Ha négyhavonta nem ajánlott oltani, akkor mi véd majd minket a covid ellen?

2022. január 30. 07:18

Az ismétlődő vakcinák gyengíthetik az immunrendszert az EMA szerint is. Akkor mi marad a koronavírus ellen?

2022. január 30. 07:18
null
Konopás Noémi

A szakértők szerint már egyértelműen látszik, hogy a covid elleni immunitás néhány hónap alatt megkopik, vagy el is múlik. Ezzel együtt az is körvonalazódik, hogy nem javasolt, hogy négyhavonta oltsunk, hiszen egyelőre senki nem tudja, hogyan reagál erre az immunrendszer. Ennek kapcsán az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) kiadott egy állásfoglalást, amelyben rögzítik, hogy

az ismétlő vakcinák gyengíthetik az emberek immunreakcióját.

A négyhavonta adott oltásokat maga a Pfizer vezére sem támogatja, szerinte a koronavírus világjárvány elleni küzdelemben az éves vakcina előnyösebb lenne a gyakoribb emlékeztető oltásoknál. Évente egyszer ugyanis könnyebb meggyőzni az embereket, hogy oltassák be magukat. A virológusok és epidemiológusok nagy része abban is kiegyezik, hogy az omikron valószínűleg nem jelenti a pandémia végét, ha a világjárványnak egyszer vége is szakad, lesznek azért időnként fellobbanó járványok. A kopó immunitás és a négyhavonta nem ajánlott oltások, valamint a még nagy eséllyel nincs itt a járvány vége pedig nem jó kombináció. Milyen eszközeink vannak vagy lesznek a covid ellen – vagy ha már elkaptuk, milyen célzott koronavírus terápiák állnak majd rendelkezésünkre?

Az amerikai hadsereg Jolly Jokere

Az első, amit leszögezhetünk, hogy egyelőre, ha csak néhány hónapra is, de a vakcina az egyetlen hatásos eszköz a koronavírus súlyos lefolyása és a halálos kimenetel ellen. Egyelőre nincs más. Decemberben szivárgott ki a hír, hogy az amerikai hadsereg is dolgozik egy oltóanyagon. A legfontosabb, amit a Walter Reed katonai kutatóintézet (WRAIR) szeréről tudunk, hogy teljesen más elven működik, mint a jelenleg forgalomban lévő oltóanyagok, illetve valamennyi koronavírus mutáció ellen hatásos. Utóbbi azért nagyon fontos, mert mint ismert, a jelenlegi vakcinák már az omikron ellen is kevésbé hatékonyak, mint a korábbi mutációk ellen. A Pfizernél például a korábbi variánsok elleni 92 százalékos hatékonysága 70-75-re csökken, ami még mindig nagyon jó, de ez a szám minden új variánssal tovább csökkenhet.

Az amerikai hadsereg által fejlesztett vakcina a vírus olyan részeire koncentrál, amelyek nem mutálódnak olyan gyorsan. Ettől

azt remélik, hogy az új oltóanyag az újabb és újabb variánsok ellen is védettséget nyújt majd.

Az SpFN-nek nevezett technológián alapuló készítményben olyan kis részecskék találhatók, amelyek több (összesen 24) különböző oldallal rendelkeznek, így pedig több variáns ellen is képes védelmet nyújtani – írta meg az Interesting Engineering. Az oltóanyagból két adagot kell beadni, 28 napos különbséggel. A vakcina fejlesztése jelenleg preklinikai szakaszban van, az eredmények biztatóak.

Az összes koronavírus és a jövőbeni variánsai ellen Magyarországon is fejlesztenek vakcinát, többek között Jakab Ferencék is Pécsett, ám erről egyelőre nem tudunk többet.

Elkészült az omikron elleni vakcina

A Moderna mellett a Pfizer-BioNTech is készít kifejezetten az omikron-variáns ellen hatékony vakcinát. Az utóbbi cég által fejlesztett oltóanyag klinikai tesztelését – 1420 egészséges, 18-55 éves felnőtt emberen – a napokban jelentették be. A Moderna készítménye a tervek szerint márciusra készülne el.

Az omikron specifikus vakcina ugyanazzal az mRNS-technológiával készül, mint a most használt oltások, annyi különbséggel, hogy a benne lévő szintetikus genetikai anyag azonban eltér majd az eredeti vakcinákban lévőtől – számolt be a Health.com. Erre azért van szükség, mert az omikron az eredeti vírushoz képest legalább ötven mutációt tartalmaz. Egyelőre még nem tudni, hogy alapoltásként, vagy emlékeztetőként használnák ezt a vakcinát, ahogy azt sem, hogy védelmet nyújt-e majd vajon az enyhébb lefolyású megbetegedés ellen, és hogy azok, akik a vakcina ellenére is megfertőződtek, tudják-e terjeszteni a kórt. Ezeknél még lényegesebb kérdés, hogy mire ez az oltóanyag megkapja az engedélyt, vajon még mindig az omikron, vagy már egy teljesen más variáns fogja uralni a terepet.

