„Ma nehezebb felvállalnom, hogy konzervatív vagyok, mint azt, hogy leszbikus”

Megegyeztünk abban, hogy nem szeretné a nevét vállalni. Lesznek, akik kritizálni fogják, mondván, hogy aki nem áll bele névvel-arccal, az nem is gondolja komolyan…

Maradjunk annyiban, hogy jó okom van erre. Bizonyos értelemben ebben az LMBTQ-mozgalom értékrendje által dominált közösségi térben ma nehezebb felvállalni, hogy konzervatív vagyok, mint azt, hogy leszbikus. A konzervatív környezetemtől tartottam sokáig a szexualitásom miatt, mert a liberális oldal ezt akarta elhitetni velem, hogy a konzervatív emberek rossz emberek és csakis kirekesztők lehetnek. Ez egy bődületes hazugság. A klasszikus értelemben vett liberális valójában ma konzervatív, ezt még a magukat liberálisnak mondó ismerőseimmel is kiveséztem.

Milyen retorzióktól tart?

Kiátkozástól vagy akár kirúgástól is. Azonnal megbélyegeznek, rasszistának, idegengyűlölőnek, autohomofóbnak (önmagát el nem fogadó melegnek – a szerk.) esetleg.

Történt Önnel hasonló?

Igen, az egyetlen munkahelyemen, ahol egyébként elmondtam, hogy a saját nememhez vonzódom,  nem ez volt a problémájuk, hanem az, hogy egy vita során kibukott belőlem, hogy bizonyos kérdésekben alapvetően egyetértek a magyar kormánnyal.

Gondolom, nem szeretné elmondani, melyik ez a munkahely.

Egy külföldi cég, szép, piros logóval. A Budapest Pride rendszeres résztvevői egyébként.

Értem. S melyek azok a kérdések, amelyekben egyetért, és amelyek miatt ilyen konfliktusokat is felvállal?

Elsősorban a migráció kérdése. Mi itt, Szerbiában, különösen Belgrádban és a Vajdaságban nagyon megszenvedjük ezt az egészet. A vicc az egészben, hogy én eleinte, 2015 körül nyitottsággal fordultam az egész kérdés felé, ott voltak az ötvenhatos magyar menekültekről a történetek, meg ugye a délszláv háborúkból is voltak emlékek, hogy akkoriban mi is menekülni kényszerültünk.

Aztán?

Aztán láttam a zavargásokat a szerb-magyar határon, a Keletinél és Bicskénél történteket, a nyugat-európai terrortámadásokat. Egyre többet kezdtem ezzel foglalkozni és egyre jobban láttam, hogy ez az egész mit jelent Európára nézve. Nálunk is kezdődtek a balhék, Belgrádban vannak városrészek, ahol egészen lezüllött a migránsok miatt a közbiztonság. Az ismerőseim üresen álló házába például szó nélkül beköltöztek a migránsok, és jelentős anyagi károkat okoztak, mire ki tudták őket zavarni. Egy eladás előtt álló, felújított házról beszélünk egyébként, és nem is valami falu szélén, hanem itt, Belgrádban.

Ön személyesen szembesült ezzel a helyzettel?

Hogyne. Nap mint nap elsétáltok amellett a tér mellett, ahol egy szír-afgán miniháború keretein belü késeltek; de vehetjük azt is, hogy egyes éjszakai buszjáratokon, mondjuk buliból hazamenet, csak úgy mer közlekedni az ember, hogy eleve ökölbe szorítja a kezét, ujjai között egy kulcscsomóval, mert nem tudja, mikor lehet rá szüksége, hogy megvédje magát. Többekről hallottam, hogy elszenvedtek támadásokat migránsok részéről, de személyesen is jól ismerek egy lányt, aki csak a bátorságának köszönheti, hogy nem erőszakolta meg egy arab.

Hogyan történt az eset?

Egy melegek által kedvelt belvárosi bárban, ami a törzshelyünk – megjegyzem, sok hetero lány is jár ide, ha nem óhajt éppen férfiakkal ismerkedni – megjelent egy 6-7 fős arab férficsapat. Volt köztük, akit el tudtak hajtani, egy másik azonban a mosdóig követte a barátnőmet, sőt egészen be a mosdóba is. Ő hiába kiabált rá, hogy „get out!”, az nem moccant – ki tudja, milyen szer volt benne –, majd, amikor a lány távozni próbált, két kézzel rámarkolt a mellére. A barátnőmet sem kell félteni, nekilökte a falnak, állítólag egy kisebb, filigránabb fickó volt a támadó. De nem állt, le, hanem elővette a nemiszervét, és félreérthetetlenül tudtára adta a barátnőmnek szándékait. A barátnőm szerencsére be tudott neki húzni egyet, így megtántorodott, a lány pedig kiszabadult. Később kiderült, hogy ugyanez a társaság már másoknál is problémát okozott.

