Gyurgyák János (eszme)történész „Elveszett illúziók, megtalált történelem” című könyvét mutatták be a Scruton Közösségi Tér csordultig telt termében, ahol a Rubicon Intézet szervezésében vitatkozott Pritz Pál történész, az MTA doktora és Orbán Balázs, miniszterhelyettes, államtitkár – a legkevésbé a könyvről, a leginkább pedig a történelem, az emlékezetpolitika és a politika viszonyairól.
Ma már ritkán látható, a szó klasszikus értelmében vett értelmiségi vitának adott helyet a Scruton Közösségi Tér – ennek értékét az azt moderáló Gali Máté, a Rubicon Intézet főmunkatársa is örömmel ismerte el.
Az egyébként az Osiris kiadó vezetőjeként is fungáló Gyurgyák János új könyve lényegében korábbi életművének esszenciája, válogatott írásai az elmúlt három évtizedből; mégis a kötetről esett a legkevesebb szó az este folyamán, annál több arról, mi a konzervativizmus, mi a baloldaliság, és mi értelme van egyáltalán történelmet kutatni, arról írni.
Az angolszász és a kontinentális, de hangsúlyosan a magyar konzervativizmus más; ezt mindenki elismerte, Pritz szerint – Szűcs Jenő néhai kollégáját idézve – azért, mert „itt minden megvan, ami nyugaton, csak minden valahogy rosszabbul”; Orbán Balázs szerint viszont a különbség alapja – amit Sir Roger Scruton is értékelt –, hogy
tehát redukálták a lényegét a legkisebb közös többszörösre, az egyéni szabadságra és szuverenitásra, amit Indiától Kanadáig minden állampolgár egyformán értett, míg a magyar defenzívában, a nemzeti megmaradás jegyében a közösség, a nemzet szuverenitására helyezte a hangsúlyt, s nem utolsósorban a magyar konzervativizmus pragmatikus: ami ezt a célt szolgálja, az támogatandó, ami nem, az elvetendő – a 21. század pedig azért lehet a magyar konzervativizmus százada, mert a tágabb értelemben vett nyugat most védekezni kényszerül, ehhez pedig nekünk jobb receptjeink vannak – vélte az államtitkár. Míg Gyurgyák éppen oxfordi évei alatt ismerkedett meg az eszmerendszerrel, és tette számára szimpatikussá leginkább az, hogy jóval kevésbé ideologikus, sokkal gyakorlatibb, mint a szocialista vagy liberális; szerinte a magyar konzervatívok hibája viszont, hogy a társadalmi realitások ismerete helyett álomvilágba ringatják magukat, közben a jobb- és baloldal szekértáborokba szerveződik.
A kötet szerzője, Gyurgyák János történész (fénykép: Ficsor Márton, Mandiner)Ehhez Pritz hozzátette: a szocializmus hadilábon van a nemzetivel – „ezt sokszor megszenvedjük, de nem adjuk fel”. Orbán ezt nem látta ilyen sarkalatosan problémásnak, mondván, a gazdasági prosperitás és a megosztottság nem előfeltételei egymásnak; felidézte, hogy az egyik legsikeresebb korszaka a magyar történelemnek a dualizmus időszaka volt, amikor egyébként a Parlamentben olyan viták zajlottak, hogy az egyik képviselő rálőtt a másikra. „Ehhez képest amit minden hétfőn érzékelek a Parlamentben, hogy kedélyes úriemberek engem börtönnel fenyegetnek, én meg válaszul melegebb éghajlatra küldöm őket, kávéházi csevelyek a magyar modernkori történelem e sikerperiódusához képest.”
A másik szerinte, hogy a megosztottságon nehéz csodálkozni annak tudatában, milyen huszadik századot hagytunk magunk mögött, de megosztott ország is lehet sikeres, például Svájc, Németország vagy Olaszország.
Gali közbeszúrta: a magyar történelmet szokás dichotómiákkal értelmezni: kuruc-labanc, népi-urbánus, és így tovább, mintha ugyanaz élne velünk most is tovább.
az asszimiláció nem vált be, „Trianon legnagyobb átka, hogy ez nem teljesedett ki”, s még a rendszerváltások is mindig külső erők következményei voltak.
