Aki Izrael állam identitását formálta

Ben-Gurion, a politikus címmel jelent meg David Landau néhai izraeli liberális újságíró beszélgetős könyve Simon Peresz néhai izraeli államelnökkel a Múlt és Jövő kiadó gondozásában. A veterán újságíró és a veterán politikus Izrael államalapító szocialista-nacionalista atyjáról beszélgetett – Peresz utolsó képviselője volt a „nagyoknak”, azoknak a politikusoknak és mozgalmároknak, akik részt vettek Izrael hőskorszakában.

A beszélgetőskönyv ilyen értelemben inkább szól Pereszről és Landauról, mint Ben-Gurionról, mégis fontos konklúziókat vonhat le belőle a konzervatív olvasó. Eközben új perspektívákat nyit meg Ben-Gurion sokat kutatott életével kapcsolatban, hiszen Peresz éveken át szoros munkakapcsolatban volt az államalapítóval. 

David-Ben-Gurion 1886. október 16-án született a közép-lengyelországi Płońskban. Fiatal korától a cionizmus – zsidó nacionalizmus – híve lett, mivel felismerte, hogy „nekünk, zsidóknak egyetlen külföldi kormány sem siet védelmünkre. De éppen ezért, mivel létezésünk és jövőnk kizárólag tőlünk függ, politikailag sokkal aktívabbnak kell lennünk, mindig résen kell állnunk, hogy hangot adjunk nemzeti és politikai érdekeinknek (...)”. (23.). Ebből a felismerésből minden mai kelet-európai nemzeti értelmű olvasó okulhat, hiszen a mai, liberalizmus által ostromlott nemzetek is érezhetik:

Ben-Gurion éleslátása megdöbbentő példának okáért Jeruzsálem kapcsán. Politikusként korán felismerte, hogy Tel-Aviv nem lehet egy vallásos és nemzeti ország fővárosa. „Most a Jeruzsálembe vezető útért folyó harc a legfontosabb. A zsidó Jeruzsálem eleste halálos csapást jelentene (a palesztinai zsidó közösségnek)”. (107.). Hasonlítsuk össze sorait Chaim Weizmannéval, aki később Izrael első államelnöke lett. Ő 1918-ban így írt, mikor először ellátogatott Jeruzsálembe: „Semmi sem megalázóbb, mint a mi Jeruzsálemünk. Amit csak meg lehet tenni ennek a szent helynek a megszentségtelenítésére, az megtörtént. Lehetetlen elképzelni ennyi hamisságot, istenkáromlást, kapzsiságot és hazugságot. Átkozott város, semmi sincs itt, egyetlen tiszta és kényelmes lakás sem.” 

David Ben-Gurion fő szempontja a nemzeti szuverenitás alapjait jelentő intézmények és körülmények lefektetése volt. Érdekes látni, hogy egyfajta „babahitelt” is bevezetett: díjat alapított a legalább tíz élő gyermeket világra hozó anyáknak. (141.). Bár maga nem volt vallásos ember, a vallás szerepét sem tévesztette szem elől: 1937-ben a britek előtt jelentette ki, hogy „a mi mandátumunk a Biblia”. (145.).

ő volt az, aki 1948. május 14-én hivatalosan kikiáltotta Izrael Állam megalakulását, és elsőként írta alá Izrael Függetlenségi Nyilatkozatát, amelynek megírásában komoly szerepe volt. Ő vezette Izraelt az 1948-as arab–izraeli háború során, és egyesítette a különböző zsidó félkatonai csoportokat az Izraeli Védelmi Erők égisze alatt. A háború után kormányfőként vezette az ország fejlesztését célzó nemzeti projekteket, kibékült a nyugat-németekkel, és letelepítette a muszlim országokból kiűzött zsidókat is. Gazdag életút, melyet egyfajta sajátos istenhit jellemzett: Ben-Gurion gondolkodását, melyet a keleti filozófia is befolyásolt, ebben is a nacionalizmus jellemezte, hiszen úgy hitte, hogy a zsidóság választotta Istent, nem pedig fordítva. 

A könyv nem finomkodik akkor sem, ha Ben-Gurion hibáiról van szó. A politikus fiatal mozgalmárként azt hitte, az Oszmán Birodalom uralma hosszú távú lesz a Szentföld felett, és úgy hitte, a zsidóság érdeke a törökök iránti lojalitás – ebben nyilván tévedett. Ben-Gurion csak 1915-ben döbbent rá arra, hogy a briteknek érdemes szorítani a háborúban. (28.). A könyv azt sem hallgatja el, hogy Ben-Gurion kevés figyelmet – lényegében semennyit – szentelt a családi életnek, ideje teljes egészét az államalapítás vitte el. (45.). 

A beszélgetőpartnerek saját meglátásaikkal színesítik az életrajzot, illetve bepillantást engednek a Ben-Gurion által inspirált gondolataikba. Landau fontos megállapítás tesz, mikor a kommunizmus és a nemzeti gondolkodás össze nem egyeztethető mivoltáról beszél: mint jelzi,

Erre kontrázva Peresz utal rá, hogy a jó vezető csak a nemzeti lehet: Ben-Gurion liberális kritikusa, Nahum Goldmann „túlzottan világfi volt ahhoz, hogy nemzeti vezető legyen”. Ben-Gurion eközben „az ország földjén élt és dolgozott”. Peresz felidézi, hogy Nyikita Hruscsov „azzal gúnyolta a nyugati vezetőket, hogy az unokáitok már kommunisták lesznek”.  (131., 133.).

Ijesztő látni, hogy ez a jóslat lassacskán mégis valóra válik.

Fotó: Israeli Government Press Office