A speciális vakcinák kapcsán Jakab Ferenc virológus a Portfoliónak adott interjúban azt mondta, hogy „minél speciálisabb egy vakcina, annál jobb”, hiszen „ezzel a megoldással a hatékonyság fokozását lehet elérni”, akár 80 százalékról 95 százalékra feltornázva azt. Bár úgy gondolja, hogy nagyon fontos az omikron elleni speciális vakcina,

hosszú távon nem ez lesz a megoldás.

Jól vizsgázott az allergiagyógyszer a covid ellen

A járvány alatt több gyógyszergyártó elkezdett már meglévő készítményeket vizsgálni, hogy bevethetők-e a koronavírus ellen. Még tavaly augusztusban tették közzé annak a második fázisú klinikai vizsgálatnak az első eredményeit, amely bizonyította, hogy az allergia ellen már harminc éve használatban lévő, azelasztint tartalmazó orrspray hatékonyan csökkentette a SARS-CoV-2 pozitív betegek vírusterhelését. Az osztrák Cebina és a német Ursapharm Arzneimittel által közösen szponzorált kutatásban a Pécsi Tudományegyetem virológusai is részt vettek. A szerrel kezelt koronavírus-pozitív betegeknél a vírusok mennyiségének 97 százalékos csökkenését figyelték meg a kontrollcsoporthoz képest.

Az orrba fújt „maszk”

Szintén a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjában működő virológiai laboratórium fejleszt egy orrsprét, amitől azt remélik, hogy a nyálkahártyára juttatva több órán keresztül megvéd az orrba érkező vírusoktól. Jakab ennek kapcsán elmondta, hogy ezt megelőzésként lehetne használni, mielőtt az ember zárt térbe megy. „Eltelítem a nyálkahártyát ezzel az IgY-nal, és ha valaki tüsszent mellettem, aki pozitív, nem tud megfertőzni, vagy nem olyan dózisban”.

Összességében elmondható tehát, hogy a kutatók gőzerővel dolgoznak a megoldáson, és egyre inkább az látszik, hogy a koronavírust az influenzához hasonlóan kezeljük majd.

Összesen 297 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ambaracurjan
2022. január 30. 22:29
"A vírusoknak is van evolúciója." A vírusoknak is van evolúciója. "A vírusok nem élőlények." A vírusok sokkal inkább élőlények mint nem. Szerves anyagból állnak és szaporodnak. Sokakat szerves burok véd. "A mesterséges vírusoknál hiányzik az evolúciós fejlődés." Ha elfogadjuk A "MESTERSÉGES VÍRUS" teóriát(én nem fogadom el, sok ok miatt, márcsak Ocham barát tiszteletére sem) és annak tekintjük a Covidot, akkor természetesen van evolúció. Ez a mutációs alkalmazkodás. "Nem létezik zoonózis." Sok betegség(mikroorganizmus) van ami az embert és állatot egyaránt képes megbetegíteni. Pl: veszettség. "Nincs nyájimmunitás" Bevallom a Covid előtt nem hallottam ezt a kifejezést. De ha a járványtan olyan populációt ért alatta, ahol a többség már átesett(tünettel vagy anélkül), egy kisebbség elpusztult és egy kisebbség még nem találkozott a kórokozóval és ezért nem alakul ki láncreakciószerű járvány, csak elszórt esetek, akkor természetesen van nyájimmunitás.(a vakcinákra leszűkíteni ezt viszont nagy botorság). Az utolsó mondatod nem értem.
ambaracurjan
2022. január 30. 20:40
A "pfízer és társai" alatt az összes Covid vakcinát értem. Vagyis HA az élő vírus ellen semmilyen immunválasz nincs egy szervezet részéről - tehát meghal - akkor semmilyen védőoltás sem segít - tehát ugyanúgy meghal.
bölcsbagoly
2022. január 30. 20:09
Röviden és velősen (s remélem kö9zérthetően), tehát: a környezet megváltozása favorizálja azokat az egyedi változatokat, amelyek mindig létrejönnek, de dominánsá csak akkor válhatnak, ha a környezeti feltételek a számukra előnyösen változnak meg! Az önmagukban szaporodásra képtelen vírusoknál, amelyeket a gazdasejt szaporít el valójában, nemcsak a vírus genomjának van beleszólása, hanem a gazdasejteknek is. Ezért jelentek meg a Covidnál is a helyi változatok (kínai, indiai, délafrikai, stb). Ugyanis a gazdasejtekkel rendelkező embereknek sem egyforma a genomjuk! Pláne rasszonként, alrasszonként.
bölcsbagoly
2022. január 30. 18:20
A vírus nem változtatta az S proteinjét, hanem az a különböző fertőzött egyedek sejtjeiben több változatban jelent meg! S amelyik új változat ellen nem volt az emberi szervezetknek megfelelő immunválasza, az elszaporodhatott megtámadva elsősorban a tüdőt (de akár más szerveket is) és megfertőzhetett más embereket is. S ha nincs immunválasz akkor már csak a szervezet ellenállóképességétől függ, hogy túléled-e a fertőzést vagy sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!