóra került Oroszország erőteljesebb támogatásával, de ez valószínűleg nem elégítette volna ki Putyint. Ha valaki semleges beállítottságú politikus az utód, csak találgatni lehet, hogy alakult volna Oroszország útja.
Töki
2022. május 29. 19:22
Nagy Péter valóban a legfelvilágosultabb cár volt mind közül. Na és II. Rákóczi Ferencünk nagy barátja.
Akitlosz
2022. május 29. 13:59
Nagy Péter korából származik az orosz zászló. Orosz hajók jártak Szentpétervár és Amszterdam között. Az egyik hajóskapitánynak megtetszett a holland zászló. A tetejéről a pirosat letette az aljára és felvonta orosz zászlóként. Hazatérve megtetszett a többieknek is, a divat elterjedt és az lett az orosz zászló. A többi szláv népek is hasonló zászlókat találtak ki maguknak orosz mintára. Kivéve az ukránokat, mert ők viking mintára a svéd zászló színeit vették át.
Editorr
2022. május 29. 13:37
A mostani orosz terjeszkedés bevette Oszétiát, Grúziát, letarolta Csecsenföldet, Szíriát, elfoglalta a Krímet és 1-2 éven belül egész Ukrajnát. De ki következik kb 2024-re? Lengyelország? A Baltikum, Magyarország? https://mizantroop.blog.hu/2022/05/28/megtamadhato_egy_nato-tagallam
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!