Az első lövés: kik voltak a Kossuth téri sortűz áldozatai?

Hány áldozata volt a Kossuth téri sortűznek? Az elmúlt évtizedekben a hetventől a nyolcszázig terjedtek számok.

FEITL ÍRISZ: Nyolcvannyolc áldozatot és kétszáz sebesültet tudtunk beazonosítani. Alapkutatást végeztünk, tehát a korábbi forrásokat újra ellenőriztük, mellette pedig a mentősnaplók, transzfúziós naplók és a halotti anyakönyvi kivonatok kutatásával jutottunk erre az eredményre. Szinte bizonyos, hogy a végleges számokat sosem tudjuk meg, hiszen például a mentősnaplók több kórházban is eltűntek az évtizedek során, erre tehát nem hagyatkozhattunk, s nehezítette a kutatásainkat az is, hogy több esetben – félve a megtorlástól –

Harminc olyan személyt találtunk, akikről, bár valószínű, nem tudtuk bebizonyítani, hogy a Kossuth téren haltak meg, tehát őket nem sorolhatjuk minden kétséget kizáróan a sortűz áldozatok közé.

Az új könyv emberi történeteken keresztül is bemutatja a Kossuth téri sortüzet. Fotó: Fortepan/Lovrecz Éva

A kommunisták manipulálták az adatokat?

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Nem csak ők. A családtagok, a rokonok is megtették, mert rettegtek attól, hogy ha a Kossuth téri sortűzzel összefüggésbe kerül a család, akkor az hátrányos helyzetbe hozza őket. Tegyük hozzá, nem alaptalanul. A forradalom leverését követően visszatért az ötvenes évek csengőfrásza, átvitt értelemben „a félelem a fekete autóktól”.

A könyv egyik nagy értéke, hogy arcot ad a sortűz áldozatainak.

Milyen megrendítő, személyes tragédiákkal találkoztak?

FEITL ÍRISZ: Sikerült például felderítenünk Pánczél János történetét. Ő is a vétlen áldozatok között volt. A Kossuth téren halt meg, de a családtagjai heteken át semmit nem tudtak róla, s végül egy temetőben találtak rá a holttestére. Vagy említhetem Tas József tragikus esetét. Ő a Szabadság téren dolgozott, és a békés tüntetés láttán ment ki a Kossuth térre, ahol aztán halálos lövést kapott. Sikerült megtalálnunk a két fiát, ők adtak további információkat és fotókat az édesapjukról. A kutatásaink alapján a sortűz legfiatalabb áldozata egy 13 éves fiú volt, aki a halotti anyakönyvi kivonat szerint is a téren kapott halálos lövést.

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Számomra különösen megrázó a csupán 16 éves Tajti Margit sorsa. Ő Budapesten tanult, társaival együtt 25-én kiment a Kossuth térre, ahol aztán orvul lelőtték. A könyvben látható fényképén egy tiszta tekintetű, kedves fiatal lány néz ránk. Mint ahogy azt is tudni lehet, hogy a Kossuth téri tüntetésen egyetemisták, fiatalok, sőt, családok vettek részt. Ezt azért fontos kiemelni, mert a megtorlás időszakától kezdve a kádári rezsim megpróbálta úgy beállítani a történteket, hogy a Kossuth téren ellenforradalmi fegyveres provokáció történt, ezért robbant ki a lövöldözés. A bolgár-francia történész, Tzvetan Todorov mondta egyszer, hogy a totális diktatúrák, így a

Így fordulhatott elő, hogy egy brutális vérfürdőt megpróbáltak úgy beállítani, hogy ellenforradalmi provokáció volt.   

Mit hozott az 1956-os forradalom forgatókönyvében a Kossuth téri sortűz? Milyen irányt vett volna a szabadságharc, ha nem történik meg?