A rendőrség ilyenkor hogyan szokott eljárni?

Korrektek. Barátnőm végül nem tett feljelentést, mert nem történt úgymond károsodás, hiszen megvédte magát. Egyébként a rendőrök időnként kiszállnak, összeszedik a migránsokat, és elviszik, de kis szünet után mindig jönnek helyettük újabbak. És mindig akad valami balhé, akár Belgrádban, akár Szabadkán – itt például azért vertek meg egy gyógyszertáros hölgyet, mert nem adott nekik recept nélkül egy általuk drogként használt, vényköteles nyugatót. Persze nem mondom, hogy mind rossz szándékkal jönne, csak azt, hogy a mi kultúránk és az övék általában nem egyeztethető össze. Tisztelet a kivételnek.

Pedig az interszekcionista narratíva szerint Önöknek éppen, hogy össze kellene fogniuk.

Persze, mert az NGO-k és az LMBTQ-szervezetek ezt mondják; de még közülük sem a szerbek, – azok még nem ennyire agymosottak –, hanem a nyugatiak. De a két kisebbség nem ugyanaz, semmi közös nincsen bennünk. Apropó, ha olyan rasszisták és xenofóbok vagyunk mi itt, Kelet-Európában, hogyan lehet, hogy sosem hallani például az indiai vagy kínai bevándorlók okozta zűrzavarról, balhéról? Ami a közel-keleti, afrikai, újabban afgán migránsokat illeti, az ő eseteiket sem tolná magától előtérbe a mainstream média: például Belgrádban volt egy bolt is, aminél zavargások voltak, mert az egyik migránst rajtakapták, hogy lop; ha nem teszik fel az Instagramra a videót az esetről, a média simán elhallgatja, főleg a, mondjuk így, bevándorláspárti orgánumok.

Milyen sűrűn fordulnak elő itt ilyen atrocitások?

Nem minden hétvégén itt, máskor Zomborban, Szabadkán. Ami nagyon dühít az LMBTQ mozgalom kapcsán, hogy ilyenkor mély a hallgatás részükről. Pedig, ha azt az alapszándékot vesszük, hogy azt akarják, hogy szabadon élhessék meg identitásukat például a melegek, igazán észrevehetnék, kik támadják meg őket Párizsban, Berlinben, vagy éppen Drezdában – utóbbiban egy kézenfogva sétáló meleg párt késeltek meg migránsok, az egyikük bele is halt. Pont ott, nyugaton, ahol azt mondják, minden szép és jó, igazi LMBTQ-paradicsom van. Párizsban rendszeresen vernek össze transznemű embereket is bevándorlók, mondjuk a francia média kevésbé hallgatja el ezeket.

Ha már LMBTQ-paradicsom: mit gondol a meleg norvég mikulásról?

Nagyon felháborít, undorítónak és minősíthetetlen tartom. A Mikuláshoz, a gyerekek egyik kedvenc figurájához bármilyen szexualitást keverni botrányos, ráadásul így… de ugyanígy zavar a nyomulásuk a szórakoztatóiparban, itt an például a Szex és New York című sorozat, már az eredeti is éppen elég rombolást vitt véghez, most itt vannak az új részek, ahol az egyik szereplő 55 év után rájön, hogy leszbikus, a másiknak a lánya nem érzi magát lánynak... És akkor még nem is említettem, hogy konkrétan egyetlen normális, egészséges heteroszexuális férfi karakter sincs; és akkor rájövök, hogy az egykori formabontó meg liberális sorozat mostanra konzervatívnak számít, mert „csak” egy melegpár volt benne (nevet).