Álbaloldal és nagytőke
Bár a népi-urbánus vita folytatódása kézenfekvő, a mai harmincas generációnak nem kellene ennyi bozótharcot belevinnie, sem az előző generáció sértettségét – fogalmazott az államtitkár, kulcsgondolatként leszögezve, a magyar állam Szent István óta ezer éve fennáll, ezeréves működési logikája van, amelyből az első ötszáz középhatalmi státuszt adott hazánknak, és ha úgy vesszük,
Ami a megosztottságot illeti, Gyurgyák hangsúlyozta: a huszadik században több mint tíz rendszerváltás volt, és mindegyik totális módon felül akarta írni az előzőt, nem csak a jelent meg a jövőt, de a múltat is. Ahogy most az az ígéret, ha a kormány bukik, mindent eltörölnek, még az alkotmányt is, ha lehet joggal, ha nem, azaz itt nincs minimális konszenzus sem – fejtegette. Gali kérdésére Pritz melegedett bele a vita hevébe, s azt is elmondta, szerinte a világ GDP-jének 15 ezrelékével, 93 ezer négyzetkilométeren aránytévesztést lát néha a vezetőktől, a Fideszt utoléri a belső harcok MSZMP-re jellemző végzete, ugyanakkor felszólította lényegében Orbán Balázst, hogy a politika távozzon a történészek színpadáról; hozzátette, hogy bár egyes történészek belemennek politikai események értelmezésébe, de ez „a szakma immunbetegsége”, a politika túlsúlya pedig elnyomja az emlékezetpolitikai érveket. Ekkor hangzott el vallomása:
„Ha a politika egyvégtében azt mondja, hogy a baloldal, a baloldal… kikérem magamnak, én baloldali ember vagyok! Itt álbaloldal van! Itt olyan vezetők vannak, akiknek semmi közük nincs a baloldalhoz”, a nemzeti minimum kialakításában viszont mindig a kormányé a nagyobb felelősség.
Pritz Pál, történész, az MTA doktora (fénykép: Ficsor Márton, Mandiner)Azt Orbán is elismerte, hogy mindkét oldalon vannak „hamis realisták és túlfeszített lényeglátók”, de ez kezelhető mértékű, az pedig mindenki számára káros, hogy hazánkban nincsen nemzeti baloldal, annak a maradványai, a népi baloldaliak pedig nem lesznek rajta a 2022-es választási listákon; a neoliberalizmus elől menekülő szavazókat pedig a jobboldal vette pártfogásába.
Az államtitkár hozzátette: olyan formában nem látja értelmét a történelem kutatásának, hogy feltárja valaki a 13. századi családjog nüanszait, belemenekül egy adott korszak szűk szegmensének vizsgálatába, ezért számára felüdítő volt Szekfű Gyulát vagy Nemeskürty Istvánt olvasni, akik holisztikusan nézték a magyar történelmet. S ez fontos, mert ha nincs nemzeti konszenzus a múltról, hogyan várjuk el, hogy jelen meg jövő legyen? S mi értelme a humán tudományoknak, ha a jelent meg a jövőt nem tudjuk vele befolyásolni? Új Szekfű, új Nemeskürty kell! – szögezte le.
„Ha politika hagyna bennünket dolgozni!” – replikázott Pritz, aki szerint eleve az sem szép, ahogyan az Alaptörvényben szerepel a szuverenitás elvesztése 1944-gyel és visszanyerése 1990-ben; itt egy kicsit élesebb hangra váltottak Orbánnal, amikor arról esett szó, hogy Pritz szerint a rendszerváltás előtt már kvázi szabadon írhattak 1985 után pedig legalább az egyes iskolák tantestülete választhatta meg az igazgatót, most bezzeg a KLIK nevezi ki. Az államtitkár visszautasította az efféle relativizálást, mert ő ugyan 1986-os születésű, da szüleit még verték a rendőrök a tüntetéseken; Pritz emellett felrótta az állam elosztás aránytalanságait – mire az államtitkár elmondta, hogy a jobboldali sajtóban éppen azért kritizálják a kormányt, mert túl sokat áldoz a vele ellentétes nézeteket valókra. Kérdésre azt is kifejtette, hogy
de azok nem sokat érnek, ha amúgy az embernek nincs mit ennie, s mivel a rendszerváltás után egymillió magyar vesztette el a munkahelyét, a liberális demokráciáról kissé másként vélekedik, mint a nyugati átlagpolgár, akinek a második világháború utáni bőséget hozta el ugyanez a rendszer, s avégső tanulsága mindennek, hogy semelyik modellt nem szabad átvennünk egy az egyben se Moszkvából, se Brüsszelből, se Washingtonból. Vitázni viszont „Hiába próbál egy Momentumos politikussal, ha az azt hiszi, hogy a szép jelszavakat ő mondja először, holott azokat már kipróbáltuk az elmúlt évszázadokban Magyarországon, és ismert a kontextusuk” – fogalmazott.
Pritz viszont válaszában nem mást citált nagy koponyaként, Tisza és Ady mellett, mint Jászi Oszkárt, aki 1947-ben kifejette, hogy nincs demokrácia erkölcsi tartás nélkül (az kimaradt, hogy előtte harminc évig árulta a hazát, például ekkor bécsi lapokban uszított a Nyugat-Magyarország szabadságáért küzdő Rongyos Gárda ellen); erre Orbán diplomatikusan annyit mondott, hogy Jászy legalábbis rettenetesen naiv volt, amikor azt gondolta, hogy a román baloldallal megegyezve elkerülhetik az országvesztést 1919-ben. Pritz emellett árnyaltabb kritikára hívott fel Brüsszellel szemben, amely igenis nem Moszkva, ezért nem szabad ezt a látszatot kelteni.