Ha az ember ringbe száll, akkor pofonokat kap – Dobó Kata a Mandinernek

Az El a kezekkel a Papámtól! egy mesefilm, mely Lakner Artúr Édes mostoha című, 1942-es regényét alapul véve készült. Hogyan találta meg ez a munka?

Tavalyelőtt ősszel felhívott Helmeczy Dorottya, aki a film producere. Elmesélte, hogy van egy projekt, ami erősen előrehaladott állapotban van, és rendezőt keres hozzá. Természetesen örömmel mondtam igen, kislányos anyaként pedig külön öröm volt, hogy egy ilyen mozit készíthetek. Egyébként el is gondolkodtam, hogy hogy nem készült eddig még mesefilm vagy családi mozifilm. Szerintem ez hiányzik a magyar filmes palettáról.

Ifjúsági sorozatokból volt inkább több emlékeim szerint.

Igen, de az is tévés és évekkel vagy évtizedekkel ezelőtt készültek! Mostanában semmi olyan hazai mozi nem került forgalmazásba, ami gyerekeknek szól. Biztos benne van, hogy a Disney lefedi ezt a piaci rést, és sok esetben nem mertük, nem akartuk felvenni vele a versenyt. Megjegyzem halkan, nehéz is, hiszen egészen más büdzsével gazdálkodnak. Jól estek azok a megjegyzések még a legelső előzetesek vetítése után, hogy az El a kezekkel… nem is magyar filmnek néz ki, vagy hasonlóan gazdag a látványvilága, mint a Charlie és a csokigyárnak. Szerintem erre büszkék lehetünk. Hiszen – bár Magyarországhoz mérve nem dolgoztunk kis büdzséből –

nézzük meg például, milyen fantasztikus eredményeket érünk el fesztiválokon az elmúlt években. Ez igenis azt jelenti, hogy jók vagyunk és sok tehetséges filmkészítő dolgozik a szakmában. Szerintem az is csodálatos dolog, hogy készíthettünk egy mesét magyarul, magyar szereplőkkel, magyar nézőknek.

Ha átérzik a mondaivalóját, és el tudnak veszni ebben a mesevilágban, akkor igen.

Mi a mondanivalója a filmnek?

Egyrészt az, hogy az igaz szeretet mindig utat tör, a hamisság pedig lelepleződik. Nem egy bonyolult, ám annál fontosabb üzenet. Vagy hogy jobban kell figyelnünk a gyerekekre, az ő intuícióik mindig elég erősek. Ők nagyon-nagyon jól látják a világot, az biztos, és nekünk is meg kell találni magunkban ezt a fajta gyermeki őszinteséget.

Előző mozija után nyilatkozta: sajnálja, hogy Szofi lánya még nem tudta megnézni a filmjeit, mert nem gyereknek valóak.

Az egyik ok a sok közül ő volt, amiért elvállaltam ezt a filmet. Be is került, kapott egy apró statiszta szerepet. Ő most kilenc éves, és most kezdi összerakni, hogy mit dolgozik Anya. Azért is örültem, hogy velünk volt, mert egyrészt látja mivel foglalatoskodok, másrészt szerettem volna megnézni, mennyire tetszik neki ez a világ.

A forgatókönyv az Édes mostoha című regény alapján készült. Kellett módosítani menet közben?

Az Édes mostoha című regénynek egy átirata a forgatókönyv, amelyen a forgatások alatt többször kellett módosítani, de már csak párbeszéd-szövegeket. A forgatókönyvíróval, Horváth András Dezsővel nagyon egy hullámhosszon voltunk, ráadásul ő majdnem végig ott volt velünk a helyszínen. Én azt amúgy is szeretem, ha a teljes stáb együtt „lüktet a produkcióval”, így adott esetben tényleg rögtön tudunk javítani, ha látjuk, hogy valami nem működik, vagy jobban is működhetne. Erre a legkézenfekvőbb példa az olvasópróba. Ez mindig nagyon fontos, amikor elkezdünk akár egy színdarabot is, mert kiderül, hogy mennyire organikusan jön ki egy-egy mondat a színész szájából. Én abban hiszek, hogy életszagú legyen a végeredmény. A forgatókönyvbe nagyon keveset kellett belenyúlni, mert fantasztikusan megírta Andris.

A gyerekek kiválasztása mennyire volt nehéz feladat?

