FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: A legképtelenebb ellenforradalmi narratívákat találták ki. Megpróbálták elhitetni az emberekkel, hogy az ávósok csak védekeztek. Ez is a kádári történelemhamisítás része volt. Amikor azonban rájöttek arra, hogy ez nem működik, nem tudtak pereket kreálni, konkrét „ellenforradalmárokat”, felelősöket felmutatni, inkább
teljesen elhallgatták, tabuvá tették a sorttüzet.
Az áldozatokról nem lehetett megemlékezni, a rendszerváltásig egy tudatosan felejtésre ítélt történet volt a sortűz. Nagyon jól tudták, ha egy esemény nem válik a közösségi elbeszélés tárgyává, az nem tud történelemmé formálódni, ha pedig nincs közös történelem, az identitás is gyengül. Pontosan ezt akarták.
FEITL ÍRISZ: Ugyanakkor mégis nagy szolgálatot tettek nekünk, kutatóknak, hiszen így maradhatott fent például Bojár Sándor MTI-fotós sorozata a sortűzről. A legtöbb felvételt elkobozták, valószínűleg megsemmisítették, Bojár fotóit ellenben megjelentették egy belső használatra készült albumban, azzal a felütéssel, hogy ezt tették az ellenforradalmárok. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, de legalább így megmaradtak a fényképek. Nagyon nagy munka volt ez a kötet, köszönöm a szerkesztőtársam, Németh Csaba és a többi kutató munkáját és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága segítségét.
FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Egészen döbbenetes, hogy még 1988-ban is születhetett egy cikk Geréb Sándor, korábbi állambiztonsági rendőrtiszt tollából, amelyben ellenforradalmi provokációnak minősítette a vérengzést. Mikor aztán több történész megkérdőjelezte a cikk valóságtartalmát, egy angol kommunista újságíró sietett Geréb segítségére, aki hajlandó volt leírni azt, hogy nem lehet tudni, ki lőtt először, akár provokáció is lehetett. Nevezhetjük ezt akár kegyeletsértésnek is. A legtragikusabb az egészben, hogy azon a bizonyos napon, a Kossuth téren, főleg egyetemisták, fiatalok, családok voltak. Őket mészárolta le a kommunista rezsim. Amit sosem szabad elfelejtenünk. Ezért született ez a kötet is.