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Fordulópont volt. Villámgyorsan elterjedt Budapesten, hogy az ávósok lövik a magyar népet, ami sokkhatásként érte az embereket. Ezután erősödnek meg a nagy forradalmi fegyveres központok városszerte, a sortűz híre vidéken is katalizátorként működött. De, hogy a második kérdésre is válaszoljak: nagy a valószínűsége, hogy ha nem a Kossuth téren, akkor máshol használt volna fegyvert a hatalom, erre ugyanis a politikai szándék már megvolt: október 25-én hajnalban

A könyv címe az, hogy Az első lövés. Ki adta le?

FEITL ÍRISZ: Több feltevés létezik. Volt olyan kutatás, amely azt a változatot erősítette, hogy Szerov, a KGB helyszínen tartózkodó elnöke adta ki az utasítást. A mi kutatásaink alapján azt vélelmezzük, hogy a Horváth Miklós által feltárt változat lehet a valós, tehát Szalay Zoltán, a téren tartózkodó orosházi határőr alezredes adta ki a tűzparancsot. Egyébként harminc kormányőr esetében tudtuk bizonyítani, hogy a Parlamentben voltak fegyveres szolgálatban, de közülük később csak Jamrich Mihály személyi anyagában szerepelt, hogy lőtt 25-én, a többiek anyagából teljes mértékben kimaradt. Nem mellékes az sem, hogy a kutatások szerint a partizánszövetségtől is voltak fegyveresek a téren, mi pedig találtunk is arra levéltári adatot, hogy egy egykori partizánt kitüntetésre terjesztettek fel később, mert lőtt a Parlamentnél.

Feitl Írisz (balra) és Földváryné Kiss Réka. Fotó: Ficsor Márton

A levert forradalom után a Kádár-rendszer sokáig ellenforradalmi provokációról beszélt, aztán viszont inkább úgy döntöttek, a tabutémák közé sorolják a Kossuth téri sortüzet. Miért tették?

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: A legképtelenebb ellenforradalmi narratívákat találták ki. Megpróbálták elhitetni az emberekkel, hogy az ávósok csak védekeztek. Ez is a kádári történelemhamisítás része volt. Amikor azonban rájöttek arra, hogy ez nem működik, nem tudtak pereket kreálni, konkrét „ellenforradalmárokat”, felelősöket felmutatni, inkább

Az áldozatokról nem lehetett megemlékezni, a rendszerváltásig egy tudatosan felejtésre ítélt történet volt a sortűz. Nagyon jól tudták, ha egy esemény nem válik a közösségi elbeszélés tárgyává, az nem tud történelemmé formálódni, ha pedig nincs közös történelem, az identitás is gyengül. Pontosan ezt akarták.

FEITL ÍRISZ: Ugyanakkor mégis nagy szolgálatot tettek nekünk, kutatóknak, hiszen így maradhatott fent például Bojár Sándor MTI-fotós sorozata a sortűzről. A legtöbb felvételt elkobozták, valószínűleg megsemmisítették, Bojár fotóit ellenben megjelentették egy belső használatra készült albumban, azzal a felütéssel, hogy ezt tették az ellenforradalmárok. Természetesen ebből egy szó sem volt igaz, de legalább így megmaradtak a fényképek. Nagyon nagy munka volt ez a kötet, köszönöm a szerkesztőtársam, Németh Csaba és a többi kutató munkáját és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága segítségét.

FÖLDVÁRYNÉ KISS RÉKA: Egészen döbbenetes, hogy még 1988-ban is születhetett egy cikk Geréb Sándor, korábbi állambiztonsági rendőrtiszt tollából, amelyben ellenforradalmi provokációnak minősítette a vérengzést. Mikor aztán több történész megkérdőjelezte a cikk valóságtartalmát, egy angol kommunista újságíró sietett Geréb segítségére, aki hajlandó volt leírni azt, hogy nem lehet tudni, ki lőtt először, akár provokáció is lehetett. Nevezhetjük ezt akár kegyeletsértésnek is. A legtragikusabb az egészben, hogy azon a bizonyos napon, a Kossuth téren, főleg egyetemisták, fiatalok, családok voltak. Őket mészárolta le a kommunista rezsim. Amit sosem szabad elfelejtenünk. Ezért született ez a kötet is.