Mit keresnek magyar katonák Maliban?

Franciaország 2013. január 11-én kezdett katonai műveletbe az afrikai országban, a mali kormányerőket támogatva az iszlamista csoportok dél felé történő előrenyomulásának megakadályozása céljából.

2014-ben ezt a katonai missziót bővítették ki a Barkhane művelettel, amelynek célja az volt, hogy a Száhel-övezet államainak (Burkina Faso, Mali, Csád, Niger és Mauritánia – mind egykori francia gyarmat) segítséget adjanak a saját területük feletti ellenőrzés megtartásában, ellenkező esetben ugyanis

az állam(ok)ban, ahol háborítatlanul, egyfajta hátországként tudnak fegyveres egységeket kiállítani egyre nagyobb területek meghódítására, kontrollálására.

A franciák félelme természetesen az volt, hogy ha ebben a régióban megerősödnek az iszlamista szervezetek, akkor első lépésben a terror miatt a helyi lakosság tömegei kelhetnek útra, egy újabb népvándorlást, migrációs nyomást generálva fekete Afrika amúgy is mozgásban lévő, velük szomszédos társadalmaira, végső soron pedig az észak-afrikai tranzitországokra. Második lépésben pedig alapos volt a félelem attól is, hogy ezen országok – nem tudván feltartani ezt a vándorló népességet – átengedik őket a Földközi-tenger, és végső soron az európai partok felé.

ahogy ez – az ismert végzetes módon – a szíriai-iraki háborúk színtereiről fenyegetést jelentett Franciaországra, és Európa egészére is.

Tavaly nyáron a francia elnök bejelentette, hogy a misszióból fokozatosan elkezdik kivonni a francia katonákat, de a Barkhane művelet az elmúlt években nemzetközi katonai együttműködéssé alakult, és ebben a formában, csökkentett francia részvétellel a művelet folytatódik. Sőt, 2020 márciusában francia kezdeményezésre

amelyben Franciaország, Csehország, Észtország, Svédország, Olaszország, Portugália, Hollandia és Belgium különleges műveleti erői vállaltak feladatot.

„A Takuba a Barkhane-on belül egy multinacionális erő, amely már nem kifejezetten terrorellenes feladatokat látna el, hanem a helyi hadsereg gyorsreagálású könnyűlövész alakulatainak kiképzésében, tanácsadásban venne részt, illetve közös harci bevetésekben elkísérnék el a mali katonákat mentorként” – mondja lapunknak Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója, hozzátéve, hogy a kontingens létszáma jelenleg 600 fő körül van, de a mali fegyveres erőkkel együtt már egy másfél ezres erő, és folyamatosan érkeznek a felajánlások az európai államok részéről. Novemberben Magyarország is katonák küldéséről döntött.

Kiutazó katonák és parancsnokaik az EU Mali Kiképző Művelet állományának búcsúztatóján Székesfehérváron 2013-ban

Az előretolt helyőrség – magyar szerepvállalás Afrikában

ekkor csatlakozott a Magyar Honvédség az EU Mali Kiképző Művelethez (EUTM Mali) – a mali kormány kérésére ugyanis a francia hadműveletekkel párhuzamosan az EU saját katonai missziót indított a Száhel-övezet hadseregei számára nyújtott katonai tanácsadás, kiképzés és mentorálás céljából. A kontingens ma is 700 katonával tevékenykedik Afrikában, 22 EU-tag (köztük Magyarország) és három nem uniós tag európai országból érkeznek katonák váltásban a misszióhoz. Az EU-vezette kiképző műveletben a két-három tucat magyar katona leginkább a lövész-kiképzésben vesz részt. A magyar küldetés a jelen felhatalmazás alapján 2024 májusáig tart.

Az Országgyűlés azonban november 9-én ahhoz is hozzájárult, hogy a Magyar Honvédség a Takuba alkalmi harci kötelékben Mali és Niger területén tanácsadási, támogatási és harctéri mentorálási feladatokat lásson el. A kormánytöbbség által elfogadott országgyűlési határozat kimondja: 80 (váltási időszakban 160) magyar katona kezdi meg a szükséges technikai eszközök, fegyverzet és felszerelés birtokában a tevékenységet idén tavasszal, a mandátumuk pedig 2023. december 31-én jár le.

