Új perspektíva a Ligetben – ilyennek láttuk a Néprajzi Múzeum új épületét

Móré Levente írása; fotók: Földházi Árpád

Nem is olyan rég kétezer (!) autó parkolt azon a téren, ahol ma egy izgalmas, íves épülettömeg mintegy két év alatt kinőtt a földből. Mostantól szabadon üldögélhetünk az ívelt zöldtető padjain, pereméről pedig sosem látott perspektívából ismerhetjük meg Budapestet. Talán itt nem közhely könnyednek nevezni az épületet, amelynek a közepénél egészen a járdaszintig süllyesztett, markáns épülettömege láthatatlan, kiemelkedő szélei pedig konzolosan a járda fölé magasodnak, így

Az épület közepén álló, 2006-ban átadott ’56-os emlékmű nem csak része a kompozíciónak, de a tervezők munkája eredményeként olyan keretezést, kiemelést kapott, amelyet a művészek (az i-ypszilon alkotócsoport: Emődi-Kiss Tamás, György Katalin, Horváth Csaba, Papp Tamás) korábban nem is álmodhattak. Az emlékművet és a Liget egykori főbejáratát jelentő Rondót az új múzeumépület a helyére tette, de külön érdem, hogy súlyt kapott általa még a Műcsarnok hátsó homlokzata is.

Amint Baán László, a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa is kiemelte, Budapest utolsó nagy múzeumaként a Szépművészeti Múzeum épült meg 1906-ban. A 115 éves szünet után megvalósult épület felé így valóban

amelyeknek – véleményem szerint – Ferencz Marcel épülete külső megjelenésében fölényesen eleget tesz, belső térszervezésében ugyanakkor az egyébként tiszta és átlátható terek némi bizonytalansággal is vegyülnek. 

Az épület külső ívét a belsőben is lekövető lépcsősor látványos megoldás, a köréjük elhelyezett kiállítási vitrinek (kerámia gyűjtemény) különleges térérzetet adnak, mégis látogatóként a lépcsők találkozásánál képzett fogadótértől szellősebb teresedést és egyértelműbb közlekedési kapcsolatokat várnánk. A kiállítóterek persze (ZOOM, kerámia látványtár, MÉTA – múzeumpedagógiai tér és az időszaki kiállítások terei) minden elemükben nyugati kortárs múzeumok színvonalát mutatják, elrendezésük az ívelt lépcsőt U alakban veszik körbe. 

Mint azt Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója is kiemelte, a múzeumtereket a föld alatt a legszerencsésebb elhelyezni, hiszen itt láthatók el a legnagyobb védelemmel, a műtárgyak pedig így védhetők a napfénytől, így biztosítható a tároláshoz legalkalmasabb páratartalom és hőmérséklet.

A múzeum földfelszíni és emeleti terei kellemesen megvilágítottak; itt találtak helyet a Városliget új látogatóközpontjának is, amely az 1910-es évekbeli főváros hatalmas makettjével kápráztat el, de a lobbiterek szellőssége is kellemes érzetet kelt. A nagyméretű üvegtáblák nyílászárókként és burkolóelemekként is megjelennek, amelyeknek külön karaktert ad az eléjük szerelt, az épületet körülölelő szerkezet, melyen közel félmillió pixelből álló, csillogó csipkesorként jelenik meg a múzeum gyűjteményében található minták parafrázisa.

Igazán izgalmas épület született Ferencz Marcel és kollégái keze munkája nyomán, amely kiválóan illeszkedik a történeti környezetbe. Egyértelmű kortársságával nem bonyolódik kétes régieskedésbe, a természettel való szoros kapcsolata és nagyvonalú építészeti gesztusai ugyanakkor mégsem lettek túlzók, nem uralták le a Liget vagy a Hősök tere látványát.

Baán László megnyitóbeszédében hangsúlyozta: ez az épület annak példája, hogy

és ezzel ma, ezt az épületet bejárva senki sem szállna vitába – ez pedig nagyon jó érzés.

További fotóinkat itt tekinthetik meg!