A színészek nagy része már megvolt, de az egyik legfontosabb szempont persze az volt, hogy a főszereplő kislány szerethető legyen mert neki kell a hátán vinni a filmet. Amikor Marczinka Bori eljött a castingra és elkezdte előadni az egyik jelenetet, valósággal hiperventillálni kezdtem, mert éreztem, hogy megtaláltuk Őt, akit az utolsó pillanatig kerestünk. Amikor kiválasztottuk Boriskát, reméltük, hogy fogja-e bírni mind fizikálisan, mind mentálisan a forgatást, de szerencsére mindenki láthatja, tökéletes választás volt. Miután megvolt a gyerekcsapat, körülbelül másfél hónappal a forgatás előtt elkezdtem velük próbálni az összes jelenetüket.

Ennyire korán? Ez annyira nem szokványos, nem?

Biztos voltam benne, hogy ügyesek lesznek, de abban is, hogy ha bekerülnek a filmszettbe, ami nekik nem megszokott, akkor figyelni kell arra, hogy ne terelődjön el nagyon a figyelmük, meglegyen már a begyakorolt metodika. Még így is bűvöletbe kerültek, hiszen ott van körülöttük több mint száz ember, egy látványos díszlet, lámpák, kamerák és minden egyéb, ami egy kisgyereknek nem szokványos dolog. Drámapedagógus is volt velük, de csak a forgatási szünetekben, az átállások között, hogy ne csússzanak szét, ne veszítsék el a ritmust. 

Ez a második rendezése, és jóval nagyobb a költségvetése is. Nem nyomasztotta ez?

Nagy kihívás volt, valóban, nagy felelősség egy ilyen hatalmas projektnek a koordinációja, hiszen összeszedettnek kellett lennem ahhoz, hogy tudjam végezni a munkám. A legfontosabb egyébként az, hogy kikkel szeretném a filmet „elmesélni”. Szerintem sikerült egy nyerő csapatot összerakni most is. Tudtam, hogy nem lőhetek mellé azzal, hogy Bárdosi Ibolya jelmeztervezőt, Valcz Gábor látványtervezőt, Reich Dániel operatőrt, Rakonczai Viktor zeneszerzőt és Gulyás Buda technikai rendezőt választottam, hiszen a legjobbak között vannak a szakmájukban.

Eddig egyelőre a vásznon láttuk többet, ezentúl inkább a kamera mögött találhatjuk meg?

Nem szeretném a színészetet abbahagyni.

Ha most jönne egy álomszerep és ugyanarra a filmre hívnának rendezőnek, de csak az egyiket választhatná, melyik lenne?

Látja, ezen még nem gondolkodtam! Úgy érzem, a rendezésben jobban kiteljesedem. Sokkal nagyobb boldogságot ad, önazonosabb, nyugodtabb és határozottabb tudok benne lenni. Akkor funkcionálok a legmagasabb szinten, amikor filmet rendezek. Sokkal bizonytalanabb vagyok színésznőként, mint rendezőként.

Ezt furcsa hallani, mert azt hinné az ember, hogy ennyi szerep után...

Furcsa mondani is, mert hosszú karrier van mögöttem, filmes is és színházi is, de mégis így van.

Első filmjét, a Kölcsönlakást sok kritika érte. Ezekről mi a véleménye?

Lehet, hogy a kritikusokat nem, de a nézőket meggyőzte a film, hiszen több mint 160 ezren nézték meg. Remélem most kevesebb negatív vélemény lesz. Jó lenne, ha pozitívan értékelnék a munkámat írásban, de nyilván nem ezért csináljuk. Lelkileg is dolgozni kell ezen.

Ez a helyzet, ezt állni kell. Nekem az objektivitásba csomagolt szubjektivitással van bajom és most nem csak magamról és a filmjeimről beszélek, szerintem ez általánosan jellemző, amikor mozikritikákat olvasok. Jobb lenne, ha kevésbé lennének személyeskedők, tehát valós kritikákat. Majd meglátjuk, most mi lesz. Mi, azaz a stáb, szinte már családként funkcionáltunk, hiszen 49 napig forgattunk együtt, mindenki szívvel-lélekkel dolgozott.

Most látom is, hogy meghatódott.

Igen, nagyon nehéz volt megélnem, hogy tavaly elvesztettünk egy stábtagot a forgatást követően. Szeretném neki is megköszönni ezt a filmet, mert egy fantasztikus szakember, egy csodálatos ember volt, és amit ő nem tudott a szakmáról az nem létezett. Végtelenül sajnálom, hogy ő már nem lehetett ott a premieren velünk. A film nézése közben, nagyon sokszor eszembe jut.

Nyitókép: Mátrai Dávid