Nyílt levelet írt Szilágyi György élettársa a mellette kiálló kormánypárti képviselőnőknek

2022. május 14. 14:58

Kiderült, az elkövetők a mai napig nem voltak hajlandók bocsánatot kérni tőle.

2022. május 14. 14:58
null

„Tisztelt Képviselő Asszonyok!  Hálásan köszönöm kiállásukat mellettem, bizonyítva, hogy a nők elleni erőszak nem politikai ideológia kérdése” – idézte Szilágyi György élettársának nyílt levelét a Bors.

Az elkövetők nem kértek bocsánatot

Mint írta: azért csak a párton belül kérték a választásokig az elkövetőkkel szembeni következmény alkalmazását, mert nem akarták terhelni az ellenzéki összefogás pártjainak választási kampányát ezzel az üggyel,

„Megtudhattuk, ha egy baloldali, vagy liberális asszonnyal erőszakoskodnak, s akár évtizedek múlva hozza azt nyilvánosságra, kiáll érte a teljes baloldali, liberális politikai közösség, s a jogvédők hada. Ha pedig egy jobboldali, 4 éves kislány édesanyjával történik ez, aki kíméletből 4 hónap múlva indít hivatalos eljárást,

– folytatta a fiatal nő levelében.

A mellette kiálló kormánypártiak „visszaadták a hitét”

Végül megköszönte a mellette való kiállást a kormánypárti képviselőknek, akik – mint írta – „visszaadták a hitét”.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2022. május 16. 09:37
szabó timi? MI AZ APÁDFASZA VAN? MOST MÉÉÉ' NEM NYITOD KI AZT A MOCSKOS-LEPCSES-SZAROS POFÁDAT--BAZZDMEG A JÓKÚÚRVA ÉDESANYÁDAT EGY SEPRŰNYÉLLEL--TE ÁLLAT!
bogyo1
2022. május 15. 09:50
Hát, ez a nő sem százas! Mert, ha jól értem a mondandóját, tulajdonképpen megvárta a választási végeredményt, és mivel nem nyertek, borította a bilit. Ha nyertek volna, akkor rendben is van az erőszak, mert egy akármilyen jó pozícióval kifizették volna őt. Micsoda önértékelés, minő büszkeség dagasztja a keblét ennek a számító dögnek? Ha az én asszonykámmal tennének ilyet, már legkésőbb másnap eltörtem volna az állát az erőszaktevőnek, és jakab sem vigyorogna még azóta sem az hétszentség! Tőlem jobban nem sokan tisztelik, szeretik a hölgyeket, de ez nem nő, csak egy pöcsnélküli szerkezet!
szodabár
2022. május 15. 08:27
Mi van Donáth elvtárs büntetőügyével? Elsikálták a rokon ügyészek meg bírók?Nők elleni erőszak meg Isztambuli egyezmény . Ugye donátkacsa?
szürkeSzarvas
2022. május 15. 07:22
Mi lett volna ha nyer a moslék? Kerdezitek.sokan. Akkor visszacsukják a szobába,es a Jákób "lekötelezettje" "befejezi"a művet,amihez a többiek is igyekeztek hozzásegiteni..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!