Az online térben is mozgósítanak
A Päivi Räsänen melletti kiállás egyre aktívabb az online térben is. A CitizenGO nevű keresztény-konzervatív civil szervezet az első tárgyalási nap előtt közösségi kampányt hirdetett, aminek keretében azt kérték követőiktől, osszanak meg egy képet a Facebookon kedvenc szentírási idézetükkel, ezzel szimbolikusan is támogatva a finn politikust. A kezdeményezéshez csak a magyar felhasználók közül 650 csatlakozott, köztük szervezetek is. A második tárgyalási napra közösségi videóval hangolnak: most azt kérték közösségük tagjaitól, egymondatos videóüzenetet küldjenek, amiben a kereszténydemokrata politikus melletti kiállásukról beszélnek. A sok kicsi egy naggyá válik majd, a videó pedig reményeik szerint ismét sokakhoz eljuthat.
A CitizenGO korábban aláírásgyűjtésbe is fogott: petíciójukat, melyben kiállnak Päivi Räsänen mellett, Európa-szerte közel 350 ezren írták alá, köztük több tízezren Magyarországról. Az összegyűlt aláírásokat hivatalosan átadták a finn főügyész képviselőjének, de az akciót később sem állították le, hogy minél többen állhassanak az ügy mellé. A szervezet a második tárgyalásra delegációt küld, amelynek magyar tagja is lesz. Faragó Renáta szerint személyes jelenlétüknek is üzenetértéke van: képviselik azokat a milliókat, akik szerint nem lehet bűncselekmény a Bibliát idézni. A CitizenGO magyarországi kampányfelelőse elutazása előtt lapunknak úgy fogalmazott, „A kanadai C4 törvény bevezetése után nem szeretnénk, ha Európában is precedens adódna arra, hogy börtönbüntetés jár a keresztény tanítás megvallásáért. Személyesen is találkozunk Räsänen asszonnyal a tárgyalást követően. Munkatársaink már korábban is találkoztak vele, akkor elmondta, milyen jól esik neki a többszázezer ember támogatása, hiszen az bátorítást jelent ebben az embert próbáló helyzetben.”
Päivi Räsänen ügyét az Axióma kisfilmben foglalta össze, hangsúlyozva: az eljárás Európa egyik mintaállamában történik, a 27 éve képviselőként szolgáló politikus pedig nem tett mást, mint a Biblia szavait idézte.