A magyar Old Shatterhand: Xántus János kalandos élete

Írta: Paár Ádám; nyitókép: Xántus János amerikai egyenruhában

Százötven éve, 1872. januárjában alakult meg a Magyar Földrajzi Társaság.

más kontinensek tudományos igényű kutatására, abban a korban, amikor az európai hatalmak és felfedezők, tudósok meglobogtatták országuk zászlaját a lakott és lakatlan világ minden pontján.

A rangos intézet számos hírességgel büszkélkedhetett. Közéjük tartozik Xántus János, katonatiszt, utazó, néprajzkutató, a Fővárosi Állat- és Növénykert első igazgatója, aki Karl May leghíresebb hőse, Old Shatterhand alakját inspirálta. A Magyar Földrajzi Társaság alapításának emlékére bemutatjuk Xántus János életét. 

1825. október 5-én Somogy megyében, Csokonya faluban. Petőfi Sándornál két évvel, Kossuth Lajosnál huszonhárom évvel volt fiatalabb. Az életkorából fakadóan Xántus számára az 1848-49-es forradalom és szabadságharc nem az életpálya csúcspontját, hanem kezdetét jelentette. Mint annyian a kor huszonévesei közül, részt vett az 1848-49-es szabadságharcban. Önkéntes nemzetőrként, majd a honvédség kötelékében teljesített szolgálatot. A 46. zászlóalj főhadnagyaként harcolt, amikor az osztrákok elfogták. Gyalog hajszolták Érsekújvártól Pozsonyig, ennek következtében a fogságban megbetegedett, és csak 1850-ben szabadult. Édesanyja minden erőfeszítése ellenére Xántus Jánost besorozták közlegénynek a császári seregbe. A volt honvédek 20-25%-át, kb. 40-50 ezer embert soroztak be a császári seregbe, mint ún. „ex-honvédeket”, ahogyan 1852-ig nevezték őket. 

A fiatalember megszökött, és meg sem állt Londonig, amely ez időben Párizzsal együtt a magyar emigránsok egyik fővárosa volt. Innen elutazott az Egyesült Államokba. A választást indokolja, hogy ekkoriban

akik Európa minden részéből érkeztek: magyarok, lengyelek, ír féniánusok, olasz carbonarók, skótok, dánok, de legnagyobb számban németek jöttek – utóbbiak olyan sokan voltak, hogy a polgárháború idején az északi hadseregben német nyelvtudással is el lehetett boldogulni. Az amerikaiak szívesen fogadták a zsarnokság elől menekülőket, még munkát is adtak nekik, de hazájuk fölszabadításához nem nyújtottak (és nem is nyújthattak) segítséget. A magyar Asbóth Sándor és Zágonyi Károly, a német Carl Schurz, Louis Blenker és Gustav Struve, az ír Thomas Meahger között az összekötő kapocs, hogy valamennyien 48-as menekültként érkeztek Amerikába, és az 1861-65 közötti polgárháborúban csináltak amerikai katonai karriert. 

A külföldiek részvételét – és az átlagos amerikai farmer földrajzi ismereteit – jól jellemzi egy korabeli anekdota. Az amerikai polgárháború idején északi katonák megálltak egy déli farmer házánál, és a ház lakója megkérdezte a parancsnokot, aki nem más volt, mint egykori 1848-as forradalmár, Carl Schurz tábornok, hogy a kék egyenruhás katonák honnan érkeztek. Schurz végigmutatva emberein – akik részben önkéntesek, részben '48-as menekültek – felelte: „Wisconsinból, New Yorkból, Rhode Island-ből, Pennsylvaniából, Connecticut-ból, Ohióból, Illinois-ból, New Hampshire-ből, továbbá Németországból, Írországból, Ausztriából és Lengyelországból."

A farmer a fejét vakargatta. New Yorkról tudta, hogy az egy nagyváros, jó messze, a többi területről azonban még soha nem hallott. Jellemző módon New Yorkról azt hitte, hogy hétezren laknak benne, mert pár száz főnél nagyobb településen még soha nem járt. Hétszázezer lakos fölfoghatatlan volt számára. 

De ne szaladjunk előre! Az 1850-es években Xántus János még nem sejthette, hogy amerikai egyenruhába bújik, igaz, rövid időre. Tanított a New Orleans-i egyetemen, majd földmérőként dolgozott a Saint Louis-i vasútvonal építésénél, később keresztül-kasul bejárta az amerikai préri vidékét.

1856-ban kormányzati megbízásra föltérképezte az Arkansas-folyó forrását, majd bejárta Oregon táját, 1858-ban pedig föltérképezte a Kaliforniai-félszigetet. Közben gyűjteménye egyre gyarapodott: indián tárgyakkal, a Vadnyugat relikviáival, állatokkal, növényekkel. Az amerikai polgárháború idején régi barátja, Alexander Hammond, az északi egészségügyi szolgálat vezetője állást ajánlott neki, később kinevezte helyettesévé.

Xántus 1862-1864 között konzulként szolgálta az Egyesült Államokat Mexikóban. Az amerikai állampolgár magyar elborzadt a mexikói szociális viszonyokon. Mint írta, sehol sem olyan szegény a szegény, mint Mexikóban. Éppen ekkor Mexikóban is háború dúlt: polgárháború a republikánus és császárpárti erők között, és előbbiek függetlenségi háborúja Miksa császár és a francia megszállók ellen. Xántus a republikánus oldallal szimpatizált, ezért fölöttesei visszahívták, mondván, megsértette a pártatlanság és belügyekbe való be nem avatkozás elvét. 

A kalandos életű görög-magyar férfiú először betegsége gyógyítására utazott haza. Ótátrafüreden kezeltette magát, ott tartózkodása emlékére forrás őrzi a nevét (Xántus-forrás). Xántus János körutat tett Erdélyben, majd

A Fővárosi Állat- és Növénykert 1866-ban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt, ezután két évig Xántus látta el az igazgatói teendőket az intézmény élén. Ezt követően kis-ázsiai és távol-keleti gyűjtőút következett, majd Xántus a Néprajzi Múzeum első „őre”, azaz igazgatója lett. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek 1890-ben elnökévé választották.

Karl May Old Shatterhandnek öltözve

Xántus alakja bekerült a világirodalomba. Egy német, pontosabban szász író, bizonyos Karl May a világcsavargó magyar amerikai útleírásait használta forrásként Old Shatterhand- és Winnetou-történeteinek megírása során. Egy irodalmi pletyka szerint megírta Xántusnak, hogy róla kívánja mintázni regényeinek főhősét. Bár kétségtelen, hogy több párhuzam fedezhető föl Xántus és a regénybeli Old Shatterhand között (mindketten emigránsok, s May utal hőse emigrációjának okaként a politikai helyzetre, mindketten dolgoznak a Saint Louis-i vasútvonal építésénél, és használják a híres Henry-karabélyt), nincs konkrét bizonyíték arra, hogy Xántus lett volna Old Shatterhand alakjának inspirálója. De a legendák azért legendák, hogy megvilágítsák a valóságosat. Ha ez a mendemonda elterjedt, azért történhetett így, mert Európa-szerte olvasták egy magyar '48-as útleírását a távoli Észak-Amerikáról, és az eljutott egy szegény szász fiatalember kezébe. 

Az irodalmi legenda akár igaz, akár nem, egy vitathatatlan: Xántus János beírta nevét a magyar földrajztudomány, néprajz és zoológia (állattan) történetébe.