Nyitófotó: Muray Gábor
Az Anima Sound System egyszerre a magyar elektronikus zene egyik legrégebbi veteránja, másrészt egy önmagát folyamatosan újragondoló kollektíva. Amikor a kilencvenes évek elején Szombathelyen elkezdtétek zenei kísérletezéseiteket, gondoltad volna, hogy a 2020-as években is kitart majd a lendület?
Sosem gondolkodtam azon úgy igazán, hogy mi lesz „majd”, annyira erősen a jelenben próbáltam létezni. Persze, milliószor elkalandoztam, terveztem előre, de az sosem vezetett sok jóra. Nem azt mondom, hogy egy lemez sorrendjét, klipjeit, sajtóját nem látom előre, de
sokszor leginkább az improvizáció visz előre.
Ez sokszor megőrjíti a munkatársaimat, de kreativitásban-alkotásban sokkal jobb a pillanatnyi intuícióidra hallgatni, az az érzésem.
Prieger Zsolt az Anima központi alakja – de te magad miként határozod meg a saját szerepedet a zenekarban, és mi mindennel foglalkozol a zenei alkotási folyamat során, az állandó és alkalmi zenésztársakkal együttműködve?
Mindennek foglalkozom, hangszereléssel, dallamírással, komponálással, más dalának „rendberakásával”, a dal minél szerethetőbb és inspirálóbb arcának megmutatásában, kórusok, hangszerek szerepének tisztázásában, részeik kitalálásával, vagy éppen a dalok kíméletlen letörlésével és újrakezdésével, vagy mostanában a színpadon való énekléssel például. Szóval mindennel, amivel egy producer-zenekarvezető-előadónak foglalkoznia kell. Fogalmam sincs magáról a „szerepről”. Olyan vagyok,
mintha én lennék egy cégnél az, aki kiviszi a szemetet meg főz a többiekre, de közben ő az igazgató is.
De a munkatársaim nélkül teljesen más lenne minden. Oké, hogy enyém az alapvízió, de például az új lemezen olyan baromi erős az öcsém kompozícióinak is a hangja, hogy teljesen más lenne a mű, ha nem dolgoznánk együtt. Ő nagyon markáns dalszerző. De ugyanezt mondhatom el az éppen aktuális hangmérnök-kollégákról is. Fontos hatással vannak rám. De ha mondjuk a munkafolyamatok összeszervezésére gondolok, akkor leginkább a „csapatösszeverbuváló” szerepem jut eszembe először, mert szeretek „fociedző” lenni. De ha az alapkérdésedre kellene válaszolnom végre, vagyis hogy miként határozom meg a saját szerepemet, akkor azt mondom: sehogy, nem ezzel foglalkozom.