Šurda: a balkáni kisember megdicsőülése – Nézd újra! I.

2021. december 02. 19:01

Šurda karaktere pontos kontúrokkal megrajzolva egy igazi balkáni Švejket tár elénk. Indul új sorozatunk: régi filmes és tévés élményeket idézünk föl, több évtized távlatából és tapasztalatain keresztül!

2021. december 02. 19:01
null

Írta: Névai Gábor

 

A nyolcvanas évek ikonikus filmhősei közül

néhány figura betalált a késő Kádár-kori magyar néplélekbe.

Ilyen volt Sandokan, a maláj Rózsa Sándor, még inkább Bud Spencer (Carlo Pedersoli) és Terence Hill (Mario Girotti) – akikért ma is magyarok milliói lelkesednek.

De a nyolcvanas évek közepén nem maradt el tőlük Borivoje Šurdilović (Ljubiša Samardžić) sem.

Akkor gyerekfejjel néztem végig a tízrészes sorozatot, ma felnőttként. Nem bántam meg. Most bárki eltölthet kilenc tanulságos órát a süllyedőfélben lévő Jugoszlávia hétköznapjaiban. Megéri!

Amíg kölyökként a kávéfüggő, végletekig esetlen belgrádi borbély személyiségéből eredő komikum és a legendás zene kötheti le a figyelmet, addig

harmincöt év múltán teljesen más rétegeket fedez fel az ember,

ha megnézi ezt az időtállóan humoros, erősen társadalom-kritikus, de balkániasan laza sorozatot.

Jugoszlávia irigyelt szomszéd volt a szocialista Magyarország legnyugodtabb évtizedében, még a hetvenes években is, annak a szovjet blokkhoz mért relatív gazdagsága miatt. Azonban meghökkentő látni a teljes hasonlóságot az akkor kádári viszonyokkal: szinte mindenki lóg vagy fusizik, általános az ügyeskedés, az állami vállalatok – bár ott hangzatos módon önigazgató módon működnek elvileg – ugyanolyan hitvány minőségben dolgoznak, ahogy akkoriban itthon mondjuk az Ingatlankezelő Vállalat.

Azért persze senki nem éhezik, de a jobb élet és a kedvező útlevél-szabályoknak köszönhetően sokan járnak ki „gastarbeitezni” vagyis vendégmunkásnak Németországba, Ausztriába, ahol viszont gyakran csak az alja vagy a nagyon kényelmetlen munka jut: kutyakozmetika, sikamlós masszőrködés, vagy kitartottság unatkozó öregasszonyok oldalán.

Ennek a simlis-szélhámoskodó figurának archetípusa a jugoszláv playboy, „Bob”, Šurda földije, aki mindig lehúzza Šurdát, ahol csak tudja, de aztán egyszer megbukik az egyik bulijával, mehet börtönbe, majd adminisztrátornak egy olyan rettenetes állami céghez, ahol a kollégái mind hatvan fölöttiek. 

Šurda karaktere pontos kontúrokkal megrajzolva egy igazi balkáni Švejket tár elénk.

Művészien lusta, hipochonder, néha már-már bárgyú, de a legfontosabb pillanatokban helyén van az esze, és leginkább a szíve: kedves, ám harcol a szeretteiért, erős az igazságérzete és jóindulatú. Imádja a görög zenét, akkor a legjobb kedve, ha akár a munkát félretéve táncolhat egy kicsit, és ebben jutunk el a balkáni, szerb lélek legmélyebb bugyraiba: az európai átlagnál muzikálisabb, déliesebb, heveskedésre mégis hajlamos, enni-inni szerető, nagy szívű, harcos nép jele ez.

Ahogyan a magyarok elvágyódtak régen Olaszországba, úgy tetszett minden a szerbeknek Görögországban – nyilván a vallási-kulturális szimpátia miatt is.

Šurda kisember, de így lesz hős:

nem túl okos, de miért kéne folyton túl okosnak lenni? Nem elég, ha élvezzük az életet? 

Elnézve ezt a sorozatot, csak megerősödhetünk abban a tudásunkban, hogy a létező Jugoszlávia nemcsak egy mesterséges állam volt, hanem ugyanolyan életképtelen roncs-rendszer, mint a magyar vagy a többi szocialista rezsim, amelynek döglődő évtizedeiben születtünk. A vízvezetékszerelő ugyanúgy lopta az anyagot Belgrádban, mint Budapesten, a szabó éppúgy inkább sakkozott munkaidőben, mint a magyar és a gyakran túlméretezett, ronda hotelek működtetését éppúgy nem a gazdasági racionalitás vezette ott, mint itt.

A részegen vezető (!) teherautósofőr, a cigit csempésző stewardess (Šurda felesége), a smucig és örökké sopánkodó vidéki gazda (Šurda apja), a kiváltságos, pofátlan, mindenkin átgázoló vezérigazgató és valahány jellegzetes figura bámulatos és kissé ijesztő tablót festenek az akkor éppen haldokló Tito vezette Jugoszlávia utolsó igazi békeéveiről. Bár Európa 1945 utáni legnagyobb fegyveres konfliktusa csak a sorozat megjelenése után 10 évvel következett be, a Nyugat-kedvenc műállamnak Tito halálával lényegében vége volt, az utolsó évtized már csak levezetésnek bizonyult. 