De miért éppen Maliba küldünk katonákat, és miért most? „A külföldi missziókban való részvétel maximalizált ambíciószintjét 1000-ről 1200 főre emelte a kormány. És

– magyarázza lapunknak az Óbudai Egyetem Afrika Kutatóintézetének vezetője. Besenyő János szerint a balkáni magyar szerepvállalás már kiterjedt, ezért ahol szövetségesi kötelezettségeinken túl nemzetbiztonsági érdekeink lehetnek, ráadásul már megkezdett missziónk van, az a mali küldetés lehet.

A Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója is így látja: mivel az afganisztáni misszió lezárult, Magyarország pedig fenntartja az ezer fő feletti ambíciószintet, lehetősége lett új missziókban való részvételre. „Az elmúlt évek hadiipari beszerzéseiből, fejlesztéseiből is látszik, hogy

így most egy olyan műveletbe csoportosítja át a katonáit, amely európai zászló alatt fut” – teszi hozzá Marsai Viktor. Mint mondja, az ambíciószint nem kötelezettség, azt a honvédség tűzte ki maga elé célul, de van egy szövetségesi együttműködés, és az sem utolsó szempont, hogy a nemzetközi szerepvállalás jól látható a nemzetközi térben.

A Magyar Honvédség külföldi katonai missziói

A magyar ezer fős külföldi katonai szerepvállalás a környező európai államok viszonylatában jelentős szám. A külföldön szolgáló magyar katonák több mint fele NATO- és EU-vezetésű műveletek keretében a közvetlen magyar biztonságpolitikai érdekszférába tartozó balkáni országokban állomásozik.

Domján László vezérőrnagy, az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) parancsnoka beszél a kiutazó katonákhoz az EU Mali Kiképző Művelet állományának búcsúztatóján Székesfehérváron 2013. március 18-án

A Magyar Honvédség legnagyobb létszámmal (az összlétszám közel 60 százalékával) NATO-vezetésű békefenntartó és válságkezelő missziókban vett részt Afganisztánban és Koszovóban egészen tavaly nyárig, mikor is az afganisztáni küldetés véget ért, így

Magyarország egyre nagyobb szerepet vállal az EU közös biztonságpolitikai céljait szolgáló missziós műveletekben Bosznia-Hercegovinában, Georgiába és Maliban. A balkáni országban a magyar haderő az EU irányítása alatt futó békefenntartó műveletben mintegy 160 fővel vesz részt, Georgiában pedig néhány megfigyelővel segíti az EU katonai misszióját.

Az Iszlám Állam terrorszervezet elleni amerikai vezetésű nemzetközi koalícióban való magyar katonai szerepvállalást (őrző-védő, katonai tanácsadási és csapatkísérő feladatok) az Országgyűlés 2015-ben engedélyezte. A küldetést a parlament többször meghosszabbította, legutóbb tavaly november 9-én határozott úgy, hogy

EU- és NATO-vállalásai miatt az ENSZ-irányítású békefenntartó missziókban (Ciprus, Libanon, Nyugat-Szahara) inkább csak jelképes a Magyar Honvédség részvétele (az összlétszám 2 százaléka), mindhárom területen egytucatnyi magyar egyenruhás teljesít szolgálatot.

Mik a magyar érdekek Afrikában?

„Magyarország a mali misszióban rövid- és hosszútávú külpolitikai érdekei miatt vesz részt – ezek pedig a migráció korlátozása, a terrorszervezetek tevékenységének visszaszorítása, a magyar kormányzat Afrikával kapcsolatos célkitűzéseinek megvalósítása” – foglalja össze Besenyő János, az Óbudai Egyetem Afrika Kutatóintézetének vezetője.

„Az is szempont volt, hogy olyan műveletet találjon a honvédség, amely nem csak kiképző misszió, hanem ahol

– mondja Marsai Viktor. – „Ha megnézzük, hogy van-e európai vezetésű, magas intenzitású művelet, akkor ez a Takuba a Száhel-övezetben. Egy hadsereg éles helyzetben akkor tud hatékony lenni, ha olyan katonái vannak, akik „forró” helyzetekben is jártak már. A békeidős kiképzéseknek vannak korlátai, vannak olyan tapasztalatok, amelyeket csak műveleti területen lehet megszerezni. A missziós szerepvállalás ezért is fontos minden ország számára”.

A Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium érvei egybevágnak a szakértői értékelésekkel:

– ezek többször egybeesnek; a magyar politika alapelve, hogy az Európára nehezedő illegális migrációs nyomás csökkentése érdekében a problémákat helyben kell kezelni, így a helyi migrációt kiváltó fő ok, a terrorizmus elleni küzdelemhez a magyar hozzájárulás evidens.

Magyarország új, 2020-ban kormányhatározatban kihirdetett Nemzeti Biztonsági Stratégiája (NBS) szintén a kötelezettségek és érdekek kettősségét deklarálja, amikor kimondja, hogy Magyarország „az euroatlanti biztonság aktív és hiteles hozzájárulója kíván maradni a jövőben is”; ez egyrészt Magyarország szövetségesi kötelezettsége, de az európai stabilitást befolyásoló távoli régiókban zajló nemzetközi válságkezelő műveletek Magyarország alapvető biztonságpolitikai érdekeit szolgálják.

Mali katonák az iszlamista fegyveresekkel vívott harcban az észak-mali Gaóban 2013. február 21-én

Száhel-övezet: az egyik legveszélyesebb válsággóc

Túlnépesedés, szegénység, ivóvízhiány, éhínség, klímaváltozás és törékeny államiság – már alapvető adottságaival egy válságövezet a térség, de az években ezt tetézik az etnikai villongások felerősödése, a drogkereskedelem problémái és az iszlamista csoportok térnyerése. A 100 milliós régióban hatmillió tényleges menekült várja a politikai és gazdasági helyzet stabilizálódását. Ha véglegesen reménytelennek látják a saját helyzetüket, az elvándorlást fogják választani Észak-Afrika, majd Európa felé.

„Mali és Niger inkább tranzitország volt az illegális migrációs folyamatban, de mára kibocsátó államokká váltak. Az elmúlt évtizedben a biztonsági helyzet folyamatosan romlik,

– magyarázza a Migrációkutató Intézet kutatási igazgatója. Marsai Viktor szerint aggasztó jelenség, hogy míg 2008-ban Afrikában öt országot érintett a dzsihadista felkelés, ez a szám mára másfél tucatra nőtt. Az iszlamista fegyveres szervezetek szisztematikusan törekednek arra, hogy újabb országokban szítsanak felkeléseket, újabb államokat destabilizáljanak.

„A probléma nem a számokkal van, hiszen az iszlamista csoportok fegyvereseinek száma sem több néhány ezernél, hanem azzal, hogy hatalmas a műveleti terület:

– erre fókuszálna a Takuba” – teszi hozzá Marsai. Mint mondja, az iszlamista csoportok között szerencsére nincs egy nagy szervezet, amely összefogná őket. „Van az al-Kaida szövetségese, a Dzsamá Nuszrat ul-Iszlam wal-Muszlimin (GSIM – angolul JNIM), ebben a szervezetben vannak a korábbi csoport, az Anszár Din maradékai, a Macina Felszabadítási Front és az al-Murabitún egységei, és van a Nagy-Szaharai Iszlám Állam (ISGS), amely szintén több csoportból állt össze, de közöttük csak laza együttműködés van. A probléma az, hogy mindkét csoport mélyen integrált a mali társadalomba, szorosan együttműködnek a szervezett bűnözői csoportokkal, ráadásul

a GSIM leginkább a tuareg és arab klánokból toboroz, az Iszlám Államban pedig erősebb a fuláni jelenlét” – magyarázza a szakértő.

Marsai szerint nemcsak biztonsági, de gazdasági érdekek is igazolhatják az európai katonai beavatkozást a Száhelben: sok európai állampolgár dolgozik különböző vállalatoknál a térségben, az iszlamista szervezetek nemcsak a békefenntartókat, de őket is célpontoknak tartják: vagy merényleteket próbálnak elkövetni ellenük, vagy váltságdíj reményében próbálják elrabolni őket.

Nyitókép: Francia katonák az iszlamista csoportok ellen elindított misszióban az észak-mali Gaóban 2013. február 21-én.

fotó: MTI