Úgy érzem, Ön nem feltétlenül ért egyet az LMBTQ-mozgalmi fősodorral…

Az LMBTQ-mozgalom a safe spacet akarja kiterjeszteni az egész világra, és áldozatként akarják bemutatni az összes, nem heteroszexuális embert, akit mindenféle különleges védelem illet meg a nekik nem tetsző véleményektől. De ezzel sokkal több kárt okoznak, mint hasznot. Közben egy normálisan gondolkodó, bizonyos erkölcsi normákat követő meleg ember nem is mer felszólalni ezellen az őrület ellen, ami nyugaton már standard: hogy draq queenek olvasnak fel gyerekeknek meséket az óvodában, iskolában, és ezek nem a jobbos sajtó által kiragadott példák, hanem ők maguk büszkélkednek el vele nyílt YouTube-csatornákon, hogy mennyire befogadók, haladók. Pedig szerintem ez undorító, minden normális emberben undort kelt, és aki ezt homofóbiára akarja fogni, az mérhetetlenül ostoba. Az átlagemberben minden durván szélsőséges megnyilvánulás undort kelt, és a gyerekek közé vegyülő drag queenek igenis azok. A drag műsorok a melegbárokba valók és nem az óvodákba. A mozgalmárok pontosan tudják, hogy ezzel csak provokálnak, mégis direkt rátesznek két lapáttal. Holott a többségi társadalom sokkal hamarabb elfogadná az LMBTQ közösséget, ha a kulturált és mérsékelt megnyilvánulások dominálnának, és nem ezek a szélsőségek jönnének szembe az emberrel. Ha azt látnák, hogy a közös nevezőket keressük, amik összefognak csoportokat, hiszen ezek a csoportok alkotják ugye a társadalom egészét.

Látta az Amnesty International plakátjait?

Láttam és egyszerűen nem fogom fel, hogy mégis mit gondoltak a plakát tervezői. Pontosan a burokban élő egyedek azok, akik nem érzik át, hogy micsoda károkat okoznak ezzel a közösségnek ebben az amúgy is paprikás hangulatban. Az volt a magyarázat, hogy hát ott van az apróbetűs rész, az elmagyarázza, hogy pontosan mit akartak mondani, de nem hiszem, hogy ennyire nem tudják, hogy az emberek zöme nem olvassa az apróbetűs részeket. Alapból nem egyszerű melegnek lenni, erre még tovább élezik a helyzetet. Vagy itt van a magyar foci EB, én nagy fociszurkoló vagyok, ezért nagyon feldühített, amikor belekeverték ezt a gender és LMBTQ maszlagot a futballba, hát mi köze hozzá, mégis miért kellett volna szivárványszínűre kivilágítani az Allianz arénát? Pontosan tudják, hogy ez is visszafelé fog elsülni. És nekem ne mondja senki, hogy nincs mozgalom, meg nincs lobbi, amikor egészen konkrétan minden újság ezzel volt tele külföldön, és a magyarokat homofóbozták.

De miért tesznek ilyet a mozgalmárok, ha elvileg az elfogadás, elfogadtatás a cél?

Ezt csak mondják, valójában, ha alaposabban belegondolunk, nem ebben érdekeltek. Ha megvalósulna minden követelésük és utópiában élnénk, ahol az emberek 99 százaléka támogat minden LMBTQ-dolgot, akár a nemváltást is – felnőtteknél, gyerekeknél soha! –, akkor ezek a mozgalmárok egyszerűen elvesztenék a munkájukat. Nyugatról jön a narratíva egyébként, hogy mit kell csinálniuk, ami ott van, azt előbb-utóbb itt is megpróbálják elfogadtatni. A nyugati taktikák az elfogadás elérésére nem alkalmasak Magyarországon vagy Szerbiában, nem tudom azonban eldönteni, hogy ezzel tisztában vannak-e és direkt csinálják a provokáció kedvéért, vagy abszolút nem tudják mit művelnek. Nekik nincs rendes állásuk, valódi szakmájuk, tisztelet a kivételnek. Elemi érdekük, hogy mindig legyenek áldozatok, kisebbségek, akikért épp most, vagy holnap harcolni kell, mindegy, hogy milyen kisebbség, ténylegesen kisebbség-e, vagy csak valami kitalált hülyeségről van szó, aztán ezáltal egymásnak ugrasszák a többségi társadalmat a nem heteroszexuálisokkal és kész is a tökéletes elnyomó-áldozat rajz.

Sokan úgy vélik, hogy éppen a magyar pedofilellenesnek nevezett törvénycsomag élezte ki a konfliktusokat.

Nem vette ki jól magát még az én baráti-ismerősi köreimben sem, mert arculcsapásnak érezték, nem értik, hogy nem a melegeket mosták össze a pedofilokkal, hanem egyszerűen húztak egy határvonalat, hogy meddig terjedhet az úgynevezett érzékenyítés. Ezt valahogyan jobban el kellene magyarázni, persze, ez kockázatos, mert szavazóként mi nem hozunk annyit, mint mondjuk a gyermekek védelmére riadóztatott átlagvoksoló. Ugyanakkor meg azt is látjuk a nyugati példákból, hogy egyáltalán nem álproblémáról van szó. De valahogyan akkor is differenciáltabban kéne kommunikálni. Meg eleve ez a hülyeség, hogy elnyomott kisebbség vagyunk…

Ön nem érzi magát elnyomva?