A Forró szélben nincs direkt politika,

a balkáni nemzetek sokfélesége egyáltalán nem jelenik meg, talán egy nem túl píszi cigány-ábrázolástól eltekintve: 40 évig Tito mindent a szőnyeg alá söpört. Nemcsak a nemzetek létjogosultságát tagadta hazug és életképtelen módon, hanem az élesedő társadalmi különbségeket, is, amelyek jól átütnek ezen a sorozaton is.

De amíg a végtelenül szeretnivaló Šurda csak táncolt és keblére ölelte az egész világot, a géppisztolyok, a gránátok ott voltak és csak szunnyadtak a jugoszláviai padlások mélyén: közel ötven évet aludtak át, többek között ezt a kiváló sorozatot is. Šurda még így is kiállta az idők próbáját: időkapszulájában  örökké hirdeti az élet szeretetét és talán azt is, hogy a retró világa csak szórakoztatásban jó, politikai-társadalmi rendszerként azért ne próbáljuk ki.

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2021. december 04. 17:56
"Ez teljesen összevág azzal, amit Veesenmayer, egy másik német írt: "Magyarországot Európa egyik társadalmilag legelmaradottabb országának minősíthetjük." Ehhez képest sehol máshol nem volt annyira árnyalt például a megszólítások rendszere, mint Magyarországon. Szentséges: a Pápa Felséges: a király, királynő, királyné Fenséges: a királyi család minden más tagja Főmagasságú: a bíborosok Főméltóságú: a Kormányzó, a Hercegprímás, a herceg és néhány mediatizált grófi család Nagyméltóságú: az érsek, a valóságos belső titkos tanácsosok, a Felsőház elnöke: a Kúria elnöke: a Legfőbb Állami Számvevőszék elnöke: a tábornoki kar tagja altábornagytól felfelé. Méltóságos: a püspök, a Képviselőház elnöke, a követ, a kúriai bíró, a közigazgatási bíró, a vezérőrnagy és az ezredes, az államtitkár, a miniszteri osztályfőnök, és a miniszteri tanácsos; Budapest székesfőváros főpolgármestere, a főispán, az alispán, a törvényhatósági joggal felruházott város polgármestere, a főkapitány és főkapitány-helyettes, a tankerületi főigazgató, az Ítélőtábla elnöke, és az Ítélőtábla tanács elnök, a koronaügyész és a koronaügyész-helyettes, a pénzügy igazgató, mindazok a főiskolai tanárok és köztisztviselők, akik a III., IV. és V. fizetési osztályba tartoznak, példáúl a főigazgató, a MÁV-igazgató; a Posta és a Távírda igazgató stb., a császári és királyi kamarás, a gróf, báró, a volt Főrendiház tagjai, a Felsőház tagjai, az udvari tanácsos, a kormányfőtanácsos, az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi főtanácsos. Nagyságos: a plébános; az alezredes és őrnagy; a miniszteri osztálytanácsos; az ítélőtáblai bíró; az országgyűlési képviselő; a királyi tanácsos, a kormánytanácsos; az igazságügyi, kereskedelmi, gazdasági, egészségügyi tanácsos; általában véve mindazok, akik a VI. fizetési osztályba tartoznak. Nemzetes: a Vitézi Rend tagjai Főtisztelendő: a katolikus pap Főtiszteletű: a protestáns püspökök Tisztelendő: a katolikus káplán, segédlelkész és a rabbi. Nagytiszteletű: a református, evangélikus lelkész: ha parókiája van. Tiszteletes: protestáns segédlelkész. Kegyelmes: minden további értelmiségi foglalkozású társadalmi réteg. Tekintetes: minden további kétkezi foglalkozású, önálló munkavégző mester ember, iparos.
Tibi72
2021. december 04. 10:53
99
Tibi72
2021. december 04. 09:51
oo
Bell & Sebastian
2021. december 03. 16:18
Nem tudom, ez a sorozat mekkora hullámokat vetett a világban? De csak az ismertséget tekintve a Bijelo dugme (Fehér gomb) rockzenekar, mint ezen korszak emblematikus terméke, kiváló exportcikk volt, még az USÁ -ba is eljutottak, és többet lehetett megtudni a szövegeikből az akkori Jugoszláviáról, mint a maga műfajában valóban kiváló és önironikus Surdából. Ezzel csak azt akartam mondani, hogy a poszt szerzője arányt tévesztett. A kötelező olvasmány a Bijelo Dugme, és a lábjegyzet hozzá a Forró szél. Azon lehet vitatkozni, hogy melyikük hitt jobban Jugoszláviában? Mert minden kritikus felhang ellenére hívei voltak mind, míg Magyarországon maroknyi kommunistát leszámítva mindenki csak úgy csinált, mintha elhinné a rendszer életképességét, a nyilvánvaló előnyökért cserébe. Ezért nálunk olajozottan ment az átöltözés a rablókapitalizmusba, csak egyik hamisságot cseréltük a másikra, de a szerb, időnként joviális, felsőbbrendűségről lemondani korántsem volt ilyen egyszerű. A szerbekkel egyvalamit lehet tenni, kellő távolságból tisztelni őket. De párhuzamosságokat keresni teljesen fölösleges. Mióta mindkét nemzetet a nyomorba taszították, azóta vannak csak közös dolgaink.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!