az újból és újból tövig metszett polgárosodás-csírákra, a nagy közös nemzeti minimum ordító hiányára,
a magyar társadalom nyugatosnak nevezett (jogi-intézményi-formális) helyett kapcsolati-intézménykerülő-informális jellegére. Trianon sokat hangoztatott okainak huszonöt (vád)pontban való összegzése, a Trianon-dilemma körbejárása, s a megállapítás, hogy „az önfeladás sohasem megoldás, legfeljebb a gyengék kétségbeesett lépése”, no meg egy sajátos megoldás felkínálása (ténylegesen lemondani mindenfajta revízióról minden jogsértő és asszimilációs törekvés feladásáért és területi autonómiákért cserébe, ami mégoly idilli körülmények között is nehezen elképzelhető).
Aztán ott van a megfejthetetlen Ady Endre megfejtése: Ady, mint politikai gondolkodó, Ady viszonya a magyarsághoz (a nemesi nacionalizmus felváltása egy modernebb patriotizmussal, a Tisza Istvánnal való szembenállása – és a belebújtatott Tisza- és Jászi-portré), a zsidósághoz (saját viszonya, és mások viszonya ehhez a viszonyhoz) és a nemzetiségekhez (Octavian Goga barátságán túl is), valamint a valláshoz.
S gördül tovább a kötet a Fukuyama-Huntington sínpáron a Magyarország állomásig, ahol a magyar társadalom súlyos mentalitásbeli gondjai lyukasztják a jegyet. Majd az európai alkonyba érkezünk, ahol Gyurgyák az esendő és tökéletlen Európai Unió védelmére kel, amelyet aztán nyolc bekezdésben tárgyal, s ennek fényében a nyugatos és az autochton magyarok küzdelmeit is,
tanácsot adva a magyaroknak: kivárni és alkalmazkodni.