Nem. Olyan szinten van megkülönböztetés, hogy Szerbiában például nem házasodhatok össze a párommal, de őszintén szólva nem házasságra vágyom, mint szimbolikus valami, hanem jogbiztonságra – ha történik egyikünkkel vagy másikunkkal valami, eljárhassunk a másik ügyében, és így tovább. Erre viszont teljesen jó a Magyarországon elérhető bejegyzett élettársi kapcsolat. Ott van a másik, a gyermekvállalás: az is hazugság, hogy Magyarországon el lett lehetetlenítve az örökbefogadás az egynemű szülőknek. Meg lett nehezítve, az tény, ennek szintén nem örülünk, de ugyanakkor feltenném azt a kérdést, vajon a tejes LMBTQ-közösségből vajon hányan akarnak tényleg gyereket? Szerintem nagyon kevés, éppen a liberális mindset miatt, mert a meleg csoportokban is folyamatosan megy ez a klímaidiotizmus, hogy a gyerek bolygógyilkos, és a többi – közben szerintem inkább kényelmi kérdés, hogy nem akarnak, inkább vesznek egy kutyát, aztán annak majd vásárolnak pulcsit – teszem hozzá, van kutyám, és nincs pulcsija, van neki saját szőre (nevet).

Érte valaha atrocitás amiatt, hogy a saját neméhez vonzódik?

Nem, soha. Legfeljebb visszahalok valami kommentárt, de az sosem érdekelt. Ami nekem fontos, hogy az én mikroközösségem hogyan áll ehhez a kérdéskörhöz. Ahogy a nagymamám mondta, az emberek, akiket beengedek a házba. Az én mikroközösségem egyébként 99 százalékban konzervatív – reformátusok, katolikusok, zsidók, de egyébként van egy muszlim és egy cigány barátom is –, amúgy a párom sem idevalósi. Mégsem fordult elő soha, hogy a „melegfaló” konzervatívok részéről olyan szituációba kerültem volna, amiben nem tudtam volna megvédeni magam, csak azért, mert leszbikus vagyok, az LMBTQ harcosabb részéről viszont annál gyakrabban hordtak el mindenfélének, ha nem értettem egyet velük bizonyos kérdésekben. De megint ez a homofóbozás… nézze, homofóbia mindenhol előfordul, és most nem az annak hazudott, jogos undorról vagy felháborodásról beszélek, hanem tényleg arról, amikor azért gyűlölnek valakit, mert mondjuk a saját neméhez vonzódik. De ezt nem oldja meg semmilyen törvény, ezzel együtt kell tudni élni, nincs olyan, hogy safe space, nincs olyan, hogy az egész burkot, amiben élni akarunk, ráhúzzuk a komplett emberiségre, hogy én vagyok az áldozat, a kirekesztett engem fogadjon el mindenki. Az élet nem erről szól, hogy mindenki hozzád alkalmazkodik: hanem arról, hogy alkalmazkodsz, és igyekszel elkerülni azokat a szituációkat, ahol esetleg veszélyben lehetsz, magyarán megteszel minden tőled telhetőt azért, hogy lecsökkentsd az attrocitás lehetőségét. Csak ez nem népszerű vélemény, mert azzal jönnek ilyenkor, hogy akkor rejtőzködsz. Sosem rejtőzködtem, mindig vállaltam azt, hogy ki vagyok, ha ilyen jellegű kérdésre került a sor, de egyébként meg a szexualitás magánügy és nem vagyok hajlandó munkahelyen ilyenekről beszélni, mert a munka az munka, a magánélet pedig magánélet.

S „a család az család”.

Nem tartom alapvetően rossznak a kampány eredeti üzenetét, szerintem is család minden család, akár hagyományos, akár mozaik-, csonka- vagy szivárvány, mint érzelmi közösség, és ezt fontos kimondani. De azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a családok nem egyformák. Ki kell mondani, hogy a legjobb, legstabilabb – és hahó, a legdiverzebb, legsokszínűbb! – a hagyományos család, ahol a két szülő ellenkező nemű, együtt él szeretetben, és nevelik a gyereket. Az nem járja, hogy előveszünk egy diszfunkcionális hagyományos vagy csonkacsaládot, és összehasonlítjuk egy jól működő szivárványcsaláddal, hogy bebizonyítsuk, nem, hogy egyformán jók, de a szivárvány még jobb is. Ilyenkor nem, hogy almát hasonlítunk körtéhez, hanem ráadásul kukacos almát a körtéhez, egyértelmű szándékkal. Meggyőződésem, hogy az én, és az általam ismert – konzervatív – homoszexuálisok érzelmi, értékrendbeli stabilitásának alapja a hagyományos, jól működő család, amelyben felnőttek.