Ebből a nyilatkozatból teljesen világossá vált már 10 nappal az ukrajnai háború kirobbanása előtt, hogy a baloldal célja belesodorni hazánkat a konfliktusba. Aztán az ATV Egyenes beszéd című műsorában, február 22-én ráerősített a háborúpárti álláspontjára, amikor kijelentette: „Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk”.
Márki-Zay később olyan abszurd kijelentésekre ragadtatta magát,
mint például a február 27-én közzétett szokásos heti Facebook- videójában, ahol azt állította: Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy Ukrajnában háború van és emberek halnak meg. Egy nappal később azt írta közösségi oldalán, hogy „Orbán Viktor letagadja a magyar katonai részvételt, miközben áldozatot és kockázatvállalást kér a magyar katonáktól. Mindezt egy olyan célért, egy olyan idegen hatalom érdekében, amit nemzete és szövetségesei elárulásával, propagandával, kémbankkal és számos más módon is támogat”. Ezt azonnal cáfolta a kormány, Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár úgy reagált: Fake news, hogy magyar katonai repülő szállítana fegyvereket Ukrajnába. Magyar személyzettel, magyar területről, magyar területen keresztül, magyar repülőgép nem szállított fegyvereket Ukrajnába – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: egy, a NATO keretei közötti, többnemzeti együttműködés keretében három magyar felségjelű gép lát el ezzel kapcsolatos feladatokat.