„De vajon mit akart mondani azzal, hogy »büszke azokra a magyarokra, akik az ukrán hadsereg tagjaként részt vesznek a hősies küzdelemben«?
Ha komolyan így gondolja,
vajon miért nem indul maga is a harctérre?
Most meg lehetne mutatni, micsoda fenegyerek. Aki legyőzi az erőszakos nagyfiút és megvédi a kicsiket. Ahogy olyan sokszor hallottuk már tőle…
De legfőképpen, mit üzen ezzel a kárpátaljai és az anyaországi magyar embereknek?
Miniszterelnökként valóban ez lenne a cél: fiainkat küldeni a két nagyhatalmi érdekszféra ütközőzónájában, az ott élő emberekkel vívott háborúba?
Aztán
a hősi halottak felett pózolva nagyokat és még nagyobbakat mondani?
A kárpátaljai magyar férfiakat épp egy értelmetlen, fejük felett zajló háborúba kényszerítették bele, idegen hatalmak játékszereivé téve őket és családjaikat.
Imádkozni kell, hogy legyen vége ennek a rémálomnak és hogy szabadulhasson mindenki mielőbb e kelepcéből, menteni a menthetőt, körbeölelni az otthonából menekülőket és elsősorban elkerülni a konfliktusba való belesodródást.
De ezekről a levélben egy szó sem esett.
Egy dolog azonban már rég nyilvánvaló: az egy hónap múlva esedékes választáson nem babra megy a játék!
Ha egy ilyen ember és csipet-csapata - akiknek sajátjaik érdeke, de még az ő életük sem számít - egyszer hatalmat kap a kezébe, itt, bizony, kő kövön nem marad…”
(A nyitóképen: Márki-Zay Péter. Fotó: Földházi